A pénzügyi vihar hatására megindult a második világháború után kialakított globális politika intézményrendszerének az eróziója.
Tiszta víz kellene a pohárba
A státuszában és egzisztenciájában megrendült kisember közben határozott válaszokat követel az egyre tehetetlenebb vezetőitől. Azoktól a vezetőktől, akik többségükben máig nem merik lekommunikálni, hogy az adóssághegyekre épült jóléti korszaknak vége. Azzal sem merik szembesíteni a választókat, hogy a mostani fiatalok generációja nagy átlagban szegényebb lesz életük folyamán, mint a szüleik.
A középosztálybeli választók lecsúszása az elmúlt években érezhetően visszavetette a szabadságigényt. A gazdasági bizonytalanság politikai elégedetlenségbe fordult, és a tehetetlenség érzése arra késztette a választót, hogy az erős vezetőben keresse a megoldást. Nem véletlen, hogy a társadalomtudományok egyik legstabilabb összefüggése a középosztály meglétét köti össze a demokráciával.
Az európai és ázsiai (geo)politikai dinamika mára aggasztóan emlékeztet az 1930-as évekre. Újra számos szélsőséges pártot látunk profitálni a közemberek társadalmi státuszának elbizonytalanodásából. A liberális demokráciák politikai elitje eközben bürokratikusan megmerevedettnek, üzleti csoportok által kilóra megvettnek és eszméi tekintetében kilúgozottnak tűnik.
Súlyos viharfelhők Washington felett
A washingtoni politikai osztály is mára lefáradtnak tűnik a választók szemében. A 2008-as pénzügyi válság máig ható következményeként az alacsony-keresetűek társadalmi mobilitása leállt és a béreik nyomott szinten ragadtak. A frusztrált ország alsóbb néprétegei radikális változásokat akarnak látni, az eddig olyan jól működő két-pártrendszer világában hirtelen anarchikus politikai áramlatok erősödtek meg.
|
| Káncz Csaba |
Napjainkra mind kevesebb és kevesebb amerikai azonosítja magát demokrataként vagy republikánusként. Az átlagválasztó szemében a rendszer egyre inkább manipuláltnak tűnik, ahol a politikai elitek nem a kisemberekért teszik ki a lelküket, hanem a konc megszerzéséért tépik egymást. Az amerikai történelem folyamán soha még olyan szintű bizalmatlanság nem övezte a két elnökjelöltet, mint manapság, Donald Trump és Hillary Clinton személyében.
Trump és a kereskedelmi háború
Noha már csak pár hétre vagyunk a novemberi elnökválasztástól és Clinton kampánya több sebből vérzik, a világ mintha még mindig nem venné komolyan Trump választási ígéreteit. Holott világosan kijelentette, hogy összetépi a nemzetközi kereskedelmi szerződéseket - így az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt -, ezen kívül kivinné országát a Kereskedelmi Világszervezetből (WTO) és drámaian megemelné a vámokat a Kínából és Mexikóból behozott árukra.
Mint a napokban kiderült a Peterson Institute for International Economics kutatásaiból, ezt Trump minden további nélkül megteheti. A Kongresszus nem tudja megállítani ebbéli szándékában, még akkor sem, ha ezeknek a lépéseknek beláthatatlan kimenetelű kereskedelmi háború a következménye.
Ez meglepő lehet sokaknak, hiszen az amerikai alkotmány kifejezetten a Kongresszusnak ad hatalmat arra, hogy idegen nemzetekkel szabályozza a kereskedelmet. De az elmúlt évszázad politikai viharaiban a Kongresszus ezen hatalmának többségét az elnökre delegálta. Így állt elő az a groteszk helyzet, hogy jelenleg új kereskedelmi egyezmények megkötéséhez kongresszusi jóváhagyás kell, de a meglévők felrúgásához már nem. Tehát jobb, ha időben felkészülünk egyéni befektetéseinkkel Trump esetleges elnökségének várható tornádóira, minthogy nagy meglepetésnek legyünk kitéve novemberben.
Káncz Csaba jegyzete
Néhány órával azután, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy újabb tűzszünetet hozott tető alá, folyamatosak a harcok Thaiföld és Kambodzsa között. 
