A hatályos törvények szerint sem a felügyeleti díjat, sem a felügyeleti bírságokból befolyó összeget nem lehet kártalanításra fordítani, ám a Privátbankár.hu javaslata szerint erről érdemes lenne elgondolkodni.
Felügyeleti eszközökkel nem lehetett volna megelőzni a Quaestor csődjét - vélekednek egyes piaci szakértők. A felügyelet ugyanis maximum arra vállalkozhat, hogy percepciót építsen, amely távol tartja a piaci szereplőket attól, hogy visszaélést kövessenek el. A "ne merd!" felszólítás a többséget távol tartja, ám a zavarosban halászók átlépnek a tiltás határán. Ez ugyanolyan helyzet, mint amikor egy telephelyet őrkutyával őrzünk, ám ennek ellenére megtörténik a baj - például azért, mert a betörők kiismerik az őr ellenőrzési útját. Ilyenkor sem az őrt veszik elő - szólnak az érvek az egyik oldalon.
Igenám, de ilyenkor a kárt az adott cég viseli és nem verik rá a piac többi szereplőjére - emlékeztet az ellenoldal. A másik oldal válasza is kész erre: a cégek ebben az esetben egyfajta kockázati közösségként tekintendők, amelyeknek a bizalomvesztés okán fontos, hogy saját eszközeik felhasználásával védjék a bizalmat, az üzletág renoméját.
És a prudencia az smafu?
És ezzel el is jutottunk oda, miért is kellene, ha a felügyeleti jogkört ellátó jegybanknak magnak is kivennie a részét a kártalanításból. A felügyelet ugyanis nem csak fogyasztóvédelmi, hanem prudenciális feladatokat lát el, azaz ezen kalap alatt neki az az érdeke, hogy stabilan működő befektetési szolgáltatói kör álljon a hazai ügyfelek rendelkezésére. A terhek bármilyen szintű megosztása javítaná a befektetési szolgálatói kör helyzetét, ami legalább némi biztosítékot nyújtana arra, hogy pusztán a Quaestor-kártalanításból eredően nem válik több szolgáltató fizetésképtelenné és nem kell új és új brókercsődök után a Bevának, vagyis végső soron a befektetési szolgáltatóknak új és új pénzeket befizetniük, ami egy ma még nehezen látható folyamatot indíthat el.
Amiért a jegybanknál vannak a fogak
Ráadásul - miként azt korábbi cikkünkben jeleztük - a kártalanításba történő bekapcsolódást azért is várhatná a piac a jegybanktól, mert a (piac)felügyeleti rendszert épp azért találták ki, hogy így intézményes formában érvényesülhessen a versenysemlegesség. Kis túlzással ugyanis, abban az esetben ha a piac szereplőinek lenne lehetősége, hogy egymást ellenőrizzék, az komoly lehetőséget biztosítana a piacbefolyásolásra. Ennek révén ugyanis a tőkeerősebb cégek folyamatos feljelentésekkel, új és új vizsgálatok indításával folyamatos magyarázkodásra kényszeríthetnék a kisebb cégeket, amelyeknek így aligha nyílna lehetősége arra, hogy fenntartsák a normális üzletmenetet. Ráadásul a bizalmatlanság lehetetlenné tenné a normális piaci működést.
Ezt az érdekellentétet oldották úgy fel a szabályozók - a piac teljes helyeslésével -, hogy az ellenőrzési jogokat nem valamilyen piaci önszabályozó testülethez, hanem a mindenkori felügyelethez, jelenleg az MNB-hez társították. Ezt a megállapodást jellemezte úgy Csányi Sándor, hogy "nem mi alkotjuk a szabályozást, nem mi végezzük a felügyelést, mi fizetjük a felügyeleti díjat, az OBA és a Beva díjat, amely szervezetekben a jegybank van többségben" Ezek után az OTP elnök-vezérigazgatója szerint méltánytalan a számlát egészében a pénzügyi szektorral kifizettetni.
A felügyeleti feladatok elég egyértelműek: a szervezet megelőz, szabályoz, felügyel és adott esetben szanál. Azonban a fenti érvelés nyomán helye lenne annak is, hogy a felügyelet kártalanítson is. Ha másért nem, hát azért, mert az elmúlt évek felügyeleti munkája során szinte bizonyosan voltak olyan pontok, ahol hatékonyabb fellépés esetén legalább részben megelőzhetőek lettek volna a visszaélések, vagy legalábbis csökkenthetőek a károk. Ésszerűnek látszik tehát a felügyeleti díjak és/vagy felügyeleti bírságok legalább egy részének becsatornázása a kártalanítási folyamatba. Ahogy korábban is jeleztük: megosztott kártalanítást tartanánk igazságosnak, hiszen a piac szereplőinek valóban tenniük kell a bizalom visszaszerzéséért. (Ezt most nem szigorúan csak a Quaestor-ügyre kellene szabni, hiszen abban a kérdésben továbbra is fennállnak a jogi ellenvetések.)
Erre a jelen helyzet megoldást is kínál, hiszen az MNB jelenleg számottevően nyereséges, mondhatnánk, nincs rászorulva erre a bevételre (ráadásul a bírságokat saját működésére nem is fordíthatja).
Persze, ez is politikai döntés kérdése. A helyzet adott, hiszen a Parlament előtt van a pénzügyi salátatörvény, amely számos ponton amúgy is módosítja a jegybanktörvényt...
A franciák szerint az izraeli miniszterelnök „mentességet” élvez, ezért nem tartóztatnák le a nemzetközi elfogatóparancs ellenére sem. 
Mi az a megatrend, és miért hagy ki egy jó lehetőséget az, aki nem tudja?
