4p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Ez is a része az új, 2025-ig szóló felügyeleti stratégiájának. A lapunkhoz eljuttatott dokumentum – amelynek kiemelt értékei a stabilitás és a bizalom – egyrészt a fejlődő, versenyző, egészséges pénzügyi szektor, másrészt a támogató, formáló, hatékonyan felügyelő MNB további fejlődése érdekében tűz ki stratégiai feladatokat.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette honlapján közzétett, a 2020-2025 közötti időszakra vonatkozó felügyeleti stratégiában kiemelt fókusz irányul – a jegybank idén év elején meghirdetett Versenyképességi programjával is összhangban – a fogyasztók védelmére, a fenntarthatósági szempontokra, illetve a digitalizáció kihívásaira adandó válaszokra.

A pénzügyi piacok sokkellenálló képességének növelése érdekében – a stabil, erős tőkehelyzet mellett – a stratégia egyebek közt célul tűzi ki a felügyelt intézmények compliance (szabályozási megfelelést szolgáló) szakterületeinek megerősítését. Szükséges lenne a teljes biztosítási szektorban, illetve az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztáraknál is (a betét- és befektetővédelemhez hasonló) garanciarendszerek kialakítására. Az MNB szerint erősebb felügyeleti figyelem szükséges a pénzváltói tevékenységnél.

Bővülő minősített fogyasztóbaráti termékkör

A pénzügyi intézményeknek vállalatirányítási és kockázatkezelési rendszereikbe be kell építeni a környezeti fenntarthatósági megfontolásokat. Az MNB a piaci szereplők, kormányzati, civil, érdekképviseleti és egyetemi szervezetek bevonásával együttműködési hálózatot alakít ki a zöld pénzügyi és tőkepiaci szolgáltatások fejlesztése, a fenntartható beruházások előmozdítása érdekében.

Az ügyfelekért folytatott egészséges versenyt erősítheti az új stratégia szerint a minősített fogyasztóbarát termékkör kiterjesztése. A fogyasztók számára lehetővé kell tenni – az MNB fogyasztóbarát összehasonlító oldalainak fejlesztésével és a piaci kalkulátorokkal kapcsolatos következetes felügyeleti elvárásokkal – az azonos típusú termékek összehasonlítását.

Fontos emellett egyenlő feltételeket támasztani a meglévő és újonnan megjelenő pénzpiaci szolgáltatóknál az azonos típusú termékek, szolgáltatások esetében. A versenyképességet erősítené, ha csökkenteni lehetne a jelzáloghitel-szerződések megkötéséhez szükséges ügyintézési időt.

Az MNB fogyasztóvédelmi tevékenységének erősítése keretében kiemelt figyelmet fordít a határon átnyúló pénzügyi tevékenységekre. Fontos cél a pénzpiaci, biztosítási közvetítőknél az összeférhetetlenségek, érdekkonfliktusok felszámolása is.

Új adatbányászati módszerek

A felügyeleti és szabályozó rendszereknek fel kell készülni emellett a digitális jövőre is, hiszen egyre több, az üzleti folyamatot támogató információtechnológiai (IT) rendszer kerül az MNB látókörébe. Alapvető cél így az informatikai technológiákkal kapcsolatos szabályozási környezet modernizálása és felügyelési módszertanok fejlesztése, új IT-felügyelési módszerek kialakítása. Az ügyfeleket kiszolgáló piaci szereplők oldaláról szükség van a kényelmes, egyszerű elektronikus kapcsolattartási formák fejlesztésére a fogyasztók igényei alapján.

A kockázatalapú felügyelés erősítését szolgálja a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzésére hivatott tranzakciószűrő rendszerek megerősítése a piaci szereplőknél. Az MNB részéről szükség van többek közt az adatbányászati módszerek fejlesztésére a felügyelésben, illetve kritikus fontosságú a nagy összegű, ismeretlen forrásból származó készpénzes tranzakciók hatékony ellenőrzése. A felügyelt intézmények és a felügyelés hatékonyságát segítheti az egyre több, e felek által használható digitális adatbázis (ezek egyike a hitelfedezeti biztosítások blockchain-alapú, fejlesztés alatt álló regisztere).

A felügyeleti stratégia szerint az MNB részéről aktívan szerepet kell vállalni a pénzügyi rendszerre vonatkozó nemzetközi és hazai szabályozói környezet fejlesztésében is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump bejelentette: mostantól ő zárja le a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:13
Trump nem tűri, hogy Irán pénzt keressen a Hormuzi-szorosban, ezért azokat a hajókat, amelyek fizetnek Iránnak az áthaladásért, az USA fogja feltartóztatni. Hogy végült tényleg megteszi-e, azt nála sosem lehet tudni.
Makro / Külgazdaság Nem fogytak el a szavazók, megint nagyot léptünk a történelmi rekord felé
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 15:53
Nem csak délelőttre hozták előre a szavazást a választópolgárok – úgy néz ki, tényleg óriási rekord lesz a részvétel.
Makro / Külgazdaság Az elnököket lecsukják, ugye?
Eidenpenz József | 2026. április 12. 14:17
Ma egy olyan országban is választásokat tartanak ma, ahol öt volt elnököt lecsuktak az utóbbi pár évtizedben, elsősorban korrupció vádjával. Követendő példa, vagy elrettentő?
Makro / Külgazdaság Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 13:56
A korábbi választások részvételi adatai a mostani közelében sincsenek.
Makro / Külgazdaság Káoszt okoztak az üzemanyagárak miatt tüntetők – öt nap után lépett az ír rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 12:17
Öt napig bénították meg Dublin belvárosának forgalmát a tüntetők, a rendőrség most kiebrudalta őket.
Makro / Külgazdaság Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 11:41
Közel 15 százalékponttal magasabb a részvételi arány, mint a legutóbbi országgyűlési választásokon.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elmondta, mivel kezd az új kormány, ha nyer a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:59
Magyar Péter is leadta a szavazatát az országgyűlési választáson, majd a sajtó kérdéseire válaszolt. Egy dologban volt egyetértés: mindenkinek el kell menni szavazni.
Makro / Külgazdaság Ebből részvételi rekord lesz: már az első órában rengetegen szavaztak
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:02
Közzétették az első részvételi adatokat – minden korábbinál magasabb lett az arány már az első órában.
Makro / Külgazdaság Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:01
A kormány óriásplakátja azt állítja, a hazai üzemanyagárak Európában a legalacsonyabbak. De vajon igaz is?
Makro / Külgazdaság Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:40
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG