5p
A változatosság kedvéért most a brazilokat, az argentinokat és franciákat fenyegette pótvámokkal az amerikai elnök, ami lehűtötte a kínaiakkal dúló kereskedelmi háború lezárásával kapcsolatos várakozásokat. Ez rántotta a mélybe a tőzsdeindexeket, legalábbis tegnap, ma ugyanis Európában már korrekcióra került sor.
Donald Trump. Forrás: MTI/AP/Oded Balilty

Pirosba borultak az amerikai részvényindexek hétfőn, 1-1 százalék körüli mínuszokban zártak, annak hatására, hogy ismét fellángoltak a kereskedelmi feszültségek, s már nemcsak az amerikaiak és a kínaiak között. Ázsiában már vegyesebb volt a kép, a japán börzebarométer nagyobbat, a hongkongi kisebbet zakózott, a kínai viszont erősödött. Úgy tűnik, Európa már hétfőn megetette a feketelevest a befektetőkkel, legalábbis a tegnapi zuhanás után a keddi nyitást követő óra a pozitív korrekcióé volt, csupán a december 12-ei brit parlamenti választás árnyékában lévő FTSE járt mínuszban. Továbbra is keresi korábbi önmagát az arany, az év közben sokáig tartósan 1500 dollár felett járt jegyzése most az 1465-1470-es tartományban küszködik. Az olajárak ma reggel folytatták a nagy pénteki esésüket követően kezdődött pozitív korrekciójukat, a Brent 61 dollár, míg az észak-amerikai könnyűolajé 56 dollár felett vágott neki a mai napnak. A forint pedig az euróval szemben a 332-es szint körül. De vajon mi mozgathatja ma a pénz- és tőkepiacokat? Ezeket gyűjtöttük össze.

1. Trump újra pótvámos üzemmódban

Az amerikai elnök kedvenc kommunikációs csatornáján, a Twitteren kürtölte világgá, hogy visszaállítja az argentin és brazil acél- és alumíniumtermékekre korábban kivetett, majd visszavont vámokat. Szerinte ugyanis a két dél-amerikai ország azzal, hogy jelentősen leértékelte a devizáját, versenyhátrányt okozott az amerikai agrárexportnak. Július óta a brazil reál 11, az argentin pezó 33 százalékkal gyengült az amerikai dollárral szemben, más kérdés, hogy teljesen más okból. Argentínában komoly gazdasági és kormányválság alakult ki, míg Brazíliában is jelentős a költségvetési egyensúlytalanság, folyamatosan nő a GDP-arányos államadósság. Hétfőn este pedig Trump már a francia pezsgőkre és borokra helyezett kilátásba 100 százalékos büntetővámot, összesen 2,4 milliárd dollár áruértékben, válaszként a francia digitális adókra.

Az ismét harcias amerikai elnöki hozzáállásból elemzők arra következtetnek, hogy aligha sikerül rövid időn belül lezárni az Egyesült Államok és Kína közötti tárgyalások első fordulóját. Már csak a hongkongi tüntetések miatt sem, annak kapcsán ugyanis az Egyesült Államok külügyminisztériuma tegnap kijelentette, Kína hamisan vádolja őket a belügyekbe való beavatkozással.

2. Kedvezőtlen amerikai feldolgozóipari adatok

Novemberben ismét csökkenést mutatott az ISM feldolgozóipari indexe, ami azért aggasztó, mert ez az egyik legjobb jelzője annak, merre tart a gazdaság. A gyenge adatért Trump az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedet okolta, mondván, túl szigorú monetáris politikájával mesterségesen erősen tartja a dollárt, jelentős károkat okozva ezzel az amerikai gazdaságnak. Ezért a július végén megkezdett kamatcsökkentési ciklus folytatását sürgette. Ennek azonban kicsi az esélye, miután Jerome Powell november közepén úgy vélte, az amerikai gazdasági növekedés szilárd alapokon nyugszik, s bár az infláció valamivel a cél alatti, egy kamatvágás hosszú távon nagyobb károkat okozna az amerikai gazdaságban.

3. Katariak kacérkodnak a Lufthansával

Az állami tulajdonban lévő Quatar Airways részesedésszerzése mellett szívesen kötne egy olyan egyezményt is a német légitársasággal, ami megengedné, hogy egymás járatára is értékesíthessenek jegyeket. Emellett közös marketingkampányt is javasolnak, s a Quatar Airways járatot indítana Hannoverbe is, ami fontos kargóterminál Európában. A német delegáció vezetője, Stephan Deil meg is ígérte a Quatar-Hannover járat indítását, annak azonban nem örülne, ha cége a katari állam résztulajdonába kerülne. Ennek ellenére a hírre a Lufthansa részvényei másfél százalékot erősödtek.

4. Túljegyezték a Saudi Aramco részvényeit

Ahogy arról már beszámoltunk, a felajánlott 2 milliárd darab papírt hamar lejegyezték az intézményi befektetők, méghozzá jócskán, a legfrissebb hírek szerint már 4,6 milliárd darabra érkezett jegyzés, összesen 38,4 milliárd dollár értékben, noha a november 17-én kezdődött jegyzés szerdáig tart. A kibocsátásban részt vevő Samba Capital szerint főleg szaúdi intézmények jegyeztek, a külföldiek aránya csupán 10 százalék a jegyzésben. Az volt a terv, hogy az olajcég 1,5 százaléka kerül a piacra, összesen 25,6 milliárd dollár értékben, melynek kétharmada lehet intézményi, egyharmada pedig magánbefektetőké.

5. Carry-trade állhat a forint ingadozása mögött

Az utóbbi hetek mozgásából az Equilor Befektetési Zrt. arra következtet, hogy ismét előtérbe kerülhetett a hazai fizetőeszköz finanszírozó deviza szerepe az úgynevezett carry-trade ügyletekben. Erre utal, hogy a forint pozitív befektetői hangulat mellett gyengült, negatív hangulatban pedig inkább erősödött. Mindenesetre az euróval szembeni árfolyamában 330-nál lehet a következő fontos támasz.

6. Nagyot romlottak a Mol marzsai

A finomítás és kereskedelem üzletága nyereségességét meghatározó finomítói árrés az októberi 7,2 dolláros szintről 2,9 dollárra csökkent novemberben. Emögött a Brent-Ural árkülönbözet állhat, mivel az Ural iránti kereslet jelentős növekedése miatt az ára ismét a Brent fölé került. A petrolkémiai termékek iránti kereslet csökkenése miatt a petrolkémiai marzs is nagyon gyenge lett novemberben, miközben az is a kínálatot növeli, hogy egyre több olajipari cég nyergel át a vegyiparra.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG