1p
Főként a gyártás, a kereskedelem, és a mezőgazdaság területére keresnek diákokat nyári munkára a cégek. Természetesen a nyelvismeret itt is előny és több pénzt jelenthet. Érdemes azonban körültekintően eljárni, amikor megállapodnak a munkáról, mert csak úgy lehet biztosítani, hogy ki is fizessék a diákokat.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal arra hívja fel a figyelmet, hogy a diákmunkásoknak a megállapított munkaidő ledolgozása esetén mindenképpen meg kell kapniuk a minimálbért, ami napi 8 órás teljes munkaidőre bruttó 98 ezer forint.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) tájékoztatója kiemeli: fő szabály szerint az létesíthet munkaviszonyt, aki betöltötte a 16. életévét. Kivételes szabályként azonban az iskolai szünet tartama alatt munkát vállalhat az is, aki a 15. életévét betöltötte és nappali tagozatos oktatási intézményben tanul. A munkaviszonyt létesítő munkaszerződést kötelezően írásba kell foglalni, ami a munkáltató kötelezettsége. A munkaszerződésnek feltétlenül tartalmaznia kell a munkavállaló alapbérét és munkakörét. Rendelkezni kell továbbá a munkaviszony tartamáról és a munkavégzés helyéről.

Írásban kell szerződni

A munkaügyi hivatal hangsúlyozza: a munkaviszony létrejöttét legkésőbb a munkavállaló munkába lépéséig be kell jelenteni az adóhatóságnak is, ennek hiányában ugyanis a foglalkoztatás "feketének" minősül.

A munkaszerződés és a bejelentés hiánya - amellett, hogy a későbbi nyugdíj szempontjából ezt a munkaviszonyt nem veszik majd figyelembe szolgálati időként - egyéb hátrányokkal is járhat: egy esetleges munkabalesetnél nehezebb a munkaviszony bizonyítása, de a diák kockáztatja azt is, hogy a munkaviszony végén nem - vagy nem a remélt mértékben - kapja meg a munkabérét - írja az NMH.

Gyakori foglalkoztatási forma a diákok esetében az iskolaszövetkezetek közreműködésével történő munkavállalás is. Ilyenkor a diák tagsági és munkaviszonyt létesít az iskolaszövetkezettel, mely biztosítja számára a munkalehetőséget. Az iskolaszövetkezeti foglalkoztatás előnye, hogy a diák mögött ott áll az erősebb pozíciókkal rendelkező iskolaszövetkezet, ami nagyobb garanciát nyújt a foglalkoztatás biztonságára - véli a munkaügyi hivatal.

A szabadság a diákoknak is jár

Felhívja a figyelmet az NMH arra is, hogy a munkavégzésnek a munka törvénykönyve szerint vannak korlátai a fiatalkorúaknál, így például nem végezhetnek éjszakai munkát, valamint rendkívüli munkaidő nem rendelhető el számukra.

A nyári munkát végző fiatalt is megilleti az éves rendes szabadság. Általános szabály szerint a munkavállaló részére a munkaviszonya alapján 20 nap alapszabadság jár, melyhez az életkortól függően jár pótszabadság. Fiatalkorú esetén az életkor szerinti pótszabadság nyilvánvalóan nem jöhet számításba, viszont a 18. életévét be nem töltött munkavállaló részére az alapszabadságon túl további - évi - 5 munkanap pótszabadság is jár.

A naptári évnél rövidebb foglalkoztatás esetén a megállapított éves szabadság időarányos része jár a munkavállalónak. Ha tehát a diák munkavállaló 1 hónapig dolgozik, részére a 20 plusz 5 nap szabadság 1/12-ed része, 2 munkanap szabadság jár.

A diák munkavállaló esetében többnyire az a helyzet, hogy a neki járó szabadságot - a foglalkoztatás rövidsége miatt - nem veszik ki természetben; ekkor a munkaviszony befejeződésével a munkáltatónak a munkavállaló részére a ki nem vett szabadságot pénzben kell megváltani (vagyis 1 hónapi foglalkoztatás esetén a megállapított havi munkabér mellett szabadságmegváltás címén további 2 napi munkabért is ki kell fizetnie).

Több lehetőség is adott

 

Ahogy arról a Privátbankár korábban beszámolt, vidéken valamivel alacsonyabb órabéreket fizetnek. Részletek >>

A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DIÁKÉSZ)  közleményben kifejti: nyelvismerettel, szakmai tudással tudnak a legkönnyebb elhelyezkedni a diákok, és többnyire az ilyen elvárásokat támasztó munkákért kínálják a legjobb fizetéseket.

A szövetség szerint elsősorban a gyártás, a kereskedelem és a mezőgazdaság területére betanított munkákra keresnek diákokat, ezenkívül különösen nagy a kereslet például a programozók, fordítók iránt. Valamennyi ágazatban kínálnak irodai adminisztratív munkákat, várják a jelentkezőket nyelvtudást vagy számítógépes ismereteket igénylő szakmai feladatokra, gyakornoki programokba, valamint marketing, promóciós és hostess munkákra. Nyáron a mezőgazdasági munkák aránya emelkedik meg leginkább, de a szabadságolások miatt minden ágazatban több diákot vesznek fel - olvasható a közleményükben.

Azoknak a diákoknak, akik nem iskolaszövetkezeten keresztül vállalnak munkát, érdemes odafigyelniük arra, hogy feltétlenül kössenek szerződést a munkába állás előtt, és térjenek ki annak részleteire is. Azt is jó, ha tudják a diákok, hogy amikor egy vállalkozás bejelenti őket, akkor elveszítik a pályakezdőknek járó kedvezményeket, és ez például egy egyhónapos munka esetében inkább hátrány, mint előny - hívja fel a figyelmet a szövetség.

Akár 150 ezret is kereshetnek

A bérezés kapcsán a DIÁKÉSZ kifejti: a minimálbér a legjellemzőbb, a munkák 70-75 százalékáért 564 forintot fizetnek óránként. Irodai és szakmai munkakörökben 600-1000 forint a munkabér, a gyakornoki programokban pedig 130-150 ezer forintot lehet keresni havonta.

Közleményük szerint az iskolaszövetkezetek Magyarországon évente mintegy 130 ezer nappali tagozatos tanulónak, hallgatónak biztosítanak a tanulmányi időbeosztásukhoz alkalmazkodó gyakorlati munkatapasztalat-szerzési, kapcsolatteremtési, legális pénzkereseti lehetőséget.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG