Harcjármű egy korábbi gyakorlaton. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A 2010 óta regnáló kormányzat részéről egy nagy hangú, agresszívnak nevezhető külpolitikai kurzust látunk, ezt viszont – Törökországgal ellentéteben - nem támasztja meg egy ütőképes hadsereg. A probléma nem 9 éve kezdődött, a hadsereg leépülése pénz- és koncepció hiányában valójában a rendszerváltás óta szakadatlan folyamat.

Hol van a doktrína?

Amerikai nyomásra 2017 óta a hazai költségvetési források rendelkezésre állnak, hiszen katonai fejlesztésekre - a Zrínyi 2026 program keretében – egy évtized alatt 3600 milliárd forintot kíván a kormányzat elkölteni. De katonai doktrína továbbra sincsen. Enélkül pedig nem megy, mert nincsen célrendszer, és nincsen ehhez erő- és eszköz hozzárendelés.

Nincs szövetségi politikai irányvonal sem, és nincs mérce, ami alapján mérni lehetne, hogy hol is tartunk, merre kell fejlődni, mit kell hatékonyabbá tenni ahhoz, hogy a doktrínában megfogalmazott katonai-védelmi célt, szintet elérjük, és fenntartsuk. Nemcsak a sajtó, de még a törvényhozók – köztük az elenyésző számban lévő hozzáértő – sem látott ilyen doktrínát, még vázlatosan sem. Így egyes NATO-tagországok katonadiplomatái diszkréten egyszerű blöffről beszélnek.

Ködben haladva

A fegyverbeszerzések kritikusai szerint a beszerzések körüli kormányzati titkolózás miatt azt sem tudja a nagyközönség megítélni, hogy ténylegesen milyen elgondolás szerint történnek ezek a beszerzések, ahogyan arról is csak jobbára találgatásra vagyunk utalva, hogy az egyes fegyverrendszerek hogyan illeszkednek be a közös NATO-hadviselés rendszerébe? Így a legtöbb újonnan beszerzett nagy értékű harci járműnél ma sem tudni, hogy milyen kiszolgálói háttérrel, és kiképzői bázissal fognak üzemelni.

Mi több, a haditechnika gyors fejlődési ütemét is többszörösen meghaladó mértékben fejlődik az alkalmazások módja. Itt integrált-, flexibilis rendszerek létrehozásáról, az ezekhez való eljárások, taktikák kidolgozásáról, vezetési- és irányítási rendszerek digitalizálásáról beszélünk. Ezért avulnak el rohamtempóban a most beszerzendő fegyverek – ugyanis nem egységes rendszerben való működéshez tervezték és szerelték fel azokat, nem robotizálhatók, és nem vezethetők digitális rendszereken keresztül.

Gripen-ügy újratöltve?

Az pedig már csak hab a tortán, hogy ezekre a beszerzésekre jórészt nem vonatkoznak a közbeszerzési szabályok, így a nyilvánosság kizárásával diszponálhat a kormányzat az óriási összeg felett. Ezért is szembeötlő, hogy az eddig beszerzett eszközök európai gyártóknál készülnek.

Az emlékezetes, korrupt Gripen-ügy kapcsán felvetődik, hogy a beszerzések fő motivációja inkább az áttételes haszon - semmint maga a technika és annak hasznossága, használhatósága. Ha a kormány valódi szándéka a védelem tényleges helyreállítása és fejlesztése lenne, akkor nem így, suttyomban intézné a beszerzéseket, hanem a világban szokásos átlátható pályázati kiírások útján.

Összességében megállapítható, hogy a honvédség modernizálása csak világos doktrínával és komplex átszervezéssel valósítható meg, a jelenlegi elavult rendszer újra-felfegyverzése nem emeli a védelmi képességeinket a 21. század követelményeinek szintjére.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)