6p
Szerbia és Horvátország lezárta, Szlovákia viszont részben megnyitotta a határokat. Olaszország Kínát is megelőzte a halálos áldozatok számát tekintve. A távol-keleti országban bocsánatot kértek a vírusra figyelmeztető, később elhunyt orvos hozzátartozóitól. Az Egyesült Államokban 1000 milliárd dolláros mentőcsomagot dolgoztak ki. Nemzetközi koronavírus hírösszefoglalónk következik.
Nincsenek mindig otthon: fiatalok egy milánói parkban 2020. március 19-én. EPA/MATTEO CORNER


Szerbia: lezárta a határokat

Ma reggel nyolc órától Szerbia - állampolgárságtól és az átkelőhely típusától függetlenül - valamennyi határátkelőhelyét lezárta a belépő személyforgalom előtt a koronavírus-járvány miatt - közölte a rendőrség a honlapján.

A teherforgalom átléptetése viszont Röszke autópálya-, Tompa közúti, Kelebia vasúti és Szeged folyami határátkelőhelyeken továbbra is folyamatos marad.

Eközben Szlovénia kijárási korlátozásokat jelentett be, és Horvátország is újabb szigorításokat vezetett be: csütörtöktől részleges boltzár lépett életbe, és betiltották a nyilvános rendezvényeket, valamint lezárták a határokat a külföldiek előtt.

Nyitva a szlovák határ

A szlovák és a magyar hatóságok ugyanakkor újra megnyitották a komáromi határátkelőt a két ország állampolgárai számára, így nem kell mintegy száz kilométert kerülniük a térségben élőknek - jelentette be Szijjártó Péter az MTI szerint.

A külgazdasági és külügyminiszter tegnap videokonferencián egyeztetett osztrák, cseh és szlovák hivatali kollégáival, és kezdeményezte Miroslav Lajcak szlovák külügyminiszternél a határátkelő újbóli megnyitását.

Olaszország megelőzte Kínát

Az európai fertőzés gócpontjában, Olaszországban egy nap alatt 427-tel 3405-re emelkedett a koronavírus-fertőzés áldozatainak száma, a diagnosztizált fertőzöttek száma pedig 4480-nal összesen 41 ezerre nőtt.

A dél-európai államban tehát már több áldozatot követelt a járvány, mint az eddigi világelső Kínában.

A gyógyultak száma 4440-re nőtt.

A jelenlegi 33 190 betegből több mint 14 ezer van házi karanténban. A kórházban kezeltek nyolc százaléka fekszik intenzív osztályon.

Kína: bocsánatot kértek az orvostól

A távol-keleti országban már korábban véget ért a járvány – legalábbis a hivatalos közlések szerint –, a közép-kínai Vuhanból, ahonnan a fertőzés tavaly év végén elindult, a hét közepén már egyetlen új esetet sem jelentettek. Erre még nem volt példa a válság kitörése óta.

A vuhani rendőrség pedig bocsánatot kért a  vírusra elsők között figyelmeztető helyi orvos, Li Ven-liang előállítása miatt, aki később belehalt a fertőzésbe.

A CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna szerint a rendőrsége az "ügy helytelen kezelése miatt" kért bocsánatot a orvos hozzátartozóitól; egyúttal visszavonták a vele aláíratott dokumentumot. Korábbi híradások szerint az őt előállítókat lefokozással büntették, illetve egyeseket megrovásban részesítettek. A kínai hatóságok emellett kártérítést nyújtottak az orvos családjának.

Li Wenliang már tavaly decemberben figyelmeztette a koronavírus kitörésének veszélyeire kollégáit. Kezdetben hét betegnél fedezte fel a vírust, amelyről azt mondta, hogy a 2003-ban világjárványhoz vezető SARS-vírusra hasonlít.

December végén pedig azt javasolta kollégáinak egy chatcsoportban, hogy viseljenek védőruhát a megfertőződés elkerülése érdekében.

Zárlat Kaliforniában

Zárlat alatt van egész Kalifornia helyi idő szerint péntek éjféltől a koronavírus terjedése miatt, senki nem hagyhatja el az otthonát - rendelte el Gavin Newsom, a nyugati parti tagállam kormányzója az MTI szerint.

Az Egyesült Államokban Kalifornia az első tagállam, ahol ilyen szigorú korlátozást vezettek be. Több mint 40 millió kaliforniainak otthon kell maradnia.

Azt  nem közölték, hogy a rendelet meddig marad érvényben.

A kormányzó szerint legalább 19-20 ezer megbetegedésre lehet számítani. Elemzők szerint azonban ennél akár még jóval többen is megfertőződhetnek, hiszen egyedül Los Angelesben mintegy 60 ezer hajléktalan él az utcán.

Az állam területén csakis az élelmiszerboltok, a patikák, a benzinkutak és a bankok maradhatnak nyitva, korlátozott idősávban. Emellett tovább dolgoznak a rendőrök és a kormányzati feladatokat ellátó hivatalok.

Több mint ezer fertőzés

Kalifornia egyike azoknak az amerikai tagállamoknak, amelyeket a legjobban sújt az új típusú koronavírus terjedése. Csütörtök esti adatok szerint 1040 fertőzést diagnosztizáltak, és 19 halálos áldozatot követelt a kór.

Az északnyugati Washington államban több mint 1300 fertőzést tartanak nyilván.

A legrosszabb helyzetben a keleti parti New York állam van: ott több mint 5200 vírusteszt bizonyult pozitívnak.

1000 milliárdos csomag

Eközben az amerikai republikánus beterjesztették a szenátusban a mintegy 1000 milliárd dolláros gazdaságélénkítő tervet, amely a járvány miatti gazdasági visszaesés következményeit próbálja enyhíteni.

Mitch McConnell, a republikánusok szenátusi frakcióvezetője sürgetőnek mondta a helyzetet, és idézte a hivatalos adatokat:

egyetlen hét alatt 70 ezer ember veszítette el a munkáját az Egyesült Államokban a járvány miatt előállt gazdasági helyzetben.

Amennyiben a szenátusban elfogadják a tervezetet, a demokrata többségű képviselőháznak is meg kell azt szavaznia.

1200 dolláros csekkek

A terv elsősorban a kisvállalkozások és a munkavállalók megsegítését célozza, és magában foglalja azt a "csekkpolitikát", amelyet a napokban többször említett Donald Trump amerikai elnök is. Ennek értelmében a felnőtt amerikai állampolgárok egyszeri csekket kapnának napi gondjaik enyhítésére.

A csütörtökön este nyilvánosságra hozott javaslatból kiderül: minden jogosult felnőttnek 1200 dolláros (csaknem 400 ezer forintos) csekket kézbesítenének, s gyermekenként további 500 dollár (165 ezer forint) járna.

Nem mindenki kapna azonban azonos összeget, és egyesek egyáltalán nem részesülnének a segítségben.

A juttatást a jövedelemtől tennék függővé: az egyénenként évi 99 ezer dollárnál, családonként pedig évi 198 ezernél magasabb bevétellel rendelkezők egyáltalán nem számíthatnak rá.

A vállalkozásokat a republikánus javaslat azzal segítené, hogy engedélyezné mind a munkabérek után fizetendő adók, mind a társasági adók befizetésének elhalasztását.

10 ezer halott, 86 ezer gyógyult

A fertőzöttek száma ma reggelre 244 ezerre, a halálesetek száma 10 ezerre nőtt – derül ki a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adataiból. Mintegy 86 ezer ember ugyanakkor már meggyógyult.

A vírusfertőzést 160 országban és területen mutatták ki. A diagnosztizált esetek száma azonban nem tükrözi pontosan a valóságot, például azért nem, mert egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG