3p
Kisebbfajta pánikot okozott a Mol piacán az a hír, hogy a Mol immár komolyan foglalkozik az INA-részesedésének eladásával. A részvények árfolyama éves mélypontra zuhant, hiszen az INA komoly szerepet játszik a cégcsoport bevételében és jövőbeli terveiben.

Hétfő reggel 14 300 forint alá, éves mélypontjára is lesüllyedt a Mol-részvények árfolyama a tőzsdén, ami három százalék körüli mínuszt jelent, és később sem volt számottevő javulás. Az ok eléggé egyértelmű: a péntek esti bejelentés, amely arra utal, hogy a Mol vezetésének kezd elege lenni a horvát kormányból, és megkezdte az INA eladásának előkészítését.

Az INA ugyanis a Mol szénhidrogén-kitermelésének korábbi adatok szerint mintegy 40 százalékát adja, ráadásul a többi jelentős része is problémás területeken fekszik, mint Szíria vagy Kurdisztán. Nagy kérdés, jelentős bizonytalansági tényező, hogy még ha jó árat is sikerülne kapni a horvát vállalatért, hogyan sikerül azt újra befektetni. Bizonytalan lehet maga az ár is, a bizonytalanságot pedig rendszerint nem díjazza a részvénypiac.

Amint Tóth Gergely, a Buda-Cash elemzője a GazdaságTV-nek elmondta, a piac eddig azt gondolta, a horvát és a magyar fél végül meg fog tudni egyezni, de most ez kiárazódik a részvény árából. A papír szerinte 2011 szeptembere óta nem volt ilyen alacsonyan. Várhatóan 3,5-4,0 milliárd eurót érhet az INA, ebből a Molra 1,8-2,0 milliárd euró jutna, aminek a befektetéséről gondoskodni kellene.

Az Equilor vezető elemzője, Kuti Ákos szerint a Mol továbbra is leértékelődési nyomás alatt maradhat, hasonlóan nyilatkozott Tóth Gergely is. A KBC Equitas hírlevele szerint pedig azzal a bejelentéssel, hogy a Mol meghatalmazta az ügyvezetést arra is, hogy készítse elő a Mol INA-ban meglévő részesedésének értékesítését, a magyar olajcég minden bizonnyal további nyomást próbál helyezni a horvátokra.

Vágó Attila, a Concorde vezető elemzője pedig úgy véli, több köztes megoldás is létezik a problémára. A lehetséges megoldások közé sorolta, ha bizonyos eszközök az INA-ból a horvát kormányhoz kerülnek.

A Mol-részvények jelenlegi nyomott árfolyamában persze annak is lehetett szerepe, hogy az utóbbi hónapokban alapvetően lefelé tartott a kőolaj árfolyama. Még a legújabb hírek előtt, november 4-én írta az Investor.hu a Bloomberg adataira hivatkozva, hogy egyre több nemzetközi bankház ajánlja eladásra a Mol részvényeit, például nemrég a Bank of America és a Citibank is. Akkor a cégek 30 százaléka javasolta eladásra a részvényt, és csak 20 százalék vételre, a célárak átlaga viszont akkor még 16 231 forint volt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG