|
| (Fotó: Eidenpenz József) |
"Történelmi mélyponton a forint", "Soha nem voltunk még ilyen alacsony szinten az euróval szemben" – aki manapság híreket olvas, az óhatatlanul is találkozott ilyen címekkel az elmúlt napokban. A több évig rendkívül stabil 310 forint körüli euróárfolyam tavaly nyáron megreccsent, és azóta kisebb-nagyobb korrekciókkal, gyengülő pályára állt. Az esés az elmúlt napokban fokozódott, hiszen előbb a 330-as szintet hagyta mögött az euró, majd a 332, 333 következett. Múlt pénteken átlépte a 334 forintot, hétfőn a 335-öt, majd kedden már a 336-os szint is meglett. Innen korrigált ugyan az árfolyam, ám tartós erősödésre senki nem számít.
A magyar fizetőeszköz pályája még a legfelsőbb szinteken is szakmai vitát generál, elég csak a néhány hete Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter között lezajlott kardcsörtetésre gondolni. Természetesen ennél kevésbé zajos, szakmai diskurzus is folyik, és az általános vélemény az, hogy az utóbbi néhány évtized globalizációja, és a vállalati szinten kialakult beszállítói láncok miatt ma már közel sem olyan egyszerű a gazdasági megítélése az árfolyamoknak, mint volt akár még 2000 előtt is.
Papíron persze a gyenge forint exportösztönző, csakhogy azok a vállalatok, amelyek a hazai gazdasági kivitel legfontosabb szereplői – például az autógyárak – számos alapanyagot, alkatrészt importálnak a termeléshez, így azok forintban drágulnak. Hasonló a helyzet a nagyvállalatok munkaerőköltsége esetén is, hiszen elvileg az Audinak vagy a Mercedesnek előnyös, ha gyenge a forint, hiszen ekkor az euróban számított munkaerőköltségeik alacsonyabbak lesznek. Figyelembe kell venni azonban, hogy a hazai munkaerőpiacon szűkös a kínálat. Arról nem is beszélve, hogy az Európai Uniós tagságunk révén viszonylag egyszerű a külföldi munkavállalás, így egy jelentős forintgyengülés esetén egy euróban kapott fizetés felértékelődik, ami azzal járhat, hogy újabb ezrek vállalnak munkát külföldön. Az esetlegesen fokozódó munkaerőhiány következményeként az itthon maradó szakemberek csak magasabb bérért lesznek hajlandók a cégekhez elszegődni, ez pedig a vállalatok szemszögéből azt eredményezheti, hogy a bérköltségek növekedése összességében elviheti a forintgyengülés hatását.
Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy bár örömteli a dübörgő beruházási kedv, ennek megint csak komoly importhányada van, ami azzal jár, hogy devizában (többnyire euróban) kell kifizetni a beszerzésre kerülő anyagokat, alkatrészeket, gépeket, ez pedig forintban többletköltséget okoz a vállalatoknak.
Kinek jó mégis?
Ahogy fent jeleztük a gyártó, és jelentős exporttal bíró vállalatok esetén csak feltételezhetjük, hogy előnyös számukra a gyengébb forint. Ez attól függ, hogy a hazai hozzáadott érték milyen értéket képvisel, a multinacionális vállalatok ugyanis annál jobban járnak az euró erősödésével, minél magasabb a magyarországi hozzáadott érték. Ebből a szempontból egyébként a már emlegetett vállalati beszállítói láncban érintett magyar cégek a külföldi partnerüknél akár még jobban is járhatnak. Az itt lévő vállalatok ugyanis kivédendő az árfolyamok változásának kockázatát, számos esetben euró alapú elszámolásban egyeznek meg a beszállítóikkal. A lánc magyar tagjai pedig így teljes egészében megnyerhetik az általuk hozzáadott értékre jutó árfolyamváltozást.
Azoknak a vállalatoknak is előnyös, amelyek szolgáltató tevékenységet végeznek külföldiek részére, az elszámolás pedig euróban történik. Ennek egy speciális válfaja az idegenforgalom, ahol az idelátogató vendégek sokszor euróban kapnak ajánlatot, majd számlát, a szállodának viszont forintban keletkeznek a költségei.
Hol fájhat a gyenge forint?
Van két terület, ahol általános gyakorlat az euróban való elszámolás, akkor is, ha az érintett felek magyarok. Az egyik ilyen a nemzetközi logisztikai szolgáltatás, ahol a fuvardíjakat a megbízók euróban kapják meg. Számukra egy forintgyengülés így plusz költséggel kár. Más kérdés, hogy ezt ellensúlyozhatja az, ha exportőrként euró bevételhez jutnak. Ugyanakkor itt is kiütközik az, amit írásunk elején említettük, hogy a globalizáció és a vállalati értékláncok miatt nem egyértelmű, hogy pozitív hatása van a gyengülő forintnak. Egyébként a fuvarozók sem biztos, hogy jól járnak, hiszen az ő költségeik is kötődhetnek az euróhoz, például az üzemanyag árak révén, amelyek a forint gyengülése esetén drágulhatnak, de például a munkabérek egy részét, így a sofőrök napidíját is sokszor euróban számolják el.
Hasonló a helyzet (ha nem magánszemélyek) bérelnek ingatlanokat, legyen szó kereskedelmi ingatlanról, irodáról, vagy raktárakról. Ilyenkor a szerződések szinte minden esetben euró alapúak, vagy konkrétan euróban fizetendő összegek szerepelnek bennük. Ilyen esetben a bérlők számára a forint esése többletköltséget jelent. Más kérdés, hogy a forint szerencsére a korábbi stabil 310-315-ös sávjához képest – az ijesztő szalagcímek ellenére csak - nagyjából 5 százalékot gyengült, így vállalati szinten ez a teljes költségeknek legfeljebb az egy százalékos növekedését jelenti. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi időszakban nagyon erős keresleti piac jellemezte ezt a szektort, ami azzal járt, hogy a bérleti díjak jelentősen megugrottak. Ez pedig összességében sokkal nagyobb plusz terhet jelent az ingatlanokat bérlő vállalatok számára, mint a forint gyengülése. Az mfor.hu-nak a napokban nyilatkozott a témában a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési, Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatója, Fekete Zoltán, aki annak a véleményének adott hangot, hogy az árfolyam alakulása nem okoz zavart a hazai irodabérleti piacon. Mint levezette, egy vállalat költségein belül az irodabérlet nem éri el a 10 százalékot, és ehhez képest gyengült a forint mintegy 6 százalékot az elmúlt időszakban. Így összességében a teljes költségen belül 1-2 százalékos elmozdulást jelent a mostani 335 forintos árfolyam.
Nem csak a vállalatok, de a lakosság esetén is fájó lehet egy meglóduló infláció. Mielőtt azonban kétségbe esnénk, érdemes ismét leszögezni, hogy a gyenge forint számos importcikk révén hozzájárulhat az árszínvonal növekedéséhez. A jórészt importból fedezett energiahordozók közül az üzemanyagok esetében már látható is a drágulás, de az utóbbi években sokszor láttunk már 400 forint körüli árakat a kutaknál, így ez még aligha fog pánikot okozni. Azt is érdemes megemlíteni, hogy az elemzők és a jegybank sem vár sem az idei, sem a következő évre nagyon magas inflációt, így egyelőre emiatt valószínűleg nem kell különösebben izgulni.
Mire számíthatunk?
Jó lenne azt mondani, hogy hamarosan megnyugszanak a kedélyek és a forint belátható időn belül elkezd közelíteni a 310-es értékhez, ám erre most nincs túl sok esély. Egy korrekció ugyan bekövetkezhet, hiszen vannak elemzők, akik szerint túladottá vált a forint. Ha viszont messzebbről tekintünk a folyamatokra, akkor azok nem a forint erősödése felé mutatnak.
A forint ugyanis európai viszonylatban is az egyik legalacsonyabb reálkamatot biztosítja. Hiszen míg az éves hozamok 0 százalékon vannak, addig a jegybank előrejelzése szerint az infláció 3,4 százalék lehet. Ez pedig nem csak a piaci, de a jegybanki alapkamathoz képest is komoly negatív reálhozamot jelent.
Az MNB alelnöke Nagy Márton kedden a kamatdöntést követően ráadásul arról beszélt, hogy lefele mutatónak tartják az inflációs kockázatokat, vagyis a tervezettnél akár alacsonyabb is lehet annak mértéke. Emiatt az alelnök szerint finom hangoltak, az elemzők szerint viszont lazítottak azzal, hogy a keddi döntés szerint a bankrendszerből kiszorítandó likviditás mértékét 100 milliárd forinttal növelték. Miután a jegybank – ahogy azt egyébként konzekvensen hangsúlyozzák is – aligha fog beavatkozni, segítséget a nemzetközi hangulat erőteljes változása jelenthetne. Úgy tűnik azonban a recessziós félelmek miatt sokkal inkább a kockázatkerülés erősödött az utóbbi hónapokban, így az idei évben inkább az lenne a meglepetés, ha tartósan a 330-as szint alá kerülne a forint az euróval szemben.
Tízből kilenc nagyvállalatot érint. 
