Mégis mi keresnivalójuk lehet a családi vállalatoknak a tőzsdén? – tehetnénk fel a kérdést, és legalább két nagyon erős érvet találhatunk kapásból arra, hogy semmi. Egyrészt a családi cégek definíció szerint nagyon zárt tulajdonosi struktúrával (a nevében benne van: családi) rendelkeznek, akik biztosan bárkivel inkább osztanák meg a tulajdonlást, mint a profitra éhező tőzsdei befektetőkkel. Másrészt a családi vállalkozások hagyományosan konzervatívabb üzleti felfogása és értékrendje miként lenne beilleszthető a nyilvános tőkepiacnak a folyamatos profitot és növekedést díjazó világába?
Nos, könnyebben, mint gondolnánk.
A Credit Suisse globális felmérése 1000 (!) tőzsdén jegyzett családi vállalkozás részvényeinek teljesítményét vetette össze a piac egészének teljesítményével és azt a meglepő eredményt kapta, hogy előbbiek a 2006-2017 közötti időszakban átlagosan mintegy 400 bázisponttal, azaz 4 százalékponttal magasabb hozamot értek el, mint a piac egésze. Évente! A vizsgált időszak alatt az 1000 családi vállalkozás által elért teljes hozam 126% volt, 55 százalékponttal magasabb, mint az MSCI AC World Index teljesítménye.
Ráadásul ez a jobb teljesítmény nem egy-egy kiugróan jól teljesítő szegmensnek vagy cégeknek köszönhető, mert minden régióban és minden szektorban megverték a családi vállalkozások a piacot. És nemcsak önmagában a hozam tekintetében, hanem a kockázattal súlyozott hozam esetében is, azaz a magasabb hozamot kisebb ingadozással érték el. E téren egyedül Japánban sikerült a piacnak túlszárnyalnia a családi vállalkozásokat. További érdekes eredménye a vizsgálatnak, hogy a családi vállalkozások részvényeinek ezen jó eredménye nem függ attól, mekkora a családi tulajdonban lévő részesedés a cégnél.
A részvényárak jó teljesítménye mögött minden esetben az erős fundamentumok állnak, azaz a részvényárak a vállalatok jó eredményeit tükrözik vissza. A globális összevetésben a családi vállalatok mind az üzemi eredmények, mind a pénztermelő képesség szintjén jobban teljesítenek, és ha ez még nem lenne elég, a növekedési ütem tekintetében is. Miközben valóban igaz ezekre a cégekre, hogy főként az organikus, belülről finanszírozható fejlődésben hisznek és kevéssé az idegen forrásokból (legyen az akár plusz részvénytőke vagy kölcsöntőke) táplált gyors bővülésben. Így az a furcsa helyzet áll elő, hogy a kevésbé növekedés-orientáltnak mondott családi vállalkozások jobban növekednek, mint a finanszírozási tőkeáttételre jobban támaszkodó piac egésze.
És mégis miért megy ilyen sok családi vállalkozás a tőzsdére, ha nem használja a piac forrásait saját növekedésének támogatására? A felmérésben szereplő cégek tulajdonosi struktúrája nagyon színes, éppúgy megtalálható köztük 70-80 százalékban és csak 20 százalékban családi tulajdonban lévő cég. Egy dolog azonban közös bennük, mindkét végletnél az alapító família – igaz különböző mértékben – megtartotta kontrollját a vállalat felett. Sok esetben ez a kontroll csak igazgatósági tagságban testesül meg, de sok esetben még az operatív menedzsment szintjén is megjelenik.
A családi vállalkozások generációváltásánál gyakran csak szélsőségekben gondolkozunk: át tudja -e örökíteni a céget a tulajdonos családon belül vagy eladja az egészet tokkal-vonóval. Miközben a világ messze nem ennyire egyszerű. A legtöbb esetben ugyanis a tulajdonos át is szeretné adni a stafétát, meg nem is, megbízna ugyan egy profi menedzsert maga helyett, de a céget nem adná el szívesen. A tőzsdei listázás ezekre a kevert megoldásokra is optimális megoldás lehet.
A legtöbb esetben a családi vállalkozások tőzsdére lépése nem elsősorban friss tőke szerzését célozta, hanem a családi tulajdonrész hígítását. Sok esetben éppen egy korábbi generációváltás eredménye lett a tőzsdei megjelenés, hogy a leköszönő alapító tulajdonost egy profi menedzsmenttel pótolják. Egy ilyen szituációban a nyilvánossá válás és tőzsdei megjelenés számos előnnyel jár:
- Lehetővé válik az új menedzsment érdekeltségének erősítésére azáltal, hogy részvényeket vehetnek, azaz bevásárolhatják magukat a cégbe
- Munkavállalói részvénytulajdonlási programot lehet indítani, ami teljes munkavállalói kört tulajdonossá teszi.
- Megnyílik a lehetőség, hogy a cégbe olyan pénzügyi befektetők szálljanak be, akik az irányítást nem akarják a család kezéből kivenni, ami egy stratégiai befektető esetében kevéssé valószínű.
Ne feledjük, hogy a két első ponttal máris megtalálta az eredeti tulajdonos a részvények egy részének potenciális vevőit, akik ráadásul a harmadik pontban szereplő pénzügyi befektetők meggyőzésében is kulcsfontosságúak.
Végül, de nem utolsósorban fontos mindezt a visszavonuló alapító-vezető szemszögéből is megnézni. Azok a tulajdonosok, akik csak a cég operatív vezetéséről akarnak lemondani, miközben a tulajdonrészről nem elkövetik az egyik legalapvetőbb hibát: nem függetlenítik magukat anyagilag a korábban irányított cégtől. A cég elengedése nagyon nehéz feladat, főleg, ha valaki az egész életét a vállalat felépítésére áldozta. Ha a tulajdonos legfőbb vagyontárgya továbbra is a cég, akkor óhatatlanul is az új menedzsment nyakára fog járni, ami rövid idő alatt konfliktusokhoz és a legtöbb esetben szakításhoz is vezet. Egy legalább részleges exit megteremti azt a helyzetet, hogy az alapító vagyonának csak egyik része függ a továbbiakban a cégtől, a másikkal pedig azt kezd a tulajdonos, amit akar, így sokkal nyugodtabban tudja a vállalat életét is nyomon követni. Valójában ezt hibát akkor is elkövetik az alapítók, ha családon belül adják át az operatív vezetést, de a tulajdonrészt nem, ami aztán szintén sok félresikerült generációváltási történetet eredményez.
Mindezek alapján a BÉT új Xtend piaca egy kiváló eszközt ad a generációváltás előtt álló családi vállalkozások kezébe, hiszen a korábbiaknál lényegesen egyszerűbben és olcsóbban – köszönhetően a BÉT által indított Mentor programnak - lehet ma a nyilvános tőkepiacra lépni. Ráadásul az Xtend nem titkoltan a közepes és kis cégekre fókuszál, így a méret sem jelenthet akkora akadályt. A családi vállalkozások tőzsdei teljesítményét látva pedig az sem ördögtől való gondolat, hogy mindezzel akár még a hazai tőzsdei befektetők is jól járhatnak.
Több biztosító is vállalja, hogy tizenkét hónapig nem emeli a lakásbiztosítási díjait. 
