3p
89:10-re nyert az amerikai szenátusban az USMCA, mely a NAFTÁ-t váltja.
Donald Trump amerikai elnök (MTI/AP/Jeff Robertson)

Az amerikai szenátus elsöprő többséggel megszavazta csütörtökön az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada közötti új észak-amerikai kereskedelmi egyezményt.

A szenátus 89:10 arányban fogadta el az 1994 óta érvényben volt Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) felváltó új megállapodást (USMCA). A demokrata többségű képviselőház már december 19-én - a demokrata politikusok által kért módosításokat követően - kétpárti egyetértéssel megszavazta a megállapodást, amelyet így már csupán Donald Trump amerikai elnöknek kell aláírnia, hogy törvényerőre emelkedjék.

"Igazán olyan hetünk van, amikor a nemzet, az elnök és a nemzetközi kereskedelmünk alapvető eredményeket könyvelhetünk el" - fogalmazott a voksolás után Mitch McConnell, a szenátus többségi republikánus frakciójának vezetője, utalva arra, hogy egy nappal korábban Donald Trump a Fehér Házban Kínával írta alá a részleges kereskedelmi megállapodást.

A szenátusi voksolás után Trump újságíróknak nyilatkozva "fantasztikusnak" nevezte az új egyezményt, és sajnálkozott, hogy az ellene folyó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) elhomályosítja ennek a jelentőségét.

Donald Trump 2016-os elnökválasztási kampányának sarkalatos kérdése volt az Egyesült Államok korábbi szabadkereskedelmi egyezményeinek felülvizsgálata. Az 1994-ben kötött NAFTA-t felmondta, és 2017 januárjában - beiktatása utáni első munkanapján - elnöki rendeletet írt alá arról is, hogy Washington kilép a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) nevű szabadkereskedelmi egyezményből.

A NAFTA-t az amerikai elnök "a történelem legrosszabb megállapodásának" minősítette, és ezt az egyezményt okolta több ezer amerikai munkahely megszűnéséért. A NAFTA ugyanis lehetővé tette, hogy az amerikai vállalkozások áttelepítsék termelő kapacitásaikat Mexikóba, ahol alacsonyak a munkaerőköltségek. Az új egyezmény továbbra is biztosítja a szabad kereskedelmet, de tartalmaz számos szigorítást és újdonságokat. A többi között szigorúbb munkaügyi szabályokat ír elő, és lehetővé teszi az Egyesült Államoknak a gépjármű-gyártás növelését.

Az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (ITC) még tavaly áprilisban azt prognosztizálta, hogy az új egyezmény az elkövetkező öt évben 68 milliárd dolláros "lendületet" ad az amerikai gazdaságnak, és mintegy 180 ezer új munkahely megteremtésére ad alkalmat.

Az USMCA-t Mexikóban már ratifikálták, Kanadában pedig várhatóan január végén kerül erre sor.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG