2p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Folytatódott pénteken a nyugdíjreform elleni közlekedési sztrájk Franciaországban, ahol az előző nap a szakszervezetek szerint csaknem másfél millióan, a rendőrség szerint több mint 800 ezren tiltakoztak az utcákon.

A tömegközlekedésben az előző naphoz hasonlóan pénteken is jelentős fennakadások voltak: a szuperexpresszeknek 10, a regionális vonatoknak 30 százaléka közlekedett, a pályaudvarok országszerte kihaltak voltak, míg a 14 párizsi metróvonalból tíz zárva tart, s a többi vonalon is csak a reggeli és az esti csúcsforgalmi időkben indulnak el a szerelvények.

A szociális megmozdulás az előzetes bejelentések szerint egész hétvégén folytatódik a tömegközlekedésben, hétfőig nem várható javulás. Míg csütörtökön sehol nem alakultak ki dugók a közutakon, mert a franciák jelentős része nem is próbált meg munkába vagy iskolába indulni - az emberek otthonról dolgoztak vagy szabadságot vettek ki -, péntek reggel 8 órakor összesen több mint 350 kilométeres dugó volt a Párizs körüli utakon, ami rendkívülinek számít az átlagos 200 kilométerhez képest.

A megmozdulás jövő heti folytatásáról a szakszervezetek napközben egyeztetnek, miközben a kormányzat is bejelentéseket ígér az esetleges engedményekről a reform részleteit illetően.

A szociális partnereket hétfőn fogadja Agnes Buzyn a nyugdíjért felelős egészségügyi és szolidaritási miniszter és Jean-Paul Delevoye, a nyugdíjreformért felelős kormánybiztos. A miniszter jelezte, hogy "meghallotta a franciák dühét" csütörtökön, amikor megállt az élet Franciaországban, s mintegy hetven vidéki városban és a fővárosban a szakszervezetek szerint csaknem másfél millióan, a rendőrség szerint 806 ezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen.

Emmanuel Macron államfő elképzelése szerint 2025-ben egységesülne az eddig vállalatonként, illetve ágazatonként működő, 42-féle nyugdíjrendszer annak érdekében, hogy "minden befizetett euró után mindenkit ugyanolyan jogok illessenek meg". Több felmérés is azt mutatja, hogy a franciák kétharmada indokoltnak tartja a nyugdíjreformot, hetven százalékuk ugyanakkor a sztrájkot is támogatja, mert úgy érzékeli, hogy rosszul járhat egy új nyugdíjrendszerrel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:01
A kormány óriásplakátja azt állítja, a hazai üzemanyagárak Európában a legalacsonyabbak. De vajon igaz is?
Makro / Külgazdaság Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:40
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Makro / Külgazdaság Vasárnap délig lehet mozgóurnát igényelni
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 07:59
Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk vagy fogvatartásuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben az országgyűlési választáson. A korábbi választásokon benyújtott mozgóurna-kérelmek a mostani voksolásra nem vonatkoznak, a választóknak újra kell kérniük, ha ismét mozgóurnával szeretnének szavazni.
Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG