5p
Bár a bérterhek némileg mérséklődtek az elmúlt négy évben, a fogyasztási adók emelkedése miatt az összes adófizetés jelentősen emelkedett. Az állami kiadások idei nagysága megegyezik a 2010-es értékkel, a súlypontok azonban megváltoztak: kevesebb jut családtámogatásra, egészségügyre, oktatásra, viszont gazdaságfejlesztésre sokkal többet költ az állam.

Az országgyűlési választásokhoz közeledve egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy miként alakult a költségvetés az elmúlt években, volt-e megszorítás, illetve hogy milyen markáns változásokat lehet azonosítani a most záruló választási ciklusban. Az előző kormány által benyújtott utolsó, 2010-es költségvetéshez képest az összes kiadás reálértéke a ciklus első két évében 1000 milliárd forinttal (nagyjából a GDP 3 százalékával) mérséklődött, majd az utolsó két évben ugyanennyivel emelkedett. Az említett folyamat eredményeképpen az állam idei kiadásainak reálértéke nagyságrendileg megegyezik a négy évvel ezelőtti összeggel.

Az államháztartás főbb mutató milliárd forintban (2010-2014)
Forrás: saját számítás a költségvetési törvények mellékletei alapján

Ez utóbbi nem mondható el sem az összes bevételről, sem pedig azon belül az adóbevételekről: bár a ciklus első évében mindkét mutató mérséklődött, az ezt követő markáns emelkedésnek köszönhetően az államháztartás összes bevétele reálértéken idén nagyjából 300 milliárd forinttal (a GDP 1 százalékával) haladta meg a négy évvel ezelőtti értéket, míg az állami adóbevételek ennek majdnem a kétszeresével, 530 milliárd forinttal emelkedtek. A fentiekből kirajzolódik az is, hogy a 2010-es 4,1 százalékos GDP-arányos hiányt az összkiadások érintése nélkül, kizárólag az adóbevételek növelésével csökkentette a kormány 3 százalék alá.

Mivel a vizsgált négy év alatt a nominális GDP növekedése összességében kisebb volt, mit a fogyasztói árindex, ezért a GDP-arányos összes állami kiadás 49,9 százalékról 50,5 százalékra emelkedett, míg az összes bevétel 45,8-ról 47,4 százalékra, az adócentralizáció pedig 37 százalékról 39,2 százalékra nőtt.

Több gazdaságfejlesztés, kevesebb családtámogatás

Bár a kiadási főösszeg reálértéke 2014-ben nagyságrendileg annyi, mint négy évvel ezelőtt, ezen belül érdemi hangsúlyeltolódásokról tanúskodnak a számok. A társadalombiztosításra fordított állami kiadások nagysága 260 milliárd forinttal csökkent, aminek az egyik felét a munkanélküli ellátásokon, másik felét pedig a befagyasztott családi pótlékon, illetve a táppénzfizetésen spórolta meg a kormány. Az oktatásra 116 milliárd forinttal jut kevesebb idén, mint négy évvel ezelőtt, ami jórészt a felsőoktatási rendszer finanszírozásának visszafogásával magyarázható.

Bár 2013-ban még több mint 200 milliárd forintos mínuszban volta az egészségügy a 2010-es évhez képest, a ciklus utolsó évére a forráskivonás 60 milliárd forint alá mérséklődött, részben az egészségügyi dolgozók béremelése miatt.

Főbb kiadási tételek változása 2014-ben 2010-hez képest (reálértéken, milliárd forint és százalékban)
Forrás: saját számítás a költségvetési törvények mellékletei alapján

A nagy ellátórendszerek mellett némileg kevesebb jutott a rendvédelmi kiadásokra, különös tekintettel a tűzvédelemre, emellett a költségvetés közel ötödével csökkentette a védelmi kiadásait. Több pénzből gazdálkodhat viszont a törvényhozás, csakúgy, mint a végrehajtó, valamint a pénzügyi és költségvetési tevékenységet szolgáló szervezetek.  A nagy nyertes a gazdaság: idén 300 milliárd forinttal többet fordít ilyen célokra a kormány, mint négy évvel ezelőtt, ami elsősorban a közlekedési beruházások, valamint az egyéb állami fejlesztési programok emelkedésével magyarázható.

Többet fizetünk a fogyasztás után

Még ennél is nagyobb átalakuláson ment át az adórendszer az elmúlt négy évben. A béreket terhelő adók összesen reálértéken 160 milliárd forinttal (3 százalékkal) mérséklődtek, ami alapvetően két egymással ellentétes folyamat eredménye. Egyrészt a személyi jövedelemadó átalakítása az adónemből származó bevételt közel 500 milliárd forinttal csökkentette, másrészt viszont a költségvetés járulékbevételei majdnem 350 milliárd forinttal emelkedtek, jórészt a magán-nyugdíjpénztári befizetések átcsatornázása miatt.

Mivel a gazdálkodó szervezetek befizetése érdemben nem változott, az adócentralizáció emelkedése a fogyasztáshoz kapcsolt adók 17 százalékos növekedésén keresztül valósult meg.  A reálértéken mintegy 650 milliárd forintos többletbevétel egyik fele az általános forgalmi adó megemelésére, másik fele pedig az új fogyasztási típusú adók, elsősorban a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetésére vezethető vissza.

Módszertan

A számítások alapját a funkcionális bontásban publikált konszolidált pénzforgalmi kimutatások képezték. Ennek megfelelően figyelmen kívül hagytuk az államosított nyugdíjvagyon azon részét, mintegy 2200 milliárd forintot, amelyet nem folyó (költségvetési) kiadások finanszírozására fordított a kormány. A kiadási oldalon pedig azokat az egyszeri tételeket szűrtük ki (Mol-részvények megvásárlása, adósságkonszolidáció, tőkeemelés) amelyekről feltételezhető, hogy a nyugdíjvagyon tudatában döntött a kormány. A 2014-es számok a költségvetési törvényben szereplő előirányzatokat tartalmazzák.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG