1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Széll Kálmán Terv 2.0 leggyengébb pontja a lassan, pontatlanul és nem teljesen végrehajtott első terv volt, London szerint jelentős végrehajtási kockázatai lehetnek a programnak, bár a deficitcélt így is elérhetjük. Az EU és az IMF is nehezményezheti, hogy az intézkedések alig harmada érinti a kiadási oldalt.

Az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) valószínűleg elfogadja a magyar kormány által hétfőn Brüsszelben beterjesztett, Széll Kálmán Terv 2.0 című programot, amelynek vannak végrehajtási kockázatai, de a Magyarországgal szemben folyó túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséhez és a kohéziós támogatások részleges felfüggesztéséről hozott döntés visszavonásához jó eséllyel elégséges lesz - vélekedtek a program hétfői ismertetése utáni értékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.

Pakkot kaptunk
A kormány 5 új adót vezet be, a telefonadó már nyártól él. Az idei kiigazítás 150 milliárdos, a jövő évi közel 600 milliárd forintos. Részletek >>>

Egyes citybeli szakértői vélemények szerint ugyanakkor lehetséges, hogy Brüsszel és az IMF a tervben foglalt jövő évi kiigazítási intézkedések minőségével nem lesz teljesen elégedett.

Vannak végrehajtási kockázatok

Az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays Capital közgazdászai kommentárjukban közölték: megítélésük szerint a Széll Kálmán Terv 2.0 "általánosságban olyan tervezetnek tűnik", amelyet az IMF és az EU várhatóan elégségesnek fog ítélni az idei és a jövő évi államháztartási deficitcélok teljesítéséhez.



A ház londoni elemzői szerint valószínű az is, hogy az unió és a valutaalap "kérdéseket fog feltenni" az egyes intézkedések hatásaival kapcsolatban, és a programnak vannak végrehajtási kockázatai is, amelyek a kormányzati előrejelzéseknél alacsonyabb megtakarításokat eredményezhetnek. A kormány által kijelölt hiánycélok azonban jóval a 3 százalékos GDP-arányos felső tűréshatár alatt vannak, így elégséges mozgástér lesz arra az esetre, ha az intézkedésektől várt bevételek elmaradnának a tervezettől.

A Barclays Capital londoni elemzői a Széll Kálmán Terv 2.0-t értékelő kommentárjukban közölték, hogy véleményük szerint az Európai Bizottság a túlzottdeficit-eljárás előírásait teljesítő programként fogja elfogadni a tervezetet, és visszavonja azt a döntését, amelynek alapján felfüggesztenék 495 millió euró folyósítását a Magyarországnak jövőre rendelkezésre álló 1,7 milliárd eurós kohéziós pályázati keretből.

A cég szerint a program "hasznos megalapozója lehet" az IMF/EU-tárgyalásoknak is, "ha azok elkezdődnek".
A Barclays Capital londoni elemzői ugyanakkor azt is kiemelték hétfői kommentárjukban, hogy a konvergenciaprogram az EU túlzottdeficit-eljárásához kapcsolódik, és közvetlenül nem része az IMF/EU-finanszírozási csomagról szóló tárgyalások elkezdéséhez szükséges feltételeknek.

"Indokolt az óvatosság"

A 4cast nevű vezető londoni pénzügyi elemzőcég közgazdászainak hétfői elemzése szerint a Széll Kálmán Terv 2.0 által felvázolt rövid távú makropálya "többé-kevésbé reálisnak tűnik", legalábbis ami a GDP-növekedést illeti. A ház szerint a 2012-re és 2013-ra szóló hiány-előrejelzések is "tarthatónak tűnnek" a tervben foglalt intézkedések alapján.

A 4cast elemzői is közölték ugyanakkor, hogy látnak "jelentős" végrehajtási kockázatokat. Megfogalmazásuk szerint "az első Széll Kálmán Terv részleges és lassú ütemű végrehajtása is arra vall, hogy indokolt az óvatosság".

A 4cast szakértői másrészről azonban szintén úgy értékelték, hogy a tervezet elégséges lehet a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséhez és a kohéziós támogatások részleges felfüggesztésének elkerüléséhez.

A program rövid távon, költségvetési értelemben előrelépést jelent, bár ahhoz önmagában valószínűleg nem lesz elég, hogy eloszlassa a kibocsátási potenciállal és az adósságdinamika fenntarthatóságával kapcsolatos középtávú piaci aggályokat - vélekedtek a 4cast elemzői.

Orbán Viktor és Barroso a legutóbbi EU-csúcson



A ház szakértői szerint a jelenlegi külső környezetben egyedül a Széll Kálmán Terv 2.0 várhatóan ahhoz sem ad elégséges támogatást, hogy a kormány fenntartható kamatszint mellett értékesíthessen eurokötvényt a nemzetközi adósságpiacon, ezért a 4cast elemzői változatlanul szükségesnek tartják az IMF/EU-programot.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó térségi elemzői hétfő esti kommentárjukban kiemelték, hogy a Széll Kálmán Terv 2.0-ben szereplő, 2012-2013-ra szóló kiigazítás méreteiben megfelel az Európai Bizottság legutóbbi javaslatainak, és végrehajtása esetén lehetővé teszi az államháztartási hiánycélok teljesítését.

A kiadási oldalt alig érinti a kiigazító csomag

A JP Morgan szakértőinek véleménye szerint azonban lehetséges, hogy az EU és az IMF nem lesz megelégedve a 2013-ra tervezett kiigazítási intézkedések minőségével. A ház saját becslése szerint ugyanis a jövő évi költségvetési lépéseknek hozzávetőleg csak a 28 százaléka érinti majd a kiadási oldalt, jóllehet a 2012-ben esedékes intézkedéseknek a 77 százaléka kiadási jellegű.

A JP Morgan londoni elemzői szerint így továbbra sem egyértelmű, hogy a terv összetétele megfelelő lesz-e a magyar államháztartási hiánycsökkentés fenntarthatóságával kapcsolatos EU-aggályok eloszlatásához, és lehetővé teszi-e a kohéziós folyósításokra vonatkozó szankciók feloldását.

A cég szakértői szerint ugyanakkor a kiigazítási intézkedések keretében bejelentett új adófajták - jóllehet némelyikük továbbra is csak bizonyos szektorokat terhel - jóval kevésbé lesznek torzító hatásúak a kivezetendő válságadóknál.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor tartós energiaválságra készül
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:13
De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
Litván Dániel | 2026. március 20. 10:52
Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak az uniós csúcson. Nem akarják tovább erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne játsszanak Orbán Viktor kezére.
Makro / Külgazdaság Egy vagyont hagyhat a benzinkúton, aki magyar rendszám nélkül tankol
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 10:35
A benzin és a gázolaj piaci ára 119, illetve 159 forinttal emelkedett az elmúlt másfél hónap során. A rögzített hatósági árak pedig csak a magyar rendszámú autókat tankolókra vonatkoznak.
Makro / Külgazdaság Olajfinomítót és raktárépületet is értek az iráni drónok péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:21
Kuvait mellett Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Bahrein vezetése is iráni támadásokról számolt be péntek reggel. A Perzsa-öböl környéke az olajpiac mellett a földgázpiacnak is fontos, utóbbi pedig megérezheti a Katar legfontosabb létesítménye elleni támadást.
Makro / Külgazdaság Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:13
310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG