2p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A legfelső bírói fórum is visszadobta a népszavazást érvénytelenítő kezdeményezést.

A legfelsőbb török közigazgatási bíróság is visszautasította a kemalista ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) kérelmét a a végrehajtó elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazás érvénytelenítésére – írja az Anadolu török állami hírügynökség. Az ellenzéki párt választási csalásra hivatkozva fordult a testülethez, amely 4 nem és 1 igen arányában döntött az ellenzéki kezdeményezés elutasításáról. A testület azonban közölte, a kérdésben nincs joghatósága.

A CHP azt is javasolta, hogy a hivatalos bírói döntésig ne hirdessék ki a népszavazás eredményét.

Ankara elárulta, hogyan lehetne rendezni a megtépázott brüsszeli kapcsolatokat - tovább >>>

A párt ez előtt a Legfelsőbb Választási Tanácshoz (YSK) nyújtott be érvénytelenítési kérelmet, mivel állításuk szerint a Tanács legalább 2,5 millió olyan szavazócédulát fogadott el érvényesnek az összesítés során, amelyeket nem láttak el hivatali pecséttel – ez pedig befolyásolhatta a referendum kimenetelét. A YSK visszautasította a panaszokat. Recep Tayyip Erdogan török elnök a döntés után úgy vélekedett, hogy az ügy ezzel le van zárva.

A Köztársasági Néppárt korábban azt is jelezte, hogy szükség esetén készek az alkotmánybírósághoz vagy akár az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni. Binali Yildirim török kormányfő úgy látja, hogy az ellenzéki párt felesleges erőfeszítéseket tesz, hogy beárnyékolja a referendumot.

Trump és Erdogan találkozik – reszkethet a NATO?

A tárgyalásra még a májusi NATO-csúcs előtt kerül sor, ezt közölte a török külügyminiszter, Mevlut Cavusoglu. Trump egyébként az elsők között hívta fel a török államfőt, hogy személyesen gratuláljon neki a hatalma megszilárdításáért, amit a népszavazás eredményével ért el. További részletek a Privátbankár.hu-n >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Tíz éve nem torpant ennyire meg az új lakások eladása az év elején
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 15:55
Az első negyedévben kevesebb mint feleannyi lakást adtak el, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett lakáspiaci kimutatásából.
Makro / Külgazdaság Vámháború: tovább alkudozik Amerika és Kína
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 11:04
Folytatódnak az egyeztetések.
Makro / Külgazdaság Holnap jön a GDP-adat, Nagy Márton előre magyarázkodik a rossz bizonyítvány miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 10:34
Már csak 1 százalékos növekedést vár a kormány az idei évre. Holnap nullás GDP-adattal jöhet ki a KSH. Akciótervek azért vannak a tarsolyban. 
Makro / Külgazdaság Formálódik Donald Trump és Kim Dzsongun következő találkozója, de van egy feltétel
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 09:19
Észak-Korea újra tárgyalna az Egyesült Államokkal, feltételekkel.
Makro / Külgazdaság Nincs ok a panaszra, dübörög a magyar turizmus
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 08:30
Szépen alakultak a turisztikai számok.
Makro / Külgazdaság Meglepő, hogy melyik a harmadik legkeresettebb autómárka Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 14:16
Éves összehasonlításban 13,6 százalékkal 509 400-ra növelte eladásait az első fél évben a legnagyobb cseh autógyár, a Skoda Auto, amely a német Volkswagen-csoport része.
Makro / Külgazdaság Ez nekünk is fájni fog – milliárdokba kerülhet a német autóiparnak az amerikai uniós megállapodás
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 13:46
Milliárdos terheket ró a német autóiparra az amerikai-uniós vámmegállapodás a német autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VDA szerint.
Makro / Külgazdaság Figyelmeztetés jött: összeomolhat a szociális állam
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 08:23
A szociális állam összeomlásának a veszélyére figyelmeztetett és sürgős reformok szükségére hívta fel a figyelmet a BDA német munkaadói képviseleti szervezet elnöke, Rainer Dulger a dpa német hírügynökségnek adott interjúban.
Makro / Külgazdaság Vámháború: sokan bírálják az uniós megállapodást
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 07:12
Az olasz miniszterelnök szerint megfelelő a megállapodás, Berd Lange viszont elégedetlen. 
Makro / Külgazdaság Merz megszólalt az EU és az Egyesült Államok közötti megállapodásról
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 06:10
Friedrich Merz német kancellár vasárnap este kiadott kormányközleményében üdvözölte az Európai Unió és az Egyesült Államok között létrejött paktumot. A német iparszövetség szerint katasztrófa a megállapodás. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG