3p
Jól megugrott a hosszabb futamidejű államkötvények hozama sok országban, így nálunk is. Az utóbbi időben hol a román, hol a magyar kötvények hozama magasabb, de már ez is nagy eredmény, sokáig a magyar államnak kellett többet fizetnie a befektetőknek. Lényegében ismét felzárkóztunk Romániához és Lengyelországhoz.

Az amerikai elnökválasztás után alaposan megugrott az amerikai államkötvények hozama, a tíz évesé nagyjából 1,8 százalékról 2,3 százalékra éves szinten. Emögött a kamatemelési várakozásoktól kezdve a gazdaságot ösztönző tervezett intézkedések hatásáig, a növekvő politikai bizonytalanságig sok minden benne van, és az egész világon éreztette hatását, így nálunk is.

A magyar tíz éves államkötvények vételi hozama mintegy 0,7 százalékponttal 3,7 százalék közelébe nőtt, a lengyel papíroknál ez a változás 0,6, a román kötvényeknél 0,4 százalék volt. Egy hónappal ezelőtt a magyar hozam volt alacsonyabb 2,9-3,0 százalék között, míg a román kötvényeké 3,1 százalék volt, most a magyar kötvényeké magasabb kissé, mint a román és lengyel kötvényeké. (Lásd az első grafikont.)

A Stooq.com nem teljes európai táblázata szerint nem sok olyan ország van Európában, ahol magasabb a kötvényhozam, mint a miénk, a legtöbb helyen jóval alacsonyabb. Nagyjából Portugáliával vagyunk egy szinten, a görög, orosz, török hozamokat nyilván nem érdemes a magyarral egy lapon emlegetni. (Görögország az adósságválsága miatt, Oroszország és Törökország magas inflációja, sérülékeny, folyamatosan gyengülő devizája és politikai problémái miatt jelent teljesen más kategóriát.)

Amint második grafikonunkról kiderül, a jelenlegi helyzet már egészen hízelgő a magyar eszközök számára. Korábban, miután Magyarország kikerült a befektetésre ajánlott kategóriából, elzavarta, majd visszahívta az IMF-et és unortodox gazdaságpolitikával sokkolta a befektetőket, a magyar hozamok 2011 végén-2012 elején az évi tíz százalékot is elérték.

Román kötvényekről adatot 2012 februárjáig visszamenőleg találtunk, ekkor majdnem egy százalékponttal volt magasabb a magyar hozam a románnál és három százalékponttal a lengyelnél. Az unortodoxiának magas ára volt. (Az új kibocsátású kötvényekre legalábbis több kamatot vagy hozamot kellett adni akkoriban.)

Ehhez képest az utóbbi hónapokban tapasztalt 1-2 tizedszázalékos különbségek, ráadásul váltakozó irányba, már nem igazán lényegesek. Tehát, végre ismét felzárkóztunk kötvényhozamban Lengyelországhoz és Romániához. Ez az ország stabil pénzügyi helyzetén kívül a hitelminősítőknek is köszönhető, meg vélhetően sok külföldi tényezőnek, mint az EKB kötvényvásárlási programja, amely közelítette egymáshoz az európai országok kötvényhozamait.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46100 45520 46380 +3,02% 0 0 23 381 247 800 HUF 2026-07-21 17:14:07
MOL 4328 4184 4328 +2,46% 0 0 5 815 432 100 HUF 2026-07-21 17:09:22
MTELEKOM 2664 2622 2674 +1,06% 0 0 1 047 109 464 HUF 2026-07-21 17:07:17
RICHTER 11780 11780 11990 -1,26% 0 0 1 495 271 330 HUF 2026-07-21 17:05:02
OPUS 358 358 372 -3,50% 0 0 35 223 250 HUF 2026-07-21 17:08:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Az állampapírokról mindig ugyanaz a szó jut az eszünkbe: TINA
Eidenpenz József | 2026. július 17. 11:31
Pár hónap alatt sokat csökkentek a lakossági állampapírkamatok Magyarországon, ennek ellenére az állampapírnak még mindig nincsen igazi kihívója az alacsony kockázatú befektetések között. A mérsékelt infláció fényében a kisbefektetők így is jól járhatnak. Ebben szerepe van az adózásnak, de annak is, hogy a bankok sem halmozzák el jó ajánlatokkal az átlagembert.
Állampapír / Kötvény Fontos hírt kaptak az állampapírok szerelmesei
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 14:44
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) lezárja több lakossági állampapír jelenleg futó sorozatát és helyettük újakat indít.
Állampapír / Kötvény Az EU-s pénzek miatt jöhet devizakötvény-kibocsátás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 14:17
Az előfinanszírozási igény lehet a magyarázat.
Állampapír / Kötvény Lerántotta a leplet: ezzel zsebelte be az idei díjakat az Erste profija
Czwick Dávid | 2026. június 19. 11:54
Több kategóriában is taroltak az Erste Alapkezelő alapjai. A cég szenior portfóliómenedzsere, Dudás Máté által kezelt három alap is szakmai elismerésben részesült. Hogyan csinálta? Mik voltak a váratlan fordulatok idén, miközben az év nagyobbik része még előttünk áll? Ezekre is válaszol interjúnkban.
Állampapír / Kötvény Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:15
Kamatcsökkentés közeleg a lakossági állampapír-piacon.
Állampapír / Kötvény Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
Eidenpenz József | 2026. május 27. 10:33
Miért reagált a piac ennyire kedvezően a magyar politikai fordulatra, és meddig tarthat a forint, illetve a kötvénypiac felülteljesítése? A külföldi befektetők erősebben hittek a magyar sztoriban, mint a belföldiek, de a további erősödéshez már kézzelfogható reformok és hiteles gazdaságpolitika kellenek. Eközben a globális politika bármikor felülírhat mindent. Interjú Wéber Tamással, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvényportfólió-menedzserével.
Állampapír / Kötvény Szétkapkodták az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 08:26
A május 24-ei kamatcsökkenésre reagálva elképesztő mennyiséget, 369 milliárd forintot vásároltak még a régi feltételekkel.
Állampapír / Kötvény Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG