Az új brit miniszterelnök feladata hálátlan: elődje, David Cameron baklövésének következményeivel kell megbirkóznia. Persze ezt pontosan tudta: aki most erre a posztra jelentkezett, fel kellett hogy készüljön a várható pofonokra kül-, és belföldön egyaránt. Az első pofon, amit May kapott, még belföldi, de ki tudja meddig lesz az: a skót első minisztertől érkezett. Skócia beleegyezése nélkül nem lehet megoldást találni a jelenlegi válságra, vagy ha igen, akkor óhatatlanul felbomlik az Egyesült Királyság.
Elkerülhetetlen volt
A következő pofon ugyancsak egy hölgytől, az Európában rendkívül nagy súlyt képviselő Angela Merkeltől érkezett, hisz ő is megismételte, hogy nincs cseresznyézgetés (vagy inkább mazsolázás) a tálban. EU tagként vagy azon kívül, vagy vállal valaki mindent, vagy nem kap semmit. Végül a francia elnök volt igen határozott: ő is azt ismételte, hogy a munkaerő szabad áramlása nélkül nincs közös piac sem.
Eddig mindez érthető, nem is mondhatott senki mást, Theresa Maynek pedig tárgyalási készséget kellett mutatni a főbb partnerek felé, vagyis a pofonok elkerülhetetlenek voltak. Ez egy látszólagos patthelyzet, ahol mindenki erőt mutat, ugyanakkor nem kizárt, hogy valamilyen középutat keresnek a felek máris, a színfalak mögött. Az érdekek ugyanis mindkét oldalról ebbe az irányba mutatnak.
Brit és német lehetőségek
Ha Nagy-Britannia belemegy abba, hogy kilép, de minden így marad ahogy most van, akkor a Brexit-pártiak kezdenek hőbörögni, és lényegében nem fogadják el a megoldást. Ha viszont veszni hagyják a közös piacot is, nem csak, hogy rosszul járnak gazdaságilag, de Skóciának is búcsút inthetnek. Még ha nem is örökölheti meg a kis ország az Egyesült Királyság helyét mint utódállam az EU-ban, hanem újra kell felvételiznie és egy pár évet várni, akkor is olyan erős most a lélektani momentum, hogy skótok megszavaznák ezúttal a függetlenséget, és mintának az ír utat tekintenék.
De mit is tenne az európai oldal? Itt az érdekek tagországonként változhatnak, nézzünk meg néhány tagállami álláspontot. A németek szívesen bent tartanák Angliát a közös piacon, hisz exportjuk 7,5 százaléka oda irányul, és ez a GDP 3,5 százalékát adja. Ugyanakkor arra nagyon vigyáznak Berlinben, hogy a megoldás ne legyen követendő példa mások számára (hisz akkor jönne a mazsolázás), ezért, ha túl nagy a brit keménykedés, inkább vállalják a közös piacból való kizárás következményeit.
Spanyol specialitások
Spanyolországnak kisebb súlya ellenére komoly érdekei és ütőkártyái vannak. Egyrészt ott van Gibraltár, amelyet közös brit-spanyol szuverenitás alá szeretnének vonni, ha a terület elhagyja az Uniót, emellett 320 ezer brit él a napfényes spanyol délen, élvezve az EU polgárság minden előnyét. Hogy ez megmaradjon, a spanyolok elvárják, hogy polgáraik továbbra is állást vállalhassanak Nagy-Britanniában. És végül ott a katalán kérdés: miután azt mondják a katalánoknak, hogy kiválás esetén a sor végére kell állniuk az EU tagjelölteknél, nem szeretnék, ha Skócia útja ehhez képest lerövidülne.
Lengyel barátaink
Lengyelország két okból szeretné „megfegyelmezni” a briteket: az egyik, hogy nettó befizetők, míg Lengyelország kapja a pénzt. Ezért azt mondják, hogy ha akarják a közös piacot, fizessenek továbbra is, végképp bohócot csinálva Boris Johnsonból és Nigel Farage-ból, akik a heti 350 millió fonttal kábították a népet, amely megmaradt volna nekik. Ugyanakkor a lengyelek felelősek a legnagyobb népvándorlásért: 800 ezren vannak Angliában. Az ő jogaikért eléggé felemeli szavát a varsói kormány, ugyanakkor már indulóban egy olyan folyamat, ami a problémát amúgy is megoldaná a következő években.
Lengyelországban igen gyorsan nőnek a bérek, és folyamatosan csökken lemaradásuk az Angliában elérhetőhöz képest. Egy Angliában dolgozó magyar orvos szerint a lengyel orvosok már eltűnőben vannak: feltehetőleg már otthon is érdemes dolgozniuk, ott nincs olyan lemaradásban az egészségügy, mint nálunk.
A kecske és a káposzta
Hollandia és Franciaország azért berzenkedik bármilyen brit kedvezménytől, mert saját euró-szkeptikusaiktól félnek. Náluk ugyanakkor messze nem jelent akkor a gondot a bevándorlás, mint Anglia esetében, a két ország, feltehetőleg leginkább nyelvi okokból, nem lett olyan mértékben a kelet-európai munkavállalók célpontja, mint Nagy-Britannia, Ausztria vagy Németország.
A The Guardian szerint a színfalak mögött felmerül egy olyan köztes megoldás, ami által a kecske is jóllakna és a káposzta is megmaradna. E szerint lényegében minden ugyanígy maradna, azaz a britek hozzáférnek a közös piachoz, de ugyanúgy be kell fizetniük a kasszába, mint eddig. Az emberek mozgását is engedélyezniük kell, de itt lenne egy kanyar: egy maximális, 7 éves átmeneti felfüggesztést kaphatnának ez alól, ahogy a többi régi tagállam is kapott 2004-ben, csak akkor Nagy-Britannia nem élt a lehetőséggel. Kétségkívül a dolgok mostani állása szerint 7 év alatt a kelet-európai, de ami a legfontosabb, a lengyel bérek felzárkózhatnak annyira, hogy a probléma a korábbi szinten már nem fog akkor jelentkezni.
Az első ütem sikerén felbuzdulva. 
