4p
Nyugat-Európa „balkanizálása” már az 1970-es évek elejétől elsőrangú célnak számít a Kreml számára. Legfrissebb fejleményként az önállósodásra törekvő Skóciában váltott ki belpolitikai vihart Moszkva növekvő figyelme. Káncz Csaba jegyzete.
Vlagyimir Putyin. Fotó: EPA/ALEXEI DRUZHININ / SPUTNIK / KREMLIN POOL

Az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) korunk egyik leghosszabb és leghatékonyabb aszimmetrikus konfliktusát vívta meg az Egyesült Királysággal szemben 1969 és 1998 között. Jurij Andropov, a KGB vezetőjeként 1972-ben engedélyezte a szovjet fegyverszállításokat az IRA részére. Az IRA tagjai pedig részt vehettek fegyveres kiképzésen a Szovjetunióban.

Madrid destabilizálása

De Nyugat-Európa „balkanizálása” a rákövetkező évtizedekben is elsőrangú cél maradt a Kreml számára. 2017 őszén a spanyol elhárításra hivatkozva a vezető El País napilap jelentette, miszerint Barcelonába érkezett Putyin elnök egyik politikai bizalmasa. Dimitri Medojev, Dél-Oszétia külügyminisztere (sic) katalán és helyi orosz üzleti vezetőkkel tárgyalt.  Medojev ugyanazzal a lendülettel irodát is nyitott Barcelonában, amelynek célja „humanitárius és kulturális ügyekben elősegíteni a a kétoldalú kapcsolatokat”.

Az El País egy másik cikkében arról is beszámolt, hogy a spanyol közösségi médiában orosz-párti profilok azokban a hetekben aktivitásukat 2000 százalékkal (!) növelték, és folyamatosan katalán függetlenség-párti információkat osztottak meg. Számos esetben ezek a profilok felerősítettek hamis vagy manipulált híreket.

Tárgyalásai során Medojev párhuzamot vont Katalónia és a Grúziából kivált Abházia és Dél-Oszétia között. Míg Abháziának 240 ezer, Dél-Oszétiának 53 ezer lakosa van, függetlenségüket 1991-ben jelentették be Grúziától, miközben a nemzetközi közösség véleménye szerint gyakorlatilag annektálásra kerültek Oroszország által. Csaknem 3 évtizeddel később a világon csupán Nicaragua, Venezuela és Oroszország ismeri el őket független államként.

Putyin előtt Koszovó példája lebeg

Mielőtt Barcelonába érkezett volna, Medojev meglátogatta a szintén szeparatista álmokat kergető észak-olasz Lombardia és Veneto tartományokat is - amelyek akkor tartottak népszavazást, nagyobb autonómiát követelve Rómától – és ott helyi és regionális vezetőkkel találkozott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 16:31
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját, szerinte a párt a katásokat is becsapta a választási ígéreteivel.
Makro / Külgazdaság Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:46
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG