3p
Bevezetése óta kevesebb, mint a felére esett a szállítmányozási cég árfolyama, miközben az üres Est Media szárnyalt. A világ két legnagyobb cége, az Apple és az Amazon közben új csúcson. Gyengült a dollár, stagnál a forint.

Két és fél százalék mínuszban van a Waberer’s 2420 forinton, miközben tavalyi tőzsdei bevezetése 5000 forint fölött volt. Ez első ránézésre meglepő, sőt ijesztő, de leginkább az a tanuláság belőle, hogy az újonnan bevezetésre kerülő papírokkal is óvatosan kell bánni, egyáltalán nem jelentenek jobb vagy biztonságosabb befektetést, mint más részvények.

A papír bevezetésekor is sejthető volt, hogy kissé túlárazott, de a lényeg ilyenkor az, hogy a piac hogyan áll a papírhoz. Ha valamiért megtetszik a befektetőknek, úgyis felhajtják az árfolyamát, de ha az érdeklődés elmarad, szép lassan elkezdhet lemorzsolódni az ár, ami akár összeomlásba is torkollhat. Ez történt esetünkben is.

A Waberer’s ettől még jó cég lehet, de ha a piac így ítéli meg a helyzetet, azzal nem lehet vitatkozni, ahogy azzal sem, ha egy teljesen üres céget, mint az Est Media, milliárdos értékkel ruháznak fel a befektetők. A piachoz alkalmazkodni kell, ami azt jelenti, hogy ha egy újonnan tőzsdére került papírt jegyzünk vagy veszünk, azt nem szabad a végtelenségig reménykedve tartani: ha esik 10 százalékot, legjobb meghúzni a veszteséget, hisz mint látjuk, tőzsdei múlt nélkül nem csak a magasba emelkedni, de a mélybe szállni is könnyebb.

Waberer's

A grafikonon jól látszik, hogy már eleinte is baj volt: nem tudott az árfolyam a kibocsátási ár fölé menni, hosszú ideig 4500-5000 forint között tartózkodott, vagyis sokan kiszállhattak a papírból a jegyzők vagy a régi tulajdonosok közül. Márciusban aztán ebből a sávból letört az ár, legkésőbb ekkor meg kellett húzni a stopot, ha valakinek volt még papírja a jegyzésből.

Ma egyébként elég eseménytelen a hazai piac, Amerikában azonban újabb csúcsra emelkedett a világ két legnagyobb tőzsdei kapitalizációjú cége, az Apple és az Amazon. Az Apple 220 dollár is volt tegnap, a cég összértéke ezzel már masszívan ezermillárd dollár fölött van. Az Amazon 1932 dolláros árfolyamán 940-950 milliárd dollárt ér, fundamentálisan azonban sokkal kevésbé indokolható ez az érték, mint az Apple esetében.

Apple

Gyengül a dollár, egy euróért már 1,167-et adnak belőle, mag a hónap közepén ez az érték 1,14 volt. A forint árfolyama úgy tűnik, egyelőre stabilizálódott a 324-es szinten az euróhoz képest.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40730 40640 41390 -1,14% 40730 40750 9 233 293 840 HUF 2026-11-06 11:42:34
MOL 4860 4812 4980 -2,45% 4860 4866 1 925 997 358 HUF 2026-11-06 11:41:19
MTELEKOM 2876 2822 2896 +0,21% 2876 2878 291 192 244 HUF 2026-11-06 11:38:56
RICHTER 12920 12820 12940 -0,39% 12910 12920 696 669 870 HUF 2026-11-06 11:41:31
OPUS 207 200 208 +3,49% 205 208 49 201 449 HUF 2026-11-06 11:41:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG