1p
A most szabadult „Viszkis rabló” által zsákmányolt 200 millió forint mennyit érne ma, ha 12 évvel ezelőtt befektette volna? Melyik befektetés lett volna a legjobb választás? És mi történt volna a pénzzel, ha egyszerűen csak elásta volna, érvényes lenne még német márkában? Tudna még vele bármit is kezdeni?

A frissen szabadult Viszkis rabló 200 millió forintját – persze csak elméleti esetben, hiszen a pénzt akár teljes egészében el is költhette – mibe fektethette volna legjobban tizenkét évvel ezelőtt? Nos, a legjobb választás az általunk vizsgált tucatnyi eset, részvények, magyar kötvények, devizák és árupiaci termékek közül toronymagasan az arany volt. A nemesfém ára 2000. január 31-e óta dollárban mintegy hatszorosára emelkedett, ami azt eredményezi, hogy az eredetileg befektett 200 millió forint értéke 1,2 milliárd forintra növekedett volna.

A dollárgyengülés több befektetésnek bekavart

Valójában azonban a növekedés alacsonyabb, a dollár ugyanis elveszítette a forintban kifejezett értékének 15 százalékát. Ezt a látszólag nem olyan nagy különbséget az 1,2 milliárdból kell azonban levonni, ami azt jelenti, hogy csak valamivel több, mint egymilliárd forintunk lenne az arany eladása és a dollár visszaváltása után. Azaz, hatszoros helyett „csak” ötszörös lenne a vagyongyarapodás. A dollárban kifejezett hozam egyébként évi 16,3 százaléknak felel meg, miközben az átlagos forintinfláció csak évi 5,7 százalék volt.

Az inflációt felülteljesítették a magyar kötvények is, a MAX index évi 7,8 százalékkal emelkedett. Ennél csak egy picit volt jobb az OTP a maga 7,9 százalékával, szintén éves szinten, pedig az OTP részvényének ára egyébként két és félszeresére nőtt, csak hát a sok-sok év és a kamatoskamat-hatás miatt ez már nem annyira vonzó ilyen hosszú távon. A BUX index is hiába ment fel duplájára, ennyi év alatt csak épphogy túlszárnyalta az inflációt.

Mol és olaj, két jó barát

A Mol-tulajdonosok sokkal jobban jártak az évi 11 százalékos, három és félszeres értéknövekedéssel. Érdekesség, de ki tudja, mennyiben véletlen és mennyiben törvényszerű, de a Mol majdnem fillérre annyit emelkedett egy tucatnyi év alatt, mint a kőolaj dollárban (lásd táblázatunkat), amely így szintén eléggé jó befektetésnek bizonyult. Az amerikai és a német részvénypiac viszont gyakorlatilag semmit sem hozott, nem véletlenül, volt közben kipukkadó dotkom-lufi, pénzügyi válság.

Azután voltak olyan befektetések is, amelyeket méltán nevezhetünk rossz választásnak. Ilyen volt a 15 százalékkal gyengülő dollár, a szerényen emelkedő euró. Ezeket úgy vettük, el voltak ásva, tehát nem kamatoztak, de banki kamattal megfejelve sem lehettek versenyképesek a forintkamatokkal. (Ez egyben valószínűleg azt is jelenti, hogy egész jó választás lett volna 12 évvel ezelőtt devizában eladósodni, még a jelenlegi gyenge forint mellett is.)

Csínján bánjunk az ásóval és a matraccal

A svájci frank ugyan megdrágult vagy ötven százalékkal, de kamatok nélkül, a forintinflációval ez sem tartott lépést. Forinban elásni a pénzt, szintén eléggé rossz választás lett volna, a 200 millió forint értéke körülbelül a felére esett – ennél csak a dollár volt rosszabb, mert azt valójában a forintinfláció és a dollár áresése együtt húzta le. (Táblázatunkban a befektetések értékét nem korrigáltuk az inflációval.)

Devizát venni és elásni, vagy ágymatracban tartani tehát nem volt túl jó ötlet, még akkor sem, ha fel tudja használni azt a tulajdonosa, vagy inkább birtokosa. De fel tudja-e használni a 12 évvel ezelőtti, sok esetben újakra cserélt bankjegyeket, például a német márkát? Igen, a német Bundesbank honlapján olvasható tájékoztató szerint a márkabankjegyeket korlátlan ideig beváltják. A Magyar Nemzeti Banknál is húsz év a lecserélt bankók átváltásának határideje. Ha viszont valakinek még véletlenül régi francia frankja vagy görög, finn bankjegye van, jobb lesz, ha siet, mert azoknál ez év februárban lejár az eredetileg tíz éves határidő, ahogy az az EKB tájékoztatójából kiderül.


Régi Új Változás Éves szinten 200 millió

érték érték (százalék) (százalék) forintra (MFt)
BUX index (magyar részvények) 9549 19050 99,50 5,9 399,0
MAX (magyar kötvények) 180,02 445,60 147,53 7,8 495,1
DAX (német részvények) 6558 6515 -0,66 -0,1 198,7
S&P 500 (USA részvények) 1401 1321 -5,71 -0,5 188,6
OTP 1640 4085 149,09 7,9 498,2
Mol 5400 18950 250,93 11,0 701,9
Olaj (WTI, USD) 28,22 98,78 250,04 11,0 700,1
Arany (USD) 286,2 1744,8 509,64 16,3 1219,3
USA-dollár 260,55 222,55 -14,58 -1,3 170,8
Euró (német márka) 255,4 293,7 14,99 1,2 230,0
Svájci frank 158,68 243,54 53,48 3,6 307,0
A forint inflációja* 1,00 0,52 -48,29 -5,3 103,4
*2000. január 1-től 2011. december 31-ig



 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezzel ütnek el az átlagtól a nyugdíjas korú lakásvásárlók
Privátbankár.hu | 2024. december 13. 11:59
Az átlagostól igen eltérően viselkednek, mint a fiatalok, de náluk drágábban és az országos átlagár felett vásárolnak ingatlant.
Személyes pénzügyek Ezek a szakképzős diákok értenek a legjobban a pénzügyekhez
Privátbankár.hu | 2024. december 11. 19:41
Több ezer diák indult el az ősz legizgalmasabb, milliós összdíjazású pénzügyi tudatossági versenyén, amely kedden a döntőjéhez érkezett. A technikumok és szakképző iskolák vetélkedőjén egy szegedi csapat diadalmaskodott.
Személyes pénzügyek Tizenöt milliós ajándékpénz is járhat, ha fiatal és gyerekeket szeretne
Privátbankár.hu | 2024. december 11. 15:03
A januárban megjelenő munkáshitel és a babaváró kölcsön sok szempontból hasonló felépítése miatt elvben 15 milliós ajándékpénzt is begyűjthetnek az államtól a gyermekvállalásra készülő fiatal párok. Az érintettek ráadásul a bankoktól sem távoznak üres kézzel: a babavárónál szerencsés esetben most is 200 ezer forint feletti, egyszeri jóváírás járhat.
Személyes pénzügyek Hogyan ne legyen horror számunkra a karácsony? – interjú
PR | 2024. december 11. 13:28
Egyre ijesztőbb hírek jönnek az online, telefonos, elektronikus pénzügyi bűncselekmények, lopások és csalások terjedéséről, lényegében bárki potenciális áldozat lehet. Milyen főbb veszélyekkel nézünk szembe, és mit tehetünk a károk elkerülésére? Milyen egyszerű szabályokat érdemes betartani? Interjú Bártfai Gáborral, a CIB Bank információbiztonsági vezetőjével.
Személyes pénzügyek Rohanjon a kútra: csökken az egyik üzemanyag ára
Privátbankár.hu | 2024. december 9. 12:28
A másiké viszont stagnál.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! – 2024 ősz – DÖNTŐ
Privátbankár.hu | 2024. december 9. 10:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny döntője!
Személyes pénzügyek Ötszázalékos lakáshitelkamat: kivédekezték a bankok, és ez nem is baj
Privátbankár.hu | 2024. december 7. 15:06
Egyelőre igen szűk kört érint a legfeljebb öt százalékos éves kamattal igényelhető lakáshitelek felvételének lehetősége, ami nem is olyan nagy baj a lakáshitel-piac stabilitása szempontjából. A sztenderd, piaci feltételű hiteleknél viszont a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint rövid távon nincs lehetőség a kamatok érdemi csökkentésére: ezzel együtt az erős verseny miatt sok az akciós ajánlat a pénzintézeteknél.
Személyes pénzügyek Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya
PR | 2024. december 2. 14:44
Akár online vennénk koncertjegyet karácsonyi meglepetésként, akár egy hagyományos boltban szereznénk be az ajándékokat, a Mastercard Gold betéti kártya mindkét esetben kéznél van. A biztonságos használat az internetes vásárlásoknál is alap, az OTP Bank prémium szolgáltatásaihoz kapcsolódva pedig még díjmentes is.
Személyes pénzügyek Itt vannak a munkáshitel részletei – kemény feltételek kerültek be, érdemes vigyázni
Privátbankár.hu | 2024. november 30. 09:11
Nem lesz teljesen ingyen a kamatmentes hitel, aki pedig nem teljesíti a feltételeket, az hirtelen nagyon sok pénzzel is tartozhat az államnak.
Személyes pénzügyek Belső kereslet nincs, megoldás az önkéntes nyugdíjpénztárak kasszáinak feltörése
Hollós János | 2024. november 27. 10:51
Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus szerint a rendszerváltás óta minden kormány sokat tett azért, hogy a magyar jóléti rendszert lebontsa. Most már ki is mondják, helyette itt a munkaalapú társadalom. Egyebek mellett erről is szó volt a Klasszis Média „Nyugdíjszerviz – A nyugdíjmegtakarítások és a lakhatás jövője” címmel rendezett konferenciáján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG