2p
Több mint tíz éve nem volt példa arra, hogy az észak- és a dél-koreai vezetés közös asztal mellé ült volna tárgyalni. Az olimpiai részvétel mellett folyamatos egyeztetések zajlanak a két ország között, most pedig Kim Dzsong Un törte meg a csendet: több mint egy évtized után meghívta magához Dél-Korea miniszterelnökét, Mun Dzseint.
A KCNA észak-koreai hírügynökség által 2017. szeptember 4-én közreadott képen Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára megbeszélést folytat a párt elnökségi tanácsának tagjaival szeptember 3-án, miután Észak-Korea kísérleti atomrobbantást hajtott végre. (Fotó forrása: MTI/AP/KCNA/KNS)

A Reuters cikke szerint a találkozóra Phenjanban kerülhet majd sor. Akárhogy is alakul mindez, a dél-koreai vezető számára politikai áttörést jelenthet, ugyanis amikor a korrupciós botrány után tavaly átvette a vezetést az azóta is előzetes letartóztatásban lévő elődjétől, Pak Kunhjétől, az egyik fogadalma volt, hogy szorosabbra fűzi a tárgyalásokat a két Korea között. Mun egyébként mindig is a békés tárgyalás híve volt, egyebek mellett diplomatikus úton szeretné rendezni az északi atomprogram körüli vitákat is.

Nincs könnyű dolga

A jelenlegi törékeny béke még a téli olimpiai játékok kezdete előtt indult, dacára mindannak, hogy mindeközben gyorsul Észak-Korea nukleáris fegyverkezése, és Washington egyre több nyomást és szankciót helyez emiatt az északi félre. A mostani meghívást nem más, mint Kim Dzsong Un húga, Kim Jo Dzsong adta át személyesen Szöulban. Az üzenet szerint az északi diktátor „minél hamarabb” szeretné vendégül látni a déli vezetőt, és „jöjjön, amikor csak ideje engedi”. Mun nyitottnak tűnt a találkozóra.

Mindez azonban nem fog tetszeni Donald Trumpnak, Washington ugyanis egyre több szankciót és egyre nagyobb nyomást helyez Észak-Koreára (hasonlóan az ENSZ-hez, akiknek még az oroszokat is sikerült rábírni, hogy szakítsák meg a kapcsolatot az észak-koreaiakkal). Trump korábban már többször jelezte, hogy akár a fegyveres konfliktustól sem riad vissza, hogy rávegye Kim Dzsong Un-t, arra, hogy állítsa le az atomfegyverkezést. A mostani intézkedéssel, ha mást nem, az észak-koreai diktátor komoly diplomáciai éket verhet a déli szomszédja és az Egyesült Államok közé.

Mindeközben: megint elővették a rakétákat Észak-Koreában. >>>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Orbán Viktor lebukott és korrupt!
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 23. 13:19
Magyar Péter hét kérdést tett fel.
Makro / Külgazdaság A Wall Street szárnyal, mivel Jerome Powell szeptemberi kamatcsökkentésre utalt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 19:01
A Wall Street főbb indexei pénteken emelkedtek, miután Jerome Powell, az amerikai Federal Reserve elnöke a Jackson Hole-i szimpóziumon tartott beszédében egy lehetséges kamatcsökkentésre utalt.
Makro / Külgazdaság Lórúgásként érte a kiskereskedőket az árrésstop meghosszabbítása
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 12:48
A kereskedelmi szövetség attól tart, felgyorsulhat a kisboltok bezárási hulláma, a felmérésük szerint pedig a vásárlók többsége az árrésstop mellett is érzi, hogy drágulnak az élelmiszerek.
Makro / Külgazdaság Trump meggondolta magát: elengedte a 250 százalékos vámterveit
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 11:23
A gyógyszerekre és a félvezetőkre is a többi szektornak megfelelő vámokat fog kivetni. A szeszes italokról azonban még nincs megállapodás.
Makro / Külgazdaság Drágult az olaj, emelkednek a magyar üzemanyagárak is
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 10:39
A Brent emelkedésével párhuzamosan a magyar nagykereskedelmi árak is nőnek, ismét közelít a 600 forintos átlagár.
Makro / Külgazdaság A kormány 1 százalékos növekedési céljának is annyi?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:30
Bár a beruházások második negyedéves visszaesése enyhébb lett az első negyedévinél, a -8,2 százalék így sem ad okot örömre.
Makro / Külgazdaság Már a szemünk se rebben: ebben az összevetésben az utolsó előttiek vagyunk az EU-ban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:11
A bruttó hazai termékek (GDP) éves szintű változásának összevetésében csak Ausztria került mögénk. Némi fényt jelenthet az alagút végén, hogy az előző negyedévhez viszonyított mutatókban a középmezőnyben állunk.
Makro / Külgazdaság Kínai típusú gazdasági rendszer felé halad az USA?
Sasvári Péter | 2025. augusztus 21. 14:38
Államkapitalizmus az Egyesült Államokban? Donald Trump a politika után a gazdaság területén is egyre inkább kezd úgy viselkedni, mint egy egyszemélyi vezető. Nemrégiben lemondásra szólította fel az Intel vezérigazgatóját, „utasította” a Walmartot és a detroiti autógyárakat, hogy ne emeljenek árat, valamint a Coca Colának még azt is meg akarta szabni, hogy milyen cukrot használjanak. Persze az Egyesült Államok alkotmánya és törvényei határt szabnak Trumpnak. Ám viselkedése és elképzelései a kínai modellel vagy a francia dirigizmussal rokoníthatóak. Mennyi esély van rá, hogy a kapitalizmus egyik modellországa az állami kontrol irányába lép? Van ennek előképe az Egyesült Államokban?
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lesz-e benzin
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:07
Maradunk 600 forint alatt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péternek egy rossz szava sincs az oroszokra Munkács bombázása után
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 11:39
A külügyminiszter szerint béke kell.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG