4p
A Bankszövetség szerint a pénzintézetek eddig devizahiteles szerződésenként eddig 2 millió forintos extra adóterhelést kaptak, tiltakoznak az ellen, hogy tisztességtelennek mondják őket, akik eddig minden jogszabályt betartottak. Az elévülés megpiszkálását komoly kockázatnak tartják, a piaci árnál kedvezőbb forintosítás ötletét pedig a Kúria döntése nyomán nem értik.

A Bankszövetség méltánytalannak tartja a devizahiteles törvény Parlament előtt lévő javaslatát - jelentette ki a Bankszövetség mai sajtótájékoztatóján Kovács Levente főtitkár. A bankok képviselői a Parlament előtt álló jogszabálycsomaggal kapcsolatban több pontban fogalmazták meg aggályaikat.

Meglehetősen furcsának tartják, hogy a jogszabály alapján úgy tűnik, mintha folyamatosan törvényellenesen működtek volna, miközben az elmúlt évek során minden szektorszintű és egyedi banki vizsgálatai érdemi visszaélésekre a devizahitelek terén nem derítettek fényt. A Bankszektor jogalkalmazó, mindig az adott jogszabályi környezet szabályait figyelembevéve dolgozik. A bankok ezen felül azt is furcsállják, hogy már ezen kormányzat idejében, 2010-ben sor került a devizahitelezés komoly mértékű szigorítására, amikor a szerződések módosításának feltételeit is szabályozták. Az akkori szabályokat a mostani törvénnyel ugyanaz a kormányzat írja felül. Mivel a bankok a napokban is kötnek szerződéseket, amelyek az új szabályok értelmében tisztességtelennek mondhatóak, ez komoly jogbizonytalanságot okoz.

A jogalkotó a lakáshitelek esetében 2011-től, a szabad felhasználású devizahitelek esetében pedig idén július 1-től tartotta korábban indokoltnak a devizaközép-árfolyam bevezetését. Ennek fényében furcsa, hogy most visszamenőlegesen alkalmazná ezt a szabályt. A Bankszövetség továbbra is kiáll amellett, hogy az árfolyamrés alkalmazása nemzetközileg elismert, valós gyakorlat, amelyet a bíróság úgy mondott ki semmisnek, hogy mögötte érdemi közgazdasági, banküzemtani érvek állnak.

A bankok tiltakoznak a kollektív bűnösség elve ellen is, amelyet megbélyegzőnek tartanak, hiszen hazánkban 150 hitelintézet egymással versenyezve alakította/alakítja a kondícióit.

A pénzintézetek szerint a devizahiteles-kérdés megoldására lett volna megfelelő megoldása a kormányzatnak, hiszen az évi 220 millió forintos rendes adófizetésen felül a külön adóterhek és az egyéb intézkedések (végtörlesztés) további 1000 milliárd forintos többletterhet rakott a szektorra. Ez azt jelenti devizahitel-szerződésenként 2 millió forintos többletterhet kellett viselniük a pénzintézeteknek.

Az elévülést a magyar és az európai jogelvek egyértelműen rendezik, ezért a Bankszövetség rendkívül problémásnak tartja az általános jogelvek megváltoztatását pillanatnyi érdekek okán.

A törvénytervezet perindításra vonatkozó határidejét a Bankszövetség indokoltnak látná meghosszabbítani, erről tegnap az NGM-mel, ma pedig az Igazságügyi tárcával tárgyaltak a bankok képviselői - mondta Kovács Levente.

A rendezést a forintosítással együtt lenne érdemes megtenni, hiszen nincs értelme két lépcsőben végrehajtani a szabályozást. Miután a kormány jelezte, hogy az idei évben forintosítani szeretné a hiteleket, a Bankszövetség is ennek figyelembevételével alakítja ki álláspontját és teszi meg szakmai javaslatait. Ebben a helyzetben nem érdemes kétlépcsős törvényt alkotni a bankok szerint.

A piaci árnál kedvezőbb forintosítás ötletével - amit Rogán Antal vetett fel - nem tudnak mit kezdeni a bankok, hiszen a Kúria is kimondta, hogy az árfolyamkockázatot az ügyfél futotta a kedvezőbb kamatért, ráadásul az árfolyam alakításába - amelynek a törlesztőrészletek megugrásában a legnagyobb a felelőssége - a bankok nem tudtak beleszólni.

A generális megoldás azt sem teszi lehetővé, hogy kiszűrhetőek legyenek a potyautasok: a pozitív adóslista és egyéb szabályozói hiányosságok miatt  ezernél több adósnak van tíznél több hitele - az ő megmentésük aligha lehet társadalmi érdek.

Azt, hogy összességében mekkora összeget is érinthet a mostani törvényjavaslat a módosítók előtt (elévülés) képtelenség megmondani, Kovács Levente szerint ezért értelmetlen nagy és nagyobb számokkal dobálózni - a részletek ismertében lehet ezekkel számolni.

A főtitkár fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a magyar bankszektor tőkemegfelelése kiváló, a hazai bankok így bármilyen teher ellenére képesek lesznek biztonságosan kiszolgálni az ügyfeleket, nincs ok arra, hogy bármilyen pánik alakuljon ki a piacon. Kovács Levente szerint ugyanakkor az új helyzet nyomán fúziók lehetnek a hazai bankpiacon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
Pénzügyi szektor Kínában nőtt az új banki hitelkibocsátás májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:09
Kínában nettó 520 milliárd jüannal (1 jüan=44,98 forint) nőtt a bankok által nyújtott jüanban jegyzett hitelállomány májusban, miután egy hónappal korábban 10 milliárd jüan csökkenést jegyeztek föl.
Pénzügyi szektor Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Pénzügyi szektor Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:02
A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs pályázatán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG