4p
A Golán-fennsíkot érintő egyoldalú amerikai döntést követően Washingtonnak semmilyen jogalapja nem marad, hogy megkérdőjelezze Putyin krími hódítását. Ahogyan Pekinget sem kérheti számon a Dél-kínai-tengeri katonai lépések miatt és ezentúl egy szót sem szólhat, ha Erdogan fegyveresen annektálja a kurd területeket Irakban vagy Szíriában. Káncz Csaba jegyzete.
EPA/ERIC THAYER / POOL

Múlt csütörtökön a világ első számú politikai vezetője Twitter-üzenet formájában vert egy újabb szöget a második világháború utáni békerendszer koporsójába. Történt pedig, hogy Trump elnök az ENSZ, és az USA szövetségeseinek megkérdezése nélkül Izraelnek „ajándékozta” a Golán-fennsíkot, az erről szóló rendeletet pedig az elnök ma írja alá. A Golán-fennsík nyugati részét Izrael 1967-ben fegyveresen foglalta el Szíriától, és 1981-ben egyoldalúan kiterjesztette rá törvénykezését is, lényegében annektálva a területet. Ezt a lépést a nemzetközi közösség mindeddig nem ismerte el, és a Golán hovatartozása korábban az Izrael és szomszédjai közötti béketárgyalások egyik sarkalatos kérdése volt.

Szűk látókörű érdekek

Trump a Golán-fennsíkot érintő döntését megelőzően az elmúlt másfél évben mind Jeruzsálem izraeli fővárosként való elismerésével, mind az iráni nemzetközi atomalku felrúgásával szembement az USA nemzeti- és globális diplomáciai érdekeivel és döntéseivel csupán az amerikai neokonzervatívok, az evangéliumi keresztények és az izraeli jobboldal szűkkörű és szűk látókörű érdekeit szolgálja. Figyelemre méltó, hogy nem mindegyik Izrael-barát amerikai szervezet van elragadtatva Trump mostani lépésétől. A józan ítélőképességét még megőrizni képes JStreet szerint Trump döntése szükségtelenül provokatív, ellene megy a nemzetközi jognak és nem növeli Izrael biztonságát - csupán Netanjahu újraválasztási esélyeit. Valóban, a Fehér Ház lépése komoly propaganda-győzelem a Hezbollah és Irán számára Szíriában, és egyben aláássa az amerikai pozíciót a szír politikai rendezés kapcsán.

Az április 9-i általános választási kampány egyik fontos állomásaként Netanjahu ma Washingtonba érkezik, miközben az ügyészség már három ügyben folytat ellene korrupciós vizsgálatot, egy negyedik botrány pedig éppen a napokban robbant ki vele kapcsolatban. Trump választási ajándéka ráadásul lovat adhat az izraeli jobboldal alá és még erősebb politikai nyomás alá kerülhet az izraeli kormány, hogy kebelezze be Ciszjordániát. Ez gyakorlatilag megölné az önálló palesztin állam tervezetét és aláásná az izraeli jogállamot.

Ellehetetlenült amerikai diplomácia

Trump döntése aláássa az USA legfrissebb nemzetbiztonsági stratégiájának legitimitását is, amely Moszkvát és Pekinget revizionista hatalmaknak bélyegzi. A Golán-fennsíkot érintő egyoldalú amerikai döntést követően ugyanis Washingtonnak semmilyen jogalapja nem marad arra, hogy megkérdőjelezze Putyin hódításait a Krímben, Dél-Oszétiában és Abháziában. Ahogyan Pekinget sem kérheti számon a Dél-kínai-tengeri egyoldalú katonai lépések miatt és ezentúl egy szót sem szólhat, ha Erdogan fegyveresen annektálja a kurd területeket Irakban, avagy Szíriában.

Valóban, Trump szótárából és világképéből hiányzik a szilárd jogrendre épülő nemzetközi kapcsolatok rendszere. Ahogyan Arthur L. Herman történész már egy éve megállapította, Trump stratégiája az 1917 előtti világot jeleníti meg, egy anarchikus nemzetközi arénát, ahol minden szuverén állam – legyen kicsi vagy nagy – a fegyveres erejére kell, hogy támaszkodjon a saját biztonsága érdekében. Herman szerint ebben az új korban az erősnek van igaza és a nagyhatalmak óhatatlanul dominálják a kisebbeket.

Trump tehát újra 1862-be röpít bennünket, amikor Otto von Bismarck porosz kancellár kijelentette egy hírhedtté vált beszédében: „A kor nagy kérdéseit nem szónoklatokkal és többségi döntésekkel kell eldönteni, hanem vassal és vérrel.”

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG