2p
Ahogy júniusban, úgy júliusban is soha nem látott jó állapotban volt a magyar költségvetés az előzetes adatok alapján.

2017 után ismét többlettel zárta a júliust a magyar költségvetés. A Pénzügyminisztérium előzetes adatai szerint 37,2 milliárd forint többlettel zárt a büdzsé, így az éves kumulált hiány is mérséklődni tudott, 352,7 milliárd forintra. Ennyire alacsony hetedik havi hiányra 2004-ig visszamenőleg még egyszer sem volt példa. Azt, hogy mennyire is stabil a költségvetés, jól mutatja, hogy július végére még csak az éves hiánycél 35,3 százaléka jött össze.

A tárca közlése szerint 2019 első hét hónapjában

  • általános forgalmi adóból 410,8 milliárd forinttal,
  • személyi jövedelemadóból 127,3 milliárd forinttal,
  • a jövedéki adóból pedig 57 milliárd forinttal volt magasabb bevétele a költségvetésnek, mint a tavalyi év azonos időszakában.
  • Emellett a szociális hozzájárulási adóból, valamint a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból összesen 310,7 milliárd forinttal több folyt be az államkasszába az előző évhez képest.

2019. január-júliusban 441 milliárd forint uniós bevétel érkezett, míg az uniós kiadásokra 850,8 milliárd forintot fizetett ki a költségvetés a kedvezményezettek részére, folytatva ezen támogatások megelőlegezését. A hazai forrásból megvalósuló fejlesztések közül pedig továbbra is a Modern Városok Programra, a vasúthálózat modernizációjára, a Pest megyei fejlesztésekre, valamint a vállalkozási beruházás-ösztönzésre szánt források emelhetőek ki.

Az év első hét hónapjában a központi költségvetés hiánya 446,7 milliárd forintot tett ki, az elkülönített állami pénzalapok 73,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 20,5 milliárd forintos többletet értek el.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG