Ez aztán olyan eset, amikor a demokrácia leköti a polgárokat, nagyon is érdeklődnek a közügyek iránt, meghallgatják az elnökjelölteket, és vélhetően a részvételi arány is nagy lesz. Nem véletlenül: az egyik elnökjelölt, Donald Trump személye megosztja a közvéleményt, sokan szélsőségesnek tartják, legalábbis előválasztási retorikája alapján. Ugyanakkor a másik elnökjelölt is hordoz újdonságot: ha megválasztanák, ő lenne az ország első női elnöke.
Akkor is nagy volt a tét
36 évvel ezelőtt nem a jelöltek személye volt ennyire jelentős, hanem az általuk képviselt politika. Ráadásul akkor egy hivatalban lévő demokrata elnök küzdött a második ciklusért, most viszont, miután Obama kitöltötte 8 évét, új jelölt jön, aki viszont mégsem annyira új: egyrészt sokáig külügyminiszter volt, másrészt egy korábbi elnök, Bill Clinton felesége.
1980-ban Amerikának egy jólelkű, mondhatni túlságosan jólelkű és jóindulatú elnöke volt (a magyar királyi koronát is ő adta vissza nekünk). Ez azonban oda vezetett, hogy a Szovjetunióval ádáz hidegháborúban álló ország akkor már erős gazdasági előnye ellenére politikailag lemaradt a Szovjetunióval szemben, pontosabban az Carter elnöksége alatt a világ sok pontján hozott létre vagy erősített meg szovjetbarát rendszereket (Afganisztán, Etiópia, Mozambik, Angola stb). A legnagyobb csapás mindezek mellett, ami Amerikát érte, az iráni forradalom volt, amely elsöpörte az Amerika-barát sah rendszerét, szélsőséges iszlám rendszert hozott létre, amely még meg is alázta Amerikát az úgynevezett túszdrámával.
Kiélezett küzdelem
Végül ez már a népnek is sok volt, pláne hogy megjelent a republikánus jelölt, Ronald Reagan, aki Trumphoz hasonlóan határozott volt és nagyhangú (ugyanakkor egyáltalán nem szélsőséges), és az ígérte, hogy miután Amerika gazdasági előnye tetemes, ő szigorú lesz és egy kegyetlen fegyverkezési versenyben két vállra fekteti a Szovjetuniót. Megválasztották, és teljesítette is ígéretét.
Ugyanakkor csak kis többséggel választották meg: kiélezett küzdelem volt. Az amerikaiak egy részét nem érdekli, sosem érdekelte a külpolitika, őket az motiválta, hogy Carter egy szimpatikus, kedves ember volt, mondhatni egy szerethető elnök.
Hasonlóság
Ami a külpolitikai helyzetet illeti, van némi hasonlóság a mostani és az akkor szituáció között. Most ugyan nincs hidegháború, legfeljebb egy tompított, mondhatni nosztalgikus változat, de az tény, hogy míg Obama elnöksége elején egypólusú volt a világ, Amerika volt az egyetlen szuperhatalom, addig a 8 év alatt Putyin szépen visszaemelte Oroszországot a Szovjetunió korábbi szuperhatalmi szintjére. Eközben Amerika sokat veszített az ifjabb Bush alatti határozottságából: a korábban megszállt, de nem pacifikált Irakot nem tudta megfelelően kezelni, Afganisztánban is csak nagy nehezen sikerül egyensúlyt tartani, és az arab tavasz során egy sor új válsággóc jött létre, melyre az Obama adminisztrációnak ugyancsak nem volt válasza, sőt, közülük az egyik, Szíria döntő szerepet játszott Oroszország újbóli csúcsra emelkedésében.
Az amerikaiak egy részét ez feltehetően most is zavarja, de a dolognak messze nincs akkora jelentősége, hisz Oroszország ugyan nagyhatalom, de a lényeget tekintve azonos társadalmi rendszerrel, így nem jelent veszélyt az amerikai szisztémára, nem úgy, mint 36 éve. Ráadásul Obama úgyis megy, és nem zárható ki, hogy Clinton határozottabb álláspontot, komolyabb amerikai fellépést fog szorgalmazni ha nem is Oroszországgal szemben, hisz arra nincs szükség, hanem a számtalan válsággócban, ahol leginkább együtt kéne fellépnie a két szuperhatalomnak. Ezt most megpróbálták Szíriában, nem sikerült.
Mástól félnek
A lényeg most leginkább az, hogy a republikánus elnökjelölttől sokan félnek, hisz eddig valóban szélsőséges retorikát alkalmazott. Ugyanakkor lényeges eltérés, hogy 36 év alatt erősen megváltozott Amerika etnikai térképe: az akkor fehér többség megkopott, ma már egy sokkal multikulturálisabb, színesebb választóréteg van, akik szívesen megszavaztak egy színesbőrű elnököt és egy hölgyet is szívesen megszavaznak, ugyanakkor nagyon ódzkodnak egy homofób, időnként rasszista és nőellenes megnyilvánulásokat megengedő jelölttől. Sokan vannak ugyanakkor, akik 8 év után már váltást, republikánus elnököt szeretnének. Az első vitában mindenesetre Clinton sokkal jobban szerepelt, Trump inkább csak védekezett, azt is ügyetlenül
Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnök, az Egyesült Szerbia listavezetője elismerte vereségét a szerbiai előrehozott parlamenti választáson. 
