6p
Világszerte 2007 októbere óta nem voltak olyan magasan a részvénypiacok, mint 2013 végén. A BUX index kevesebbet emelkedett, mint egy bankbetét kamata, a magyar államkötvényeken viszont még szépen lehetett keresni. A vesztesek főleg az árupiaci termékek voltak.

Hogyan járt az, aki tavaly pénzügyi befektetéseket választott tőkéje fialtatására? Magyarországon a legnagyobb forgalmú részvények átlagos árfolyamváltozását mutató BUX index mindössze kettő százalékkal ment fel, ami még a banki kamatokat sem érte utol. Az egyes részvények árfolyamváltozása között persze hatalmas különbségek voltak: a TVK például 107 százalékkal drágult, a Richter 20 százalékkal ment fel, az OTP lényegében stagnált, a Mol 18 százalékkal esett. A Synergon, a Pannergy vagy az E-Star értékének 40-50 százalékát is elveszítette, néhány ritka papír még ennél is többet. (Lásd táblázatunkat, amely az idő közben történt osztalék-kifizetések hatását nem tartalmazza.)

Lemaradtunk a nagyvilágtól

Ezzel a teljesítménnyel a hazai részvények alaposan elmaradtak a nagyvilágtól, az MSCI World Index például 24 százalékkal ment fel, ezzel 2007 októbere óta nem látott szintre érkezett. A világ nagy részvénypiacai közül az amerikai majdnem 30 százalékkal drágult (legalábbis az S&P 500 index ennyivel ment fel), a német 25 százalékkal, de a legtöbb más európai index is két számjegyű növekedést mutatott. (Kivételek voltak a lengyel, az orosz és a török tőzsde, amelyek estek.)

Az OTP árfolyama

Az argentin Merval index több mint 80 százalékkal száguldott, a brazil Bovespa viszont süllyedt. A japán Nikkei 225 az ottani kormányzati ösztönző intézkedéseknek hála majdnem 57 százalékkal szárnyalt, a többi ázsiai index azonban inkább csak visszafogottan növögetett, sőt némelyik stagnált vagy kissé esett is, mint a koreai vagy a thaiföldi.

Stabil, de gyengülő forint

Forintunk viszonylag stabil volt tavaly, általában a 290 és 300 forint közötti szűk sávban mozgott az euró ára, csak néha csúszott ki rövid időre ebből, elmaradtak a korábbi látványos kilengések. A hosszabb tává árfolyam-mozgásokat mutató grafikonokon azonban inkább lassú gyengülés figyelhető meg, amit bárki könnyen érzékelhet: míg pár éve még a 290 forintos euró is nagyon drágának számított, ma erre az értékre inkább azt mondanánk: erős a forint.

Euró/forint

A hazai devizahitelesek nagy része imába foglalhatja a svájci jegybank nevét, hiszen amióta az az 1,2 CHF/eurós szintnél meghúzta az árfolyam határát, gátat tudott szabni a frank további erősödésének. A euró ugyanakkor 2011 vége óta nem volt ilyen erős a dollárhoz képest, az euróövezet széteséséről, egyes országok csődjéről szóló aggodalmak is szinte teljesen eltűntek a köztudatból. Örülhetnek a japán jenben eladósodottak is: egy év alatt 22 százalékkal gyengült a szigetország pénze, kicsivel több idő, úgy egy és egy negyed év alatt pedig értékének harmadát vesztette el a dollárhoz képest.

Magyar kötvény jó kötvény

Magyar állampapírokon, legalábbis a több éves sorozatokon majdnem pontosan tíz százalékot lehetett nyerni, legalábbis ennyivel ment fel a hosszú állampapírok árfolyamát ábrázoló MAX index. Ennek fő oka a sorozatos jegybanki kamatcsökkentés és a jó nemzetközi tőkepiaci hangulat lehet, de nem biztos, hogy ez a jövőben is ki fog tartani. A tíz éves állampapírjaink referenciahozama például 2012 végén 6,1 százalék volt, most pedig 5,6 százalék – pedig az alapkamat közben 5,75 százalékról 3,0 százalékra jött le, kis híján feleződött.

A fejlett nyugati országok kötvénypiacain sem volt fenékig tejfel az élet, a Bloomberg német kötvényindexe egy, az amerikai 2,5 százalékkal esett tavaly. Az egyébként nagyon nagy biztonságúnak tekintett arany szépen bizonyította, hogy nem csak emelkedni tud, dollárban 28 százalékkal értékelődött le, az ezüst még nagyobbat esett. Az árupiacokon nagy általánosságban inkább a medve volt az úr, kissé esett az olaj ára – bár sokat drágult az amerikai gáz –, olcsóbbak lettek a gabonafélék, de drágult a hús. Az olyan komplex árupiaci indexek, mint az USB-Bloomberg CMCI vagy az S&P GSCI 3-10 százalékkal esett az utóbbi egy évben.

Bitcoin helyett litecoin

A tavalyi év egyik új felfedezettje, a bitcoin nevű számítógépes pénz ára 57-szeresére ment fel tavaly. De az még mind semmi, „kistestvére” vagy egyik legfontosabb klónja, a litecoin pár centről 24 dollár közelébe drágult, amivel 330-szorosára nőtt az értéke.

Különböző befektetések értékének változása

Név Záróár Záróár Változás Kategória

2012.12.31 2013.12.31 (százalék)
Arany 1678,2 1205,0 -28,2
Bitcoin (Bitstamp) 13,2 754,9 5610,3
Bloomberg Germany Sovereign Bond Index 120,6 119,3 -1,1
Bloomberg US Treasury Bond Index 117,9 115,0 -2,5
BUX részvényindex 18173,2 18564,1 2,2
CETOP 20 részvényindex 2078,9 1871,8 -10,0
CHF/HUF 240,7 241,7 0,4
DAX 7650,0 9552,0 24,9
EUR/HUF 290,0 298,0 2,8
EUR/USD 1,3 1,4 4,0
Kőolaj (Brent Crude) 110,0 110,9 0,9
Litecoin 0,1 23,6 32962,5
MAX hazai kötvényindex 526,4 579,2 10,0
MSCI World 1338,5 1656,2 23,7
Nikkei 10395,2 16269,2 56,5
S&P 500 1426,2 1848,3 29,6
USD/HUF 219,7 214,5 -2,4



NORDTELEKOM 4 15 257,1 Standard
EXTERNET 156 375 140,4 T
KULCSSOFT 285 600 110,5 T
TVK 1 705 3 530 107,0 Standard
KARPOT 400 800 100,0 Kárpótlási jegy
DANUBIUS 3 010 5 115 69,9 Standard
FHB 390 617 58,2 Prémium
EGIS 17 585 27 710 57,6 Prémium
PLOTINUS 1 820 2 699 48,3 Standard
ALTEO 2 150 3 145 46,3 T
RABA 867 1 263 45,7 Prémium
BTEL 700 1 000 42,9 Standard
ANY 424 587 38,4 Prémium
KEG 35 47 34,3 T
GSPARK 855 1 141 33,5 Standard
SHOP 488 645 32,2 T
FORRAS/T 400 519 29,8 Standard
EMASZ 10 115 12 845 27,0 Standard
RICHTER 3 621 4 399 21,5 Prémium
FREESOFT 1 800 2 183 21,3 Standard
ELMU 12 300 14 795 20,3 Standard
FORRAS/OE 555 655 18,0 Standard
BIF 291 320 10,0 Standard
PVALTO 750 800 6,7 Standard
CIGPANNONIA 236 242 2,5 Prémium
ZWACK 11 800 12 100 2,5 Standard
CSEPEL 305 312 2,3 Standard
ALTERA 2 150 2 150 0,0 Standard
OTP 4 150 4 100 -1,2 Prémium
OPIMUS 30 26 -13,3 Standard
MTELEKOM 375 314 -16,3 Prémium
MOL 17 755 14 475 -18,5 Prémium
OPTISOFT 1 120 900 -19,6 T
MASTERPLAST 558 436 -21,9 Standard
EHEP 790 610 -22,8 Standard
ORMESTER 790 598 -24,3 T
HUNMINING 32 24 -25,0 Standard
KONZUM 33 21 -36,4 Standard
SYNERGON 438 274 -37,4 Standard
PANNERGY 579 344 -40,6 Prémium
E-STAR 195 111 -43,1 Standard
APPENINN 429 237 -44,8 Prémium
NUTEX 115 63 -45,2 Standard
ESTMEDIA 20 9 -54,5 Standard
FUTURAQUA 40 14 -65,0 T
FUSO 49 17 -65,3 T
GRENERGIE 42 14 -66,7 T
PFLAX 280 70 -75,0 Standard
VISONKA 503 110 -78,1 T
BIOMEDICAL 2 080 24 -98,8 T
KPACK - - - Standard
FINEXT - - - T
TCB - - - T

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28660 28560 28670 +0,46% 28660 28670 4 475 558 080 HUF 2025-07-18 14:51:11
MOL 3038 3004 3050 +0,60% 3034 3038 1 497 727 156 HUF 2025-07-18 14:50:08
MTELEKOM 1774 1772 1786 0,00% 1772 1774 150 982 338 HUF 2025-07-18 14:42:46
RICHTER 10170 10130 10210 +0,39% 10150 10170 535 406 130 HUF 2025-07-18 14:42:49
OPUS 588 585 596 -1,01% 588 592 50 429 502 HUF 2025-07-18 14:50:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Új megatrend lehet az európai részvények felülteljesítése?
Richter Péter | 2025. július 18. 14:16
Donald Trump tavaly novemberi újraválasztása óta a német részvények felülteljesítették amerikai társaikat és idén már hasonló trend figyelhető meg az egész európai részvénypiac szempontjából is. Ez azért is érdekes, mert a megelőző években éppen ellenkező trendet figyelhettünk meg. A cikk a VIG Alapkezelő blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindennapi dolgok történnek a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:45
A BUX értékét csaknem teljes egészében meghatározó valamennyi blue chip árfolyama emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Főhet a feje, ha ilyen részvénye van (frissítve)
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:50
A Magyar Nemzeti Bank a mai naptól felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését. A felfüggesztés a Pensum Group rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségeinek maradéktalan teljesítéséig marad érvényben.
Részvény / Deviza / Áru Most megláthatjuk, kik a parkett ördögei
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:27
Emelkedéssel nyitottak az európai tőzsdék, így a magyar is. Az olaj is drágult, az arany viszont olcsóbbodott.
Részvény / Deviza / Áru Tuti, hogy elrohan egy pénzváltóba, ha meglátja, mennyiért vehet eurót
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:37
Bár az éjjel egy picit gyengült a forint, így is 399-on cserél gazdát az uniós pénzzel szemben a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Megadták péntekre az alaphangulatot New York-ban
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:07
A vezető részvényindexek kivétel nélkül erősödtek.
Részvény / Deviza / Áru Tartja magát a forint: 400 alatt az euró
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 18:34
Nem ment fölé a magyar fizetőeszköz.  
Részvény / Deviza / Áru Új csúcs: 100 ezer pont felett a BUX
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 18:06
Főleg az OTP húzta az indexet. A vezető nyugat-európai tőzsdék is pluszban zártak. 
Részvény / Deviza / Áru Biztató kezdés Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 16:03
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedés a magyar tőzsdén, jól mennek a vezető részvények
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 15:11
Eddig csak a Magyar Telekom nem tudott erősödni. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG