4p
Nem viselte meg a szakítás a világ első számú kriptopénzét: a bitcoin a hétvégén tovább rakétázott, átlépte a 4000, majd a 4200 dolláros árfolyamot is - ez azt jelenti, hogy egyetlen egységéért már több mint egymillió forintot kell adni. Bár a skálázási probléma megoldásának kérdése megosztotta a fejlesztőket, úgy tűnik, a piac elhiszi

Története során először lépte át a 4000 dollárt a bitcoin árfolyama. Vasárnap 4200 dollár fölött is járt az árfolyam, hétfőn délelőtt 4150 körül mozgott a jegyzés - ez egyrészt azt jelenti, hogy péntekhez képest jó 15 százalékos az erősödés, másrészt pedig az, hogy forintban mérve átszakadt az egymilliós álomhatár. Igen, a kriptodeviza egyetlen egysége jelenleg egymillió forintnál is többet ér.

A népszerűség átka

Az aktuális erősödési hullám hátterében egy nemrég bejelentett fejlesztés áll, amely a bitcoin-tranzakciók felgyorsítását célozza. Végső soron ennek a célja az, hogy elősegítse a bitcoin további használatának Ez volt az a vitatott fejlesztés, ami megosztotta a bitcoin-közösséget - olyannyira, hogy a kriptovaluta története itt ketté is vált, létrejött a Bitcoin Cash (BCash, BCC) elnevezésű verzió.

A nem egyszerű technikai hátteret talán úgy foglalhatnánk össze és egyszerűsíthetnénk le a végletekig: a népszerűség átka utolérte a bitcoint. Eredetileg csak másodpercenként hét tranzakciót tesz lehetővé a bitcoin mögötti rendszer, ami azonban az egyre növekvő népszerűség mellett már kevésnek bizonyul. A bitcoin mögött álló fejlesztők nem értettek egyet abban, hogy hogyan és milyen mértékben oldják meg a skálázási problémát, hogyan gyorsítsák a tranzakciókat.

Az egyik irány a bitcoin jelenleg 1 megabájtra maximált blokkméretének jelentős növelésére irányult - végül nem megegyezés született a közös fejlesztési irányról, hanem az ezt az irányt támogató fejlesztők létrehoztak egy új kriptovalutát, a BCash-t, ami már 8 megabájtos blokkméretével elméletileg jóval több tranzakciót tesz lehetővé adott idő alatt, mint az eredeti bitcoin.

Jól jött ki a válásból a bitcoin

Közben persze az eredeti bitcoint is fejlesztették a tranzakciók felgyorsítása érdekében, a hangsúlyt itt azonban nem a blokkméret növelésére tették - még ha egyébként a közeljövőben erre is sor kerül (de csak dupláznak, nem nyolcszoroznak). A szétválás okozott némi aggodalmat a piacon, de ez után is stabil maradt az eredeti bitcoin árfolyama, sőt elkezdett újabb csúcsokat dönteni - úgy tűnik, a felhasználók díjazzák azt a fejlesztési irányt, amit választottak.

A bitcoin felosztása mindenesetre jól jelzi azt a növekvő igényt, ami a virtuális devizák iránt mutatkozik a világban. Rendkívül vonzó az a decentralizált érvényesítési-ellenőrzési folyamat, amelyek mind a hackerektől, mind pedig a világ kormányainak ellenőrzésétől megvédi a használókat. (Nem véletlen, hogy a zsarolóvírusok készítői is bitcoinban kérik a váltságdíjat a túszul ejtett adatok feloldásáért cserébe...)

Japán az elsők között fogadta el fizetési eszközként a bitcoint, egyre több helyen lehet használni - az úgynevezett kapszula-hotelekben gyakori az ilyen tábla. EPA / Franck Robichon

Ahhoz, hogy a bitcoin még inkább elterjedjen, arra lenne szükség, hogy a tranzakciók érdemben felgyorsuljanak, valahogy megoldják a skálázási problémát - erre a mostani fejlesztés pedig csak részben ad választ. Úgy tűnik azonban, hogy ez is elég volt ahhoz, hogy újabb álomhatárt törjön át a jegyzés.

Meddig mehet még?

Érdemes megnézni az elmúlt egy év árfolyamchartját:

Hogy meddig mehet tovább az árfolyam, azt persze továbbra is csak találgatják a szakértők - nehéz ráhúzni a modelleket egy olyan piaci termékre, ami korábban nem is létezett. Szakértők most arra hívják fel a figyelmet, hogy a mostani erősödés más, mint a korábbiak: nem csak valamiféle spekuláció hajtja a jegyzést, hanem a bitcoin-ökoszisztéma is egyre erősödik. Egyre több helyen lehet használni a kriptopénzt - a mostani fejlesztések is a további elterjesztés elősegítését szolgálják. Egyre több szabályozó testület foglalkozik a bitcoinnal, és a befektetők is egyre többet tudnak meg róla, egyre jobban megismerik a bitcoint mint befektetési lehetőséget - kérdés, hogy az év elejéhez képest bekövetkezett 300 százalékos árfolyam-emelkedés vonzza vagy éppen hogy elijeszti a profikat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 525 418 920 HUF 2026-11-05 15:03:59
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4996 4998 3 236 506 290 HUF 2026-11-05 15:04:40
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2894 808 546 264 HUF 2026-11-05 15:03:28
RICHTER 12990 12850 13000 +0,70% 12980 12990 466 723 400 HUF 2026-11-05 15:04:30
OPUS 204 196 214 -5,12% 201 207 24 464 085 HUF 2026-11-05 15:02:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG