4p
A hétfői nagy beszakadás után kedden javult a helyzet, a befektetők elkezdtek vadászni a sokat gyengülő papírokra. Ráadásul néhány kedvező adat is napvilágot látott, így a megelőző napok eladói nyomása enyhült. Ugyan a nagy felfordulást most is Donald Trump indította, ám a befektetők abban biznak, hogy az elnök újra mentőövet dob a piacnak.

Hétfőn zuhantak, kedden viszont erősödéssel zártak a New York-i tőzsdék irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 312,66 ponttal, 1,22 százalékkal, 26 030,4 pontra erősödött. Az S&P 500-as mutatója 37,09 ponttal, 1,3 százalékkal gyarapodott, és 2881,83 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 107,23 ponttal, 1,39 százalékkal lett több, és 7833,27 ponton zárt. Többnyire erősödő indexekkel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Lássuk mik segíthetnek a talpra állásban, illetve mi az, ami ismét lefele húzhatja az árakat.

1. Pillanatnyi fegyvernyugvás a kereskedelmi háborúban

Hétfőn több olyan hír is jött, ami felkorbácsolta az indulatokat, így a jüan leértékelése és az amerikai élelmiszerek kínai import tilalma is ebbe a kategóriába sorolható. Donald Trump vérmérsékletét figyelembe véve ugyan benne volt a pakliban, hogy megpróbál csípőből visszalőni, és újabb fenyegetést intéz Peking felé, ez szerencsére elmaradt. A piacokon pedig úgy tűnik már az is segített, hogy nem romlott tovább a helyzet. A hírek szerint a befektetők egy része továbbra is arra számít, hogy a helyzet nem fog belátható időn belül javulni. Mások viszont elkezdtek a sokat eső papírokból venni, arra spekulálva, hogy Trump eddig a komolyabb tőzsdei esések után mindig próbálta menteni a helyzetet és pozitív üzenetekkel állt elő. Ezt a jelenséget egyébként a szaksajtóban már el is nevezték, és Trump-put-ként találkozhatunk vele.

2. Jelentős vegyipari ügylet segít a szektoron

Szerdán az európai piacon felfele mozdultak a vegyiparban érintett vállalatok, miután kiderült, hogy a Bayer és a Lanxess német vegyipari csoportok megállapodtak abban, hogy a Currenta vegyipari ingatlankezelő vállalatot eladják a Macquarie Infrastructure and Real Assetts (MIRA) nevű társaságnak 3,5 milliárd euróért. Mindkét, az eladásban érdekelt vállalat részvénye erősödött, 1,7, illetve 3 százalékkal, emellett a vegyipari ágazati tőzsdeindex is erőteljesen nőtt.

3. Most egy gyenge adat jött Németországból

Kedden még annak örülhettünk, hogy az erős külső keresletnek köszönhetően a vártnál is jóval nagyobb mértékben emelkedtek a német gyáripari megrendelések. Szerdán viszont egy kellemetlenebb adat látott napvilágot. Júniusban ugyanis a vártnál nagyobb mértékben csökkent a németországi ipari termelés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése szerint. A szezonális, naptári és árkiigazítással az ipari termelés 1,5 százalékkal csökkent az előző havihoz képest és 5,2 százalékkal csökkent 2018 júniusához képest Németországban. A piac havi bázison 0,4-0,5 százalékos csökkenést várt júniusra.

Az ipari termelésen belül a feldolgozóipari termelés 1,8 százalékkal csökkent júniusban az előző havihoz képest, ezen belül az alapanyagok termelése 2,0 százalékkal, a tőkejavak termelése pedig 1,8 százalékkal csökkent. A fogyasztási cikkek termelése 1,4 százalékkal csökkent az előző havihoz képest júniusban. Az energiatermelés 1,6 százalékkal mérséklődött havi bázison, az építőipar termelése pedig 0,3 százalékkal emelkedett.

4. A vártnál gyengébb számokat közölt a Disney

A Disney elmaradt a várakozásoktól mind profit, mind bevétel soron, írta hírlevelében az Equilor. Az egy részvényre eső igazított nyereség 1,35 dollár volt a negyedévben, ami elmaradt a várt 1,75 dollártól, és 28 százalékot csökkent éves alapon. A cég 20,25 milliárd dollár bevétel ért el, ami 33 százalékos éves növekedés, azonban az elemzők míg optimistábbak voltak, 21,47 milliárd dollárt vártak.

5. Rendkívüli közgyűlést hívott össze a 4iG

Szeptember 5-én rendkívüli közgyűlést tart a 4iG Nyrt., hogy az alaptőke felemelését, kötvénykibocsátást és saját kötvények vásárlását lehetővé tevő felhatalmazásokról, valamint az alapszabály módosításáról dönthessenek a küldöttek.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett tájékoztatás szerint az alaptőke 3 milliárd forintra emelkedhet, és 30 milliárd forintért bocsáthatnának ki vállalati kötvényeket. Az igazgatóság 18 hónapra szóló felhatalmazást is kaphat saját részvények megszerzésére az alaptőke legfeljebb 25 százalékáig - olvasható a közleményben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG