SPD-szimpatizánsok a párt berlini központjában az EP-választások estéjén 2019. május 26-án. EPA/HAYOUNG JEON

Amikor Rostockban indultam a választáson, az emberek azt mondták: tök jó, hogy a szociális igazságosságért, a nyugdíjért meg a családért akartok harcolni, de mi már nem hiszünk nektek. És ha bennem meg is bíztak, akkor is azt mondták: a pártotoknak nem hiszek! Amikor pedig arról beszéltem, hogy le akarjuk váltani a Merkelt, és változtatni akarunk a politikán, azt válaszolták: ugyan már, ti csak a Mutti ülébe szeretnétek ülni! (...) Hadd idézzem végül Erich Kaestnert: ha már magatok alá csináltok, legalább ne egyétek meg! Tehát mondjatok nemet a nagykoalícióra!

Így érvelt Christian Reinke, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) egyik delegáltja a kereszténydemokrata szövetséggel (CDU/CSU) való összefogás ellen a párt 2018. januári rendkívüli kongresszusán.

Nagykoalíciós lábgomba

Négy hónappal  voltunk a 2017-es parlamenti választások után, amelyet a CDU/CSU nyert meg. A jobbközép pártszövetség azonban nem volt képes egyedül kormányt alakítani, így kerültek képbe ismét a szociáldemokraták.

Persze nem Christian Reinke volt az egyetlen, aki kézzel-lábbal tiltakozott az újabb nagykoalíció ellen. A küldöttek például ezzel a szórólappal találták szembe magukat az ülésteremben:

A szocdemek annyira szeretik a nagykoalíciót, mint a lábgombát.

Feladott értékek

A tiltakozók azzal érveltek, hogy az SPD az elmúlt évtizedekben centrumpárttá vált, behódolt a neoliberalizmusnak, és feladta baloldali értékeit, például a szociális igazságosságot vagy a munkavállalók védelmét. Attól tartottak, hogy egy újabb nagykoalíció teljesen megsemmisíti az amúgy is zuhanásban lévő pártot.

Mások viszont úgy vélték, hogy az együttműködés folytatása Angela Merkellel lehetőség a program megvalósítására. Közéjük tartozott Andrea Nahles, a párt egyik feltörekvő politikusa, aki az asztalt csapkodva érvelt a kormányzati szerepvállalás folytatása mellett.

Nem tudunk mindenben egyetérteni konzervatívokkal, hiszen mi egy önálló párt vagyunk! Ezért hívnak minket SPD-nek! (...) Emberek! Azzal még nem adjuk fel az SPD-t, ha úgy döntünk, hogy másokkal együtt kormányzunk! És ha azt mondjátok, hogy a múltban ezt nem csináltuk elég jól, és nem védtük eléggé az álláspontunkat, akkor igazatok van!

Az energikus politikusasszony performansza itt is megtekinthető (2:12-kor kezdődik a show):

A hónapokig tartó vitából végül a nagykoalíció-pártiak kerültek ki győztesen: 2018. február végén a párttagok kétharmados többséggel megszavazták az együttműködést a CDU/CSU-val. Márciusban megalakult a negyedik Merkel-kormány – egyúttal a harmadik általa vezetett nagykoalíció –, áprilisban pedig Andrea Nahlest választották az SPD új elnökének. Ekkor került első alkalommal nő a párt élére.

Újabb zakó, újabb lemondás

Mára kiderült, hogy a nagykoalíciót ellenzőknek volt igazuk. Az elmúlt egy évben ugyanis tovább esett az SPD népszerűsége: az idei EP-választáson a voksok mindössze 15,8 százalékát szerezték meg. Ez a párt történetének legrosszabb eredménye az országos szintű választásokat tekintve.

A II. világháború utáni kétpólusú német pártrendszer egyik tartóoszlopa tehát csaknem összeomlott: népszerűsége az elmúlt húsz évben több mint hatvan százalékkal csökkent, és ma már csupán a harmadik számú politikai erő a szintén lejtmenetben lévő CDU/CSU, valamint a brutálisan erősödő Zöldek mögött.

Az újabb pofont Nahles sem úszta meg: a politikus a napokban a párt- és a frakció vezetéséről is lemondott. Döntését azzal indokolta, hogy már nem támogatják őt kellő mértékben.

Arcán már nyoma sem volt a korábbi lelkesedésnek és energiának, döntését keserű mosollyal jelentette be:

A párt vezetését ideiglenesen egy triumvirátus vette át.

Miért zuhannak?

Az SPD krízise már olyan régóta tart, hogy Németországban külön kutatási terület lett belőle. A Stern tavaly ősszel – összhangban a fent leírtakkal – hat tényezővel magyarázta a zuhanást:

• újabb nagykoalíció
• rossz kommunikáció és imázs
• rossz személyi döntések
• a hagyományos munkásmiliők eltűnése
• identitásválság, karakter hiánya
• a szociáldemokrácia válsága.

Lars Klingbeil, a párt főtitkára szerint az EP-választási kampányban a fő probléma az volt, hogy nem látszottak világosan a különbségek az SPD és a CDU/CSU között.

Ugyanakkor a válság része egy átfogó, pártokon felüli krízisnek.

Az SPD története az önfeláldozás és a rendszer-stabilizáció története. Ezek az értékek sokáig erőssé tették a pártot és az államot, aztán később már csak az államot, most pedig már azt sem. A Nyugat, a liberalizmus, a demokrácia, az EU és igen, a Német Szövetségi Köztársaság is válságban van. (...) Az alkalmazkodás ideje lejárt. Az SPD-nek olyan radikálisnak kellene lennie, mint a kihívásoknak, és olyan szabadnak, mint amilyen szabadok a mindent összezavaró erők

- írta korábban a Die Zeit. Tény, hogy a nagy szocdem pártok számos más országban (Franciaország, Olaszország, Ausztria és persze Magyarország) is padlót fogtak.

Ugyanakkor vannak ellenpéldák is: Spanyolországban a szocialisták nemrég fölényesen nyerték a parlamenti választásokat, Nagy-Britanniában pedig a Munkáspárt erősödött jelentősen, amióta egy régi vágású, karakteres baloldali aktivista, Jeremy Corbyn vette át a vezetését.

Bukni fog a kormány?

Ami Németországot illeti, helyi sajtóértékelések szerint még soha nem volt olyan nagy esély a kormánykoalíció bukására, mint most. Ennek bekövetkezte nagyrészt attól függ, hogy az SPD nagykoalíció párti vagy azt ellenző elnököt választ majd Nahles helyére. Utóbbi esetben a negyedik Merkel-kormány napjai meg vannak számlálva. Bár az elnökválasztást csak decemberben, az éves pártkongresszuson tartanák, az elnökség június végi ülésén elvileg korábbi dátumot is kitűzhetnek.

Ugyanakkor az SPD-nek – tekintettel a mélyponton lévő népszerűségére – most nem érdeke egy előrehozott választás. Emiatt az is elképzelhető, hogy kínkeserves érdekházassága Merkellel még jó ideig ki fog tartani.