3p
Francia hadihajók indulnak a Kelet-Mediterráneumba, miközben az örmény elnök is megjelenik az egyiptomi hadikikötő megnyitó ünnepségén. A törökök elleni katonai készülődés közepette Ankara újra Berlin felé nyújtja ki a kezét. Káncz Csaba jegyzete.

A január 19-i berlini Líbia Konferencia óta tovább növekedett a háborús feszültség a NATO tagállamai között Líbia- és a Kelet-Mediterráneum erőforrásai kapcsán. Kiriakosz Micotakisz görög miniszterelnök múlt szerdai párizsi látogatásán Macron elnökkel közösen jelentették be a francia-görög stratégiai katonai szövetség megteremtését, egyben elítélték a török lépéseket Líbiában. Macron deklarálta, hogy „elítéli török behatolásokat és provokációkat” a görög vizeken és légtérben.

Éles üzenetváltás

Francia katonai források szerint Ankara páncélozott csapatszállító járműveket és szíriai zsoldosokat szállított hadihajókísérettel Líbiába, ami sérti az ENSZ-fegyverembargó előírásait.  Macron azonban az embargó korábbi, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek általi megsértései ellen nem emelt szót nyilvánosan.

A török külügyi szóvivő ennek kapcsán közölte: "nem titok, hogy Franciaország azért támogatja feltétel nélkül a kelet-líbiai illegitim katonai erők vezetőjét, Khalifa Haftart, hogy beleszólása legyen Líbia természeti erőforrásaiba. A Haftarnak Franciaország és más országok által juttatott katonai támogatás a legsúlyosabb fenyegetés Líbia területi egységére és szuverenitására.  Jól tudjuk, hogy Franciaország köztársasági elnöke az elnöki palotában a Szíria területi egységét fenyegető terroristákat is sokszor fogadta".

Párizs egyben bejelentette, hogy fregattokat küld a tengeri határvitáktól terhelt Kelet-Mediterráneumba.  Francia hadihajók is járőröznek ezentúl a földgázban gazdag Ciprus-környéki vizeken, ahol a görög-ciprusi kormányzat kitermelési jogokat adott a francia energiaipari óriásnak, a Total-nak.  Franciaország csatlakozik ahhoz a török-ellenes Ciprus-Görögország-Izrael tengelyhez (Eastern Mediterranean Alliance), amely hét éve folyamatosan egyezteti álláspontját az egyre forróbb térségben.  Athén és Tel-Aviv nemrég épített föl egy közös radar-központot Kréta szigetén.

Egyiptomnak is elege van

Nos, ha mindez nem lenne elég, a legnagyobb arab állam is kemény jelzéseket küld Ankara felé. Kairó két hete avatott föl egy új haditengerészeti bázist, amelynek ünnepségén megjelent az Egyesült Arab Emirátusok (UAE) koronahercege, Örményország elnöke (!!), és a szaúdi védelmi miniszterhelyettes. UAE 2013-ban támogatta el-Sziszi egyiptomi elnök katonai hatalomátvételét és mindkét ország fel akarja tartóztatni Ankara előrenyomulását Líbiában és Kelet-Afrikában. Kairó egyben nagyszabású hadgyakorlatot kezdett a líbiai határ közelében.

De Kairó nemcsak katonai, hanem politikai üzeneteket is küld. Az egyiptomi belbiztonsági erők két hete lerohanták a török Anadolu Hírügynökség kairói irodáját, letartóztatva 4 alkalmazottat és aztán átadva őket az ügyészségnek terrorizmus támogatásának gyanújával.  Ez ebben az esetben a Muszlim Testvériséggel való együttműködést jelent.

Ankara szirénhangja

Mintha csak egy újabb, nagy háború előestéjén lennénk, a törökök újra kinyújtják a kezüket Berlin felé. A kormányközeli Daily Sabah szerint Berlinnek meg kell állítania Párizs és Athén kalandor politikáját a térségben. "Merkel tudja, hogy az USA feladta globális felelősségvállalását és ezért az európaiaknak saját biztonságukkal kell törődniük – és kiterjesztve, együttműködni Erdogannal".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Reménytelen helyzetben van a magyar gazdaság: itt a friss adat
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
Pesszimisták a beszerzési menedzserek, a GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság Néhány óra múlva indul a százmilliárdos támogatási program, érdemes a rajtvonalra állni
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 11:53
Indul az energiatárolós program, hétfőn délelőtt már lehet jelentkezni. A cégek is készülhetnek.
Makro / Külgazdaság Megjelent Orbán Viktor vagyonnyilatkozata is: 7,2 milliós havi fizetés, csökkenő megtakarítás
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:58
Az is kiderült, hogy a miniszterelnök nincsenek a személyes tulajdonában vagyontárgyak.
Makro / Külgazdaság Mibe fektette a pénzét Magyar Péter?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:24
62 milliót tart értékpapírban a Tisza elnöke, de milyen befektetéseket választott?
Makro / Külgazdaság Kapaszkodhat a magyar kormány a jövő héten – sok minden kiderül
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:11
Árulkodó tavaly decemberi és egész éves adatokat közöl a jövő héten is a KSH.
Makro / Külgazdaság Az oroszoknak érdeke lenne az energiapiaci megbékélés Európával, de akkor már inkább mi diktálhatunk
Imre Lőrinc | 2026. február 1. 06:04
A közeljövőben nem, de hosszabb távon az Európai Uniónak és Oroszországnak is ismét érdeke lehet az energiapiaci együttműködés. Addig viszont az EU-nak változtatnia kell a gondolkodásán, új földgáz- és kőolajprojekteket kell indítania – hangzott el a Klasszis Befektetői Klub idei első, energiaipari trendekről és kilátásokról szóló panelbeszélgetésén. Amin az is szóba került, hogy Kína miként tudja zsarolni a nyugati világot a kritikus fontosságú nyersanyagok piacán, és hogy mi lehetne erre Európa válasza.
Makro / Külgazdaság Hátborzongató tendencia figyelhető meg a Parkinson-kórnál
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 12:03
Egyre több fiatalabb, aktív korú él ezzel a szörnyű betegséggel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG