2p
Az amerikai elnököt minden bizonnyal felmentik az alkotmányos felelősségre vonási eljárás végén.
Donald Trump

Republikánus szenátorok érveltek vasárnapi nyilatkozataikban a Donald Trump amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi tárgyalásán pénteken leadott voksuk mellett.

Lamar Alexander, Tennessee szenátora az NBC televíziónak, Joni Ernst iowai szenátorasszony pedig a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva állt ki döntése mellett, jóllehet, mindketten kifejtették, nem értenek egyet Donald Trumppal abban, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán államfőtől kért segítséget a demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden egykori alelnök és a fia, Hunter Biden korrupciógyanús ukrajnai üzleti ügyeinek kivizsgálására.     A republikánus szenátorok 51:49 arányban szavazták le a demokratákat pénteken, s ezzel elejét vették az impeachment-eljárás elnyújtásának, lehetővé téve a szerdán megtörténő végszavazást.

Donald Trumpot a demokraták azzal vádolták meg, hogy visszaélt a hatalmával, amikor lehetséges politikai vetélytársa elleni vizsgálatra kérte egy idegen állam vezetőjét. Alexander szenátor az NBC televízióban kifejtette: Trump kérése nem volt helyes, az elnök ezzel - mint fogalmazott - átlépett egy határt. Hangsúlyozta azonban, hogy amit az elnök tett, az "messze nem árulás, nem korrupció és nem bűncselekmény". A politikus szerint Trump cselekedeteiről a döntést a népnek kell meghoznia az ősszel tartandó választáson.

Joni Ernst azt hangsúlyozta, hogy Trump "talán nem a legmegfelelőbb módon" beszélt az ukrán elnökkel, de ez nem lehet alapja az ellene indított alkotmányos felelősségre vonási eljárásnak, amely az elmozdítását célozta. Az iowai politikusnő leszögezte: "a korrupció kifürkészése általában véve nagyon is helyénvaló".     Hozzátette: a szerdai szavazáson arra voksol majd, hogy felmentsék Donald Trumpot az ellene felhozott két vádpont alól.

A Republikánus Országos Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) bejelentette: a republikánusok szokásos évi nagy, konzervatív találkozójára, a CPAC-konferenciára az idén februárban nem hívják meg Mitt Romneyt. Utah szenátora ugyanis a párt irányvonalával szemben, a demokratákkal együtt voksolt a pénteki szenátusi szavazáson.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG