6p
Második napja egyre kevesebb az új koronavírus-fertőzött a dél-európai országban, és csökken a napi halálesetek száma is. A nagy kérdés, hogy kitart-e ez a trend a következő napokban. Az olasz halálozási ráta kimagaslóan magas, ami a többi közt a sok nem regisztrált, csak enyhe tüneteket mutató betegre, valamint az idős társadalomra vezethető vissza. Nemzetközi hírösszefoglalónk következik.
Kihalt utca Rómában 2020. március 23-án. EPA/FABIO FRUSTACI

Második napja mérséklődik az új fertőzések és halálesetek száma Olaszországban, adta hírül a helyi ANSA hírügynökség.

Lassul a növekedés

Hivatalos közlések szerint hétfőn 3780 új esetet regisztráltak – vasárnap még 3957, szombaton pedig 4821 volt ez a szám. Ezzel párhuzamosan csökkent a napi halálesetek száma is: tegnap 601 ember veszítette életét, míg vasárnap 651, szombaton pedig 793. Utóbbi napon regisztrálták a legtöbb halálesetet a járvány kitörése óta.

A fertőzöttek száma összességében 64 ezerre, míg a halottak száma hatezer fölé nőtt. Több mint 7400-an ugyanakkor már felgyógyultak a betegségből – ők 408-cal vannak most többen, mint vasárnap.

Kimagasló halálozási ráta

Statisztikák szerint az új típusú koronavírus halálozási rátája Olaszországban mintegy 9 százalék, azaz száz diagnosztizált fertőzöttből átlagosan kilenc veszíti életét. Eközben – a Guardian szerint – a vírus halálozási rátája alapesetben egy százalék vagy annál kisebb, Németországban pedig mindössze 0,3 százalék.

A Corriere della Sera vizsgálatában arra jutott, hogy a magas olasz halálozási ráta a következő faktorokra vezethető vissza:

a fertőzöttek alulbecsült száma, a több mint egyharmadában 65 év feletti lakosság és a magas várható élettartam, a Pó-alföld szennyezettsége, valamint az intenzívebb társadalmi élet.

Sok a látens beteg, sok az idős

Az olasz napilap szerint a legfőbb ok, hogy a fertőzöttek valós száma az ismertnél sokkal magasabb. Minden igazolt beteg mellett ugyanis legalább további 5-10 nem diagnosztizált fertőzött van.

Az olasz statisztikai hivatal március 12-i számításai szerint az akkori több mint 12 ezer regisztrált beteg mellett további több mint 105 ezer, nem nyilvántartott, tünetmentes vagy nagyon enyhe tünettel rendelkező fertőzött volt. Ekkora létszámmal számolva a halálozási ráta is alacsonyabb lenne, és megközelítené a kínait.

A lap emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy magas a 65 év felettiek aránya.

A fertőzésben elhunyt olaszok átlagéletkora 80 év körül mozog, és több mint 48 százalékukat legalább három más betegség miatt is kezelték.

A Guardian szerint ugyanakkor a német és az olasz társadalomban majdnem ugyanakkora a 65 év felettiek aránya – Németországban 21, Olaszországban 23 százalék –, a vírus halálozási rátája a németeknél mégis nagyságrendekkel alacsonyabb. Ezt az is magyarázhatja, hogy a németek időben és jobban felkészítették egészségügyi rendszerüket a krízisre.

Drákói szigor

Olaszország az elmúlt hetekben drákói szigorításokat léptetett életbe a járvány terjedésének megakadályozása érdekében. Mindenkit arra szólítottak fel, hogy maradjon otthon, és csak kivételes esetben – bevásárlás, otthonról nem végezhető munka, segítségnyújtás másoknak – hagyják el lakhelyüket.

Hétvégén pedig további szigorításokat jelentettek be: betiltották az egyik településről egy másikba történő mozgást – ez tömegközlekedési eszközökkel és saját gépjárművel sem engedélyezett, az igazoltan súlyos indokot kivéve.

Giuseppe Conte miniszterelnök pedig szombat éjjel elrendelte a nem létfontosságú termelés leállítását.

(Interjúnkat egy római kórház orvosával itt olvashatják, egy Olaszországból hazatért magyar család tapasztalatairól pedig itt számoltunk be.)

Kínában most a külföldről érkezők jelentik a problémát

Ami a többi gócpontot illeti, Kínában, ahol a járvány tavaly év végén elkezdődött, 81 545 esetet tartottak nyilván hétfő este; 3281-en haltak meg és 73 266-an gyógyultak meg. Bár a napi esetek száma ismét megugrott, az új fertőzöttek többsége külföldről érkezett az országba.

Magas a halálozási ráta Spanyolországban is, ahol keddre virradóra 35 ezer fölé emelkedett a fertőzöttek száma, és összesen több mint 2300-an vesztették életüket. A szükségállapotot április 11-éig meghosszabbították.

Negatív lett Merkel tesztje

Németországban viszont alig kevesebb, mintegy 29 ezer regisztrált fertőzött mellett „mindössze” 123 a halálos áldozatok száma. 453-an márt meggyógyultak.

Eközben negatív lett Angela Merkel német kancellár első koronavírus-tesztje, amelyre azért volt szükség, mert kimutatták a kórokozót annál az orvosnál, akitől a politikus pénteken védőoltást kapott tüdőgyulladást okozó pneumococcus baktérium ellen.

Franciaországban mintegy 20 ezren betegedtek meg, 862-en vesztették életüket és 2207-en távozhattak egészségesen a kórházból. Az országban kedd reggel életbe lépett az egészségügyi szükségállapot, amely két hónapig lesz érvényben.

Szigorítanak a britek

Nagy-Britanniában hétfőn 336-ra emelkedett a halálos áldozatok száma, a regisztrált fertőzötteké pedig 6700 fölé.

Boris Johnson brit miniszterelnök végül szintén a szigorítás mellett döntött: tegnap esti bejelentése szerint a britek ezentúl csak a legszükségesebb esetekben hagyhatják el otthonukat.

Az Egyesült Államokban a regisztrált fertőzöttek száma 46 ezer fölé nőtt, a halálos áldozatok száma 586. Donald Trump amerikai elnök hétfő este bejelentette, hogy hamarosan megkezdődik a vírus elleni szer klinikai tesztelése New Yorkban.

Iránban a regisztrált fertőzöttek száma 23 ezer fölé nőtt, a halottak száma 1812.

16 ezer halott, 101 ezer gyógyult

Összességében a diagnosztizált fertőzöttek száma ma reggelre meghaladta a 381 ezret. A halálesetek száma 16 ezer, a gyógyultaké pedig 101 ezer fölé nőtt. A vírusfertőzést 168 országban mutatták ki.

Nem okozunk-e még a vírusnál is nagyobb kárt azzal, hogy bezárjuk-e fél világot? Meddig tartható a jelenlegi válságkezelési módszer, és lehet-e reális alternatívája? És merünk-e erről szabadon gondolkodni? Videókommentárunkat itt tekinthetik meg:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rábólintott a kiárusításra Donald Trump, de az elemzők aggódnak az acélipari óriási miatt
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 10:36
Zöld utat kapott a US Steel felvásárlása, de az amerikai kormány megőrzi a befolyását.
Makro / Külgazdaság Bajban a Boeing, de a távoli jövőt még optimistán látják
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 09:19
A kereslet csak kicsit fog csökkenni, de a saját teljesítményére vonatkozó előrejelzéseit lejjebb csavarta a cég.
Makro / Külgazdaság Félelmetes jelentés: egyre több a nukleáris fegyver a világban
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 08:52
Véget ér a nukleáris arzenálok csökkentésének korszaka a kutatóintézet szerint.
Makro / Külgazdaság Harcias hangulatban szállt repülőre Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 07:53
Nem hagyja elvenni az orosz energiát.
Makro / Külgazdaság Hány órát kell dolgozni? A német kancellár ősi recepttel élénkítené a gazdaságot, de az ötlet problémás lehet
Privátbankár.hu | 2025. június 15. 14:10
A nők ingyenes munkáját figyelembe kellene venni és lapot osztani nekik. 
Makro / Külgazdaság Békesi László: Arra nincs esélye a fővárosnak, hogy a kormány által inkasszált 10 milliárdot visszakapja
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. június 15. 06:04
A volt pénzügyminiszter, közgazdász a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A Klasszis Klub Live 5. évfolyamának 77. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Lázár János jobban teszi, ha nem a román MÁV-tól kér tanácsot
Privátbankár.hu | 2025. június 14. 14:42
Míg idehaza rengeteg utasnak okoztak bosszúságot a pünkösdi késések, keleti szonszédunknál fizetésképtelenség fenyegeti az állami vasúttársaságot.
Makro / Külgazdaság Ezt aztán jól elintézték az izraeliek: lesz nemulass a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. június 14. 11:19
Az izraeli-iráni konfliktus hatására bekövetkezett olajdrágulás természetesen idehaza is érezteti a hatását: a jövő héten akár 15 forinttal emelkedhetnek az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság A vámháború mélybe lökte az euróövezet iparát és külkereskedelmét áprilisban
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 12:28
Ez megkérdőjelezve az elemzők azon nézetét, hogy a blokk jól tartja magát a gazdasági zűrzavarral szemben.
Makro / Külgazdaság Lázár János meg sem szólalt – pedig most nagyon is lett volna rá oka
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 11:58
Viszonylag hosszabb ideje tartó lejtmenet után végre kedvezőbb adatokat tett közzé a KSH az építőiparról. Az ágazati miniszter nem kommentált, az elemzők és a szakmai szervezet igen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG