3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A munkaerőhiány nem új keletű probléma Magyarországon, már pár évvel ezelőtt megjelentek az első jelei. A helyzet orvoslására a kormány ukrán állampolgárok foglalkoztatására irányuló programot indított el még 2016-ban.

Hónapról hónapra fokozódó munkaerőhiányt ma már a kormány számos eszközzel próbálja enyhíteni, eleinte azonban még egy viszonylag egyszerű "megoldáshoz" folyamodott: ukrán vendégmunkásokkal tervezte feltölteni a hiányszakmák üres álláshelyeit. Erre, az összesen két évig tartó programra összesen 450 millió forintos keretet határoztak meg. Igaz, a migránsok betelepítése elleni közdelem közepette az egész projekt nem lett túlságosan nagy dobra verve. Fű alatt azonban zajlott a munka.

A program célja - mint az a 2017-es költségvetés zárszámadásában is olvasható -, hogy

"a hazai piacon működő cégek olyan álláshelyek betöltésére kapjanak lehetőséget, amelyeket eddig nem tudtak betölteni magyar, vagy más uniós ország állampolgáraival, és előreláthatóan ezt a közeljövőben sem tudnák megtenni."

Az eddigi információk szerint 262 millió forintot költöttek el a programmal összefüggésben (ebből 82 millió fedezte az ukrán médiakampányt, 180 milliót pedig a program keretéből költöttek el különféle célokra), a 2017-es költségvetés múlt pénteken benyújtott zárszámadási törvényjavaslata szerint azonban még 270 milliót elköltöttek tavaly. Vagyis a rendelkezésre álló 450 milliós keretet az utolsó fillérig felhasználták az ukránok foglalkoztatására.

A program keretében a következő tevékenységek valósultak meg:

  • megállapodás ukrán székhelyű jogi személyiségű szervezetekkel Magyarországra irányuló munkaerő-közvetítési tevékenységi engedéllyel,
  • toborzó és közvetítő irodák kialakítása Ukrajna jelentősebb foglalkoztatási régióiban,
  • magyar vállalkozások munkaerő-igényéről informatikai adatbázis létrehozása,
  • logisztikai szervezés, tanácsadás.


A célok megvalósulása érdekében két bázist, ahhoz tartozóan pedig két irodát hoztak létre, ahol megfelelő szakképesítésű, szakmai tapasztalattal rendelkező, ukrán és magyar nyelven is jól beszélő munkatársak szervezték a munkát és tartották a kapcsolatot a magyar, illetve ukrán partnerekkel. A program keretén belül átfogó PR és reklámszolgáltatási csomag került összeállításra mindkét ország területén, melybe a hirdetési és reklámtevékenység és a munkáltatói fórumok szervezése is egyaránt beletartozott.

A program keretében 5000 fő ukrán állampolgár kapott munkavállalási engedélyt és ebből 4600 fő már legalább egy hónapot meghaladó munkaviszony keretében dolgozik - olvasható a törvényjavaslatban.

Összességében a kormány úgy értékeli, hogy a pilot szerepet a program betöltötte és a további működés biztosítja a cégek szakképzettséget nem igénylő, egyszerű ipari, építőipari, valamint gépkezelő, összeszerelő, és élelmiszer feldolgozó munkakörben felmerülő igényeinek kielégítését.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hétvégi nagyüzem: három új államtitkárt neveztek meg
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 15:52
Lannert Judit és Vitézy Dávid is választott.
Makro / Külgazdaság Ez volt a Tisza győzelmének hátterében Orbán Anita szerint
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 13:49
A személyes kapcsolat nagyon fontos volt.
Makro / Külgazdaság Végre megszólalt Novák Katalin jobbkeze a kegyelmi ügyről
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 13:09
Újabb fontos részletre derült fény.
Makro / Külgazdaság „Ez csalás, a költségvetés meghamisítása” – nem kertel Vitézy Dávid
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 12:33
Zajlik a dokumentumok átvizsgálása az új minisztériumban, súlyos dolgokat találtak.
Makro / Külgazdaság Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. május 23. 11:56
Korábban soha nem látott befektetői bizalom mutatkozik Magyarországgal, a magyar eszközökkel szemben a választások óta. Ezt leginkább a Tisza Párt erősebb európai arcéle és az eurózónához való csatlakozás ígérete támogatják. Ugyanakkor most, hogy munkába állt az új kabinet, a fiskális politika oldaláról is fel kell építeni a bizalmat, hogy az tartós maradhasson – többek között erről beszélt a lapunknak adott interjúban az MBH Befektetési Bank Brókeri, Nemzetközi és Letétkezelési sales ügyvezető igazgatója. Demjén Ottó szerint a befektetők kockázatvállalási kedvének is jót tehet a mostani helyzet, ugyanakkor a nemzetközi konfliktusok miatt nem árt szárazon tartani a puskaport.
Makro / Külgazdaság A Mol-vezér még reménykedik a szerbia bevásárlásban
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 10:37
Mindenkinek jó lenne a tranzakció Hernádi Zsolt szerint.
Makro / Külgazdaság Nem túl optimista a Mol-NIS üzlettel kapcsolatban Aleksandar Vucic
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 09:12
De szeretnének hosszútávú megoldást találni a helyzetre.
Makro / Külgazdaság Megszületett az ítélet, amitől félhetett a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 08:38
Részletes elemzést közölt a hitelminősítő, de mi lesz Magyarország besorolásával?
Makro / Külgazdaság Varga Mihály hitet tett az euró bevezetése mellett
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 19:35
A Magyar Nemzeti Bank elnöke arról beszélt: a jegybank célja, hogy Magyarország megfelelően felkészült, versenyképes gazdaságként csatlakozzon az euróövezethez.
Makro / Külgazdaság Két reformon múlhat több ezer milliárd forint uniós forrás érkezése Magyarországra
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 18:31
Az Európai Bizottságnál úgy látják: Magyar Péter ellenáll a nyugdíj- és az adóreformnak is, mert az államháztartás már nehezen bírná a többletterhelést. Az extraprofitadók eltörlését sem tudják egyelőre vállalni, de a határidő szorít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG