1p
KKV
A Borsodchem tavaly 139 millió euró, azaz mintegy 42 milliárd forint veszteséget ért el, mintegy másfélszeresét az egy évvel korábbinak, de legalább dinamikusan növekvő árbevétel mellett és befejezett közben egy 200 millió eurós gigaberuházást. A cég 70 millió euró értékben tőkét emelt, de így is csökkent a saját tőkéje. Hosszú lejáratú kötelezettségei pedig egymilliárd euró fölé emelkedtek.

A kazincbarcikai Borsodchem kínai tulajdonosa januárban még úgy nyilatkozott a VG.hu-nak, hogy „jó ötlet volt a Borsodchem felvásárlása”. A számok azonban nem minden területen ezt mutatják, ugyanis tavaly mind veszteségét, mind adósságállományát növelte, saját tőkéje pedig jelentősen csökkent. A társaság gazdálkodását nagymértékben befolyásolhatta a szeptemberben 200 millió eurós beruházással átadott TDI-üzem, amelynek pozitív hatásai tavaly csak részben jelentkeztek.

A 2011-es pénzügyi kimutatások szerint, amelyeket már euróban készítettek el, a társaság árbevétele 829 millió euró volt, a mai 303 forintos euróáron átszámolva ez 251 milliárd forint, ennek háromnegyede export. Az előző évi értéket a friss eredménykimutatásban nem közölték, de a 2010-es mérlegek szerint 2010-ben 192 (2009-ben 160) milliárd forint volt, tehát tavaly szépen, 30 százalékkal nőtt az árbevétel.

Másfélszeres lett a veszteség

Katasztrófa-védelmi gyakorlat a
Borsodchemnél (fotó: Borsodchem)

A veszteség még jobban növekedett, a 2010-es 93 millió eurós, 28 milliárd forintos mínusz tavaly majdnem másfélszeresére, 139 millió euróra, azaz 42 milliárd forintra emelkedett. Csak az üzemi veszteség 79 millió euró volt, amihez 54 milliós pénzügyi veszteség járult, ami nagyrészt a hitelek kamata lehet. A társaság hosszú lejáratú kötelezettségállománya ugyanis 963 millió euróról 1,07 milliárdra nőtt.

A társaság saját tőkéje – év elején 70,0, év végén 46,6 millió euró - a veszteségek miatt mínuszba fordult volna, feltehetően jórészt ezért tavaly szeptemberben 70 millió eurónyi (21 milliárd forintnyi) tőkeemelést hajtott végre a tulajdonos.

Az olcsó palagáz is sújtja

A Wanhua a gazdasági környezet javulását várta 2011-re, ezeket a várakozásokat azonban az európai adósságválság tette semmissé - mondta Jiansheng Ding, a BorsodChem Zrt. elnök-vezérigazgatója áprilisban a NAPI Gazdaságnak. A TDI-üzletág forgalma például 2011-ben több mint öt százalékkal csökkent, de az MDI-termékek iránti érdeklődés növekedése is elmaradt a várttól. A PVC-üzletág még nagyobb veszteséget szenvedett el, ugyanis az Egyesült Államokban palagázból állítják ezt elő, az energiahordozó ottani áresése pedig a végtermékek árát is jelentősen csökkentette. Ez az európai piacra is nagy hatással volt, az itteni előállítás jelentősen költségesebbé vált - írják.

A Wanhua Industrial Group mint szakmai befektető 2011. január 31-én szerzett teljes irányítást az – évekkel korábban a tőzsdéről kivezetett - BorsodChem Zrt. felett az FCH Kft.-n keresztül (First Chemical Holding Kft.). A társaság egyedüli részvényese tavaly szeptember 29-én a cég alaptőkéjét 72 euró összeggel megemelte, 69 999 928 euró összeget a társaság tőketartalékába helyezett – írja a mérleg melléklete. A társaság 100 darab 0,72 EUR névértékű törzsrészvényt bocsátott ki, egyenként 700 000 eurós áron. „Az alaptőke-emelés teljes egészében nem pénzbeli hozzájárulás rendelkezésre bocsátásával valósult meg” - írja a melléklet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG