A Magyar Nemzeti Bank álláspontja szerint a Quaestor kötvényeseit is a Befektetővédelmi Alapnak (Beva) kell kártalanítania - derült ki a napokban. Mindez annak fényében tűnik furcsának, hogy a vállalati kötvényekre elvben nem terjedt ki a Beva védelme, ráadásul - miként azt korábbi cikkünkben jeleztük - júliustól az uniós irányelv átvétele okán a banki kötvények is kikerülnek a társszervezet, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által védett körből.
Bárki lehet tisztességtelen - a többiek fizetik a cechet?
Tovább tetézi a furcsaságokat, hogy immár egyértelmű, hogy nem piaci ügyetlenség, elhárítható, vagy elháríthatatlan külső hatás miatt fellépő fizetésképtelenségről van szó az adott esetben, hanem tudatos bűncselekményről, amelynek semmi köze nincs a többi piaci szereplőhöz.
Miután az OBA és a Beva a piaci szereplők befizetéseiből fizet, a mostani döntés azt sugallja, hogy bárki lehet tisztességtelen a pénzügyi területen, a többi tisztességes intézmény majd kifizeti a cechet. Igenám, de ezen intézmények jogosan vethetik fel: mi közöm nekem ahhoz, hogy egy másik intézmény tisztességtelenül járt el a piacon? Ennek kivizsgálására, felderítésére, sőt megelőzésére ott van a pénzügyi felügyelet, a Magyar Nemzeti Bank, amelynek feladatának ellátását a piaci szereplők a felügyeleti díj befizetése révén teszik lehetővé. A felügyelet jogkörét és lehetőségeit pedig a kormány, az Országgyűlés, tehát az állam szabályozza, így tehát, ha a felügyelet nem tudja hatékonyan ellátni feladatát, nem jeleskedik a megelőzésben, akkor annak felelősségét az intézményen túl a mindenkori döntéshozóknak, vagyis az államnak is vállalniuk kell.
Intő jel: a MÁV ÁBE csődjénél új intézményt találtak ki a felelősség elfedésére
Félreértés ne essék: itt és most nem a Magyar Nemzeti Bankról és az új átalakult felügyeletről beszélünk pusztán: sokan emlékeznek még arra, hogy a MÁV Általános Biztosító Egyesületnél szintén btk-s esetek, sikkasztás folyt nagyban, s amire a felügyelet erre felfigyelt, szintén több tízmilliárd forintos volt a hiány. A problémát az jelentette, hogy az akkor hatályos jogszabályok értelmében a biztosító egyesületek tagjai maguk alkottak kockázat- és felelősség-közösséget, azaz elvben nekik kellett volna helyt állniuk a vezetők sikkasztása (és rossz üzletpolitikája) miatt külső partnerek által fennálló követelésekért. A helyzet egyértelmű volt, ám a több tízezer egyesületi tag (akik a legolcsóbb díj miatt választották persze az egyesületet) anyagi egzisztenciája kérdőjeleződött volna meg, ezért a jogalkotó új megoldást keresett. Adta volna magát az a megoldás, hogy elismerve a jogalkotói felelősséget, az állam magára vállalja a károkat, ám ezt arra hivatkozva, hogy az adófizetők nem fizethetnek egy magántársaság bűneiért, nem tették. (Azt az apró tényt persze ehhez is figyelmen kívül kellett hagyni, hogy a biztosítók emellett adók és járulékok, valamint egyéb jogcímeken szép pénzt fizettek az államkasszába, azért, hogy az államigazgatás működjön.) Ehelyett döntés született arról, hogy az üzletágban érintett biztosítók hozzák létre saját kártalanítási alapjukat, a KalAP-ot, amelynek első kifizetése épp a MÁV ÁBE károk rendezése lett. (Akkoriban fel sem tűnt a visszamenőleges törvénykezés.) Ezzel épp azt a kört büntették, akik egyébként a sajt eszközeikkel folyamatosan jelezték, hogy a MÁV ÁBE díjképzése már közép távon sem fenntartható, s akik egyébként komoly bevételtől estek el a gátlástalan, kalandor, stb. versenytárs okán, amelynek működését a fizetésképtelenség beálltáig - kisebb problémákat leszámítva - rendben találta a felügyelet.
|
Brókercég és brókercég - micsoda különbség
|
|
A mostani történet kapcsán - és mondjuk a korábbi takarékszövetkezeti csődök nyomán - még egy dologról szólnunk kell. Volt már brókerbotrányunk, ahol igen komoly ügyfélpénz égett benn - mégsem kellett a Beva forrásait felhasználni. Mert az ügyben érintett K&H Equitas anyacége, a K&H Bank és annak tulajdonosa, a belga KBC előtt egy pillanatig sem volt kérdés, hogy neki kell helyt állnia csaló brókerének káraiért. (Az megint más lapra tartozik, hogy a cég késhegyig menő vitát folytatott Kulcsár Attila egynémely ügyfelével, tekintve, hogy fennállt a gyanú, hogy nem csak áldozatai, hanem haszonélvezői is voltak a csalásnak.) Azt, hogy brókercsőd és brókercsőd, hitelintézeti csőd és hitelintézeti csőd miért térhet el ennyire, talán nem kell magyaráznunk.
|
Eltúlzott kérdésként merül fel: ha a piaci intézmények azok, akik így vagy úgy, de a végén felelnek a vetélytársak csalásaiért, akkor miért van szükség a felügyelet piacellenőrző munkájára, mire a felügyeleti díj? Miért nem kapnak maguk a piaci szereplők "fogakat" és vizslatják egymás üzletpolitikáját? A kérdésekben ott a válasz: épp azért, mert feljelentős világban eképpen az erősebb még könnyebben tudna érvényesülni, ráadásul a bizalmatlanság lehetetlenné tenné a normális piaci működést. Épp az ilyen működés fenntarthatatlansága miatt találták fel a (piac)felügyeleti rendszert, ám azzal, hogy az intézményrendszer befizetéseivel működteti a felügyeleti rendszert joggal kér garanciákat arra, hogy baj esetén nem hullik rá vissza a nem kellően hatékony ellenőrzési munka minden sara.
A bizalom visszaállításáért kell a piac áldozatvállalása
Félreértés ne essék: a piaci szereplőknek is részt kell vállalniuk a kártalanításból, ha másért nem azért, hogy anyagi befizetéseikkel, illetve a kártalanításhoz való saját forrásokból történő hozzájárulással (ami lehet OBA, Beva, vagy KalAp fizetés) jelezzék, hogy érdekük az ügyfelek bizalmának visszaszerzése, hiszen ők a jövőben is ezen a piacon akarnak dolgozni. Ehhez pedig megfelelő reputáció és bennük bízó ügyfél kell. De senki nem gondolhatja komolyan, hogy kizárólag azok fizessék meg a csalók által okozott kárt, akiktől egyébiránt ezek a csalók ügyfeleket, forrásokat és profitot vettek el! (Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy az így elvont pénzek a versenytárs ügyfeleinek is fájnak majd, hiszen a többletköltséget fizetni kényszerülő cégek megszorításokra kényszerülnek, amely az ügyfélkiszolgálás színvonalában okozhatnak érezhető - forintosítható - gyengülést.)
Nem akarok tippeket adni, de ezen az alapon a becsődölt építőipari cégek tartozásait is ki lehetne fizettetni a piac többi, még talpon lévő vállalatával...
A luxustermékek egyik jellemzője volt, hogy a piacuk válságálló, érzéketlenek az általános kereslet hullámzására, ám ez sem látszik már örök igazságnak. 
