2p
A portfóliók kétharmada 5 százalék fölötti hozamot csinált, de volt kétszámjegyű éves eredmény is.

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségével (ÖPOSZ) együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárak tagjai körében leggyakoribb - kiegyensúlyozott portfóliókban - 6,4 és 7,7 százalék közötti hozamokat értek el a pénztárak 2016-ban.

A 35 különböző pénztári portfólió közül harminc teljesített 3 százalék felett, ami azt jelenti, hogy a tagság zöme jelentős infláció feletti hozamot ért el. (Az éves infláció a legfrissebb adatközlés szerint 0,4 százalék volt 2016-ban.) Ráadásul két portfólióban is két számjegyű - 10 százalék feletti - eredmény született év végére, míg a vizsgált portfóliók kétharmada átlépte az 5 százalékos hozamszintet - közölte a Privátbankár.hu-val a szövetség.

A szövetség honlapján szereplő adatok szerint a szövetséghez tartozó intézeteknél van a magyarországi önkéntes nyugdíjpénztártagok 92 százaléka, ők kezelik a vagyon 92 százalékát.

Januártól már alkalmazniuk kell a pénztáraknak a választható porfóliós rendszerről szóló ajánlást - mi változik? >>

Az ÖPOSZ az érintett pénztárak által elért hozamokat vizsgálta a december 31-i elszámolóegységes árfolyamok alapján. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ elnöke hozzátette: az évről-évre elért attraktív pénztári eredmények alapján nem meglepő, hogy tagok egyéni befizetéseinek összege rekordszintre emelkedett 2016-ban, az egy-egy tagra jutó átlagos vagyon pedig bőven 1 millió forint feletti.

Mire költsük a készpénzes cafeteriát? Itt egy ötlet

“Az idén további növekedésben bízunk, hiszen a tagok számára a befizetések elindítására, újraindítására, vagy fokozására kiváló alkalmat ad a készpénzes cafetéria néven megismert juttatási elem is, hiszen ennek pénztári előtakarékosságra fordításával hosszútávon könnyedén lehet biztos nyugdíj-kiegészítést építeni” - mondta dr. Kravalik Gábor. Azok számára, akik egyszer már beléptek, de valamilyen okból átmeneti ideig nem gyarapították számlájukat, azok újra nekivághatnak a takarékoskodásnak. “Többek, komoly összegről feledkeznek meg. Számukra különösen fontos, hogy ne hagyják ki a pénztárak által biztosított lehetőséget” - emelte ki az elnök.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak melletti érvek között a hozamot, a 20 százalékos, akár 150 ezer forintos adókedvezményt említette, valamint azt, hogy a díjterhelési mutató rendre 1 százalék alatt marad.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG