2p
Az amerikai kormányzat megszüntette Kína árfolyammanipulátor besorolását.
Donald Trump amerikai- és Hszi Csinping kínai elnök. (Fotó: AFP/Getty)

Az amerikai kormányzat megszüntette Kína árfolyammanipulátor besorolását - jelentette be helyi idő szerint hétfőn Washingtonban Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter.

A döntéssel az amerikai kormányzat tavaly nyáron hozott, és az Egyesült Államokban is sok szakértő által ellentmondásosnak ítélt döntését változtatta meg. Az amerikai pénzügyminisztérium ugyanis még augusztusban - amikor a kereskedelmi vita miatt jócskán megromlott az amerikai-kínai viszony - azt jelentette be, hogy Peking manipulálja, azaz érdekeinek megfelelően csökkenti nemzeti valutája értékét. A jüan dollárhoz viszonyított árfolyama tavaly augusztusban a 7 jüanos küszöb alá esett.

Mnuchin pénzügyminiszter hétfőn hangsúlyozta: "Kína végrehajtható kötelezettségvállalást tett arra, hogy tartózkodik a leértékelési versenytől, és elősegíti az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot".

A kormányzat egyébként az Egyesült Államok kereskedelmi partnereinek valutaárfolyam-politikájáról a kongresszusnak megküldött jelentésében már leszögezte, hogy Kína "beleegyezett a valutaárfolyamára és külső egyensúlyára vonatkozó lényeges információk nyilvánosságra hozatalába".

Elemzők felhívták a figyelmet arra, hogy Kína levételére a árfolyammmanipulátorok feketelistájáról az amerikai kormány gesztusa a kétoldalú kereskedelmi egyezmény első fázisának aláírása előtt. Január 15-én ugyanis a Fehér Házban ünnepélyes ceremónia keretében írják alá e megállapodást.

A Donald Trump amerikai elnök és Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes által aláírandó egyezmény egyik fejezete magában foglal egy valutával foglalkozó részt is, amelyben Kína elkötelezi magát, hogy a jövőben tartózkodik nemzeti valutája versenyszempontok miatti leértékelésétől.

Bár az amerikai kormányzatot tavaly nyáron éles bírálatokkal illették, amikor feketelistára helyezte Pekinget, a hétfői döntés bejelentése után ugyanúgy megfogalmazódtak kritikák. Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője például azt nyilatkozta: "Kína, igenis, árfolyammanipulátor, ez tény".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG