4p
A kisebb és közepes hazai társaságok indexének, a BUMIX-nak a hozama a BUX index szép teljesítményét is elhomályosította az utóbbi időben. Jelentős részben a politikusok által felpumpált részvényeknek köszönhetően, de a többit is nagyon felkapták a befektetők. Hogy ez a vég kezdete-e a részvényárfolyamoknál, vagy sem, azt nem lehet tudni, nem mindig ismétli magát a történelem.

A BUX index az utóbbi egy évben 35,91, öt év alatt éves szinten 16,59, tíz év alatt pedig évi 3,49 százalékkal emelkedett, augusztus 22-i adatok alapján a BÉT weboldala szerint. Tíz éve a Lehman-összeomlás előtt egy évvel jártunk, a tőzsdék csúcsközelben voltak, szép, hogy ehhez képest is sikerült mostanáig pozitív hozamot elérni. Különösen a mostani alacsony kamatkörnyezetben vonzó mindez.

Részvénybe fektetni hosszú távon tehát jó, legalábbis a mostani csúcsokon jól érezhetik magukat a befektetők. Ám van még egy indexünk, a BUMIX, amely a BUX index dominanciáját kiküszöbölve kisebb és közepes méretű magyar társaságok mindegy tucatnyi részvényének árfolyamát ábrázolja. Ennek hozama egy év alatt kemény 62,1 százalék volt, öt éves hozama 22,96 százalék, jóval magasabb, mint a BUX-é. Tíz év alatt azonban lemaradt attól, évi 1,41 százalékos mínuszban van.

Gödörben vásárolni jó

Akkor most kis papír, vagy nagy papír? – vetődik fel a kérdés. Pontos választ nem lehet adni, de további adalék lehet, ha a BUMIX index létezése óta, 2004. január 5-től vizsgálódunk. Ekkor volt a BUMIX index 1000 pont, a BUX pedig 9537, most 2927, illetve 37 700 pont a két mutató.

Tehát az egyik, a nagy cégek által dominált BUX majdnem a négyszeresére, a kisebb részvények indexe majdnem pontosan háromszorosára emelkedett bő 13,5 év alatt. Ez idő alatt az infláció egyébként csak alig több, mint 60 százalékos volt, hála részben az utóbbi pár év minimális pénzromlásának.

Kispapír mint vészjelző

Az összehasonlítás persze véletlenszerű, de 2004 sehol sem volt rossz a részvényvásárlás szempontjából. Akkor ugyanis a Dotkom-lufi kipukkadása utáni hullámvölgyben voltak a tőzsdék, már nem a mélyponton (az 2002-ben volt), de még nagyon messze a 2007-es csúcsoktól. Ebből is látszik, hogy általában bölcs gondolat akkor venni, amikor a többség inkább elkerüli a részvénypiacot.

Van egy olyan elmélet, hogy amikor a másod- és harmadvonalbeli, kisebb társaságok részvényeit kezdik „tépni” (mohón vásárolni), akkor már közel a részvénypiaci fellendülés vége, az esés kezdete. Ennek van is némi alapja, ez történt például 2007-ben: ahogy a grafikonon megfigyelhető, a pirossal jelzett BUX már esett vissza, a BUMIX még hetekig, hónapokig ment fel.

Hol ezt, hol azt kapkodják el

Lehet, hogy ennek tapasztalatai alapján is, de a 2010-2011-es kilábalásban a BUMIX viszont nem szaladt előre, csendesen követte a BUX-ot, de jócskán elmaradva tőle. Ez után 2013 végén-2014 elején indult meg legközelebb a BUMIX, ezt azonban csak a részvényárfolyamok csendes lefelé csorgása követte.

A mostani, 2015 tavaszán indult fellendülést a BUMIX megint sokáig lemaradva, kisebb mértékben követte, idén májusban azonban nagyon megindult. Nem kis részben a „Mészáros-cégeknek” nevezett Opimus és Konzum száguldása miatt. De sok más kisebb-közepes cég részvénye is szépen teljesít, hol az ANY Biztonsági Nyomda, hol az Appeninn, hol a Graphisoft Park, hol a CIG Pannónia, hol más indult meg. A Mészáros-cégek nélkül becslésünk szerint bő 10 százalékponttal alacsonyabb lenne a BUMIX egy évre visszatekintő hozama, de ezek nélkül is lehagyná a BUX-ot.

Még nincs igazán lufi

Akkor most ezek után jön a vég? Nem tudjuk, volt példa erre is, arra is. A fejlettebb nemzetközi részvénypiacokon múlhat, hogy meddig tart a pesti parketten a zene, tánc. Ott pedig sok minden túlértékeltségre utal, de a lufik mániákus, parabolaszerűen emelkedő szakasza még hiányzik.

Sok minden a politikusokon múlik, egy újabb rezsicsökkentés-szerű hazai választási ötlet, egy váratlan külföldi háború vagy egy működésképtelen amerikai költségvetés eldöntheti a kérdést.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 32170 32030 32440 -0,83% 0 0 9 152 875 010 HUF 2025-11-14 17:05:09
MOL 3046 3002 3060 -0,52% 0 0 930 925 772 HUF 2025-11-14 17:05:19
MTELEKOM 1740 1732 1770 -1,25% 0 0 1 207 665 516 HUF 2025-11-14 17:14:46
RICHTER 9725 9685 9885 -1,12% 0 0 2 767 878 545 HUF 2025-11-14 17:13:44
OPUS 527 525 533 0,00% 0 0 67 514 390 HUF 2025-11-14 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ha Trump megbillenti, a hatalmas pénzeszsák mindenkire ráborul
Czwick Dávid | 2025. november 15. 14:39
Kövér utalással érkezhet az újabb pénzeső, emiatt pedig ismét ömölhet a pénz a tőzsdékre. A vámosztalék ígérete.
Részvény / Deviza / Áru A padlóról állt fel a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 08:19
De továbbra sem felhőtlen a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Az euróval szemben erősödött a forint, a dollárt nézve nem áll jól
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 19:22
A napot és a hetet is pluszban zárta a forint az euróhoz képest. A heti mérleg a dollárhoz viszonyítva is pozitív, de pénteken gyengül a forint, közel 331-re.
Részvény / Deviza / Áru Eséssel zárta a hetet a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 18:17
A BUX is csökkent, az amerikai rossz befektetői hangulat átterjedt az európai tőzsdékre is.
Részvény / Deviza / Áru Mínusszal indult az amerikai tőzsde, az arany ára is beesett
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 16:37
Ismét 4000 dollár közelébe esett vissza az arany ára, miközben a három irányadó amerikai tőzsdeindex egyaránt csökkent. 
Részvény / Deviza / Áru Az osztalék lesz az új kamat?
Eidenpenz József | 2025. november 14. 15:13
A részvények jellemzően sokkal többet hoztak hosszú távon, mint a kötvények, ráadásul az infláció néha megeszi a kamatot. De részvény és részvény között is óriási különbségek vannak. Milyen előnyökkel és kockázatokkal jár, ha osztalékvadászatra indulunk?
Részvény / Deviza / Áru Nem volt több meglepő húzás a BUX tarsolyában
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 12:35
A pozitív nyitás hamar tovaszállt, és mínuszban forgott ma délelőtt a hazai tőzsde mutatója.
Részvény / Deviza / Áru Mindenkit megkavart nyitásban a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 09:25
Az emelkedés rögtön átváltott csökkenésbe.
Részvény / Deviza / Áru A borzasztó számok után a tőzsde is esett
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 08:15
Az egész ázsiai kereskedési hangulatot lehúzták a gyenge kínai adatok.
Részvény / Deviza / Áru Hosszú volt az este, kóvályogva ébred a forint
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 08:02
Gyengült a hazai fizetőeszköz árfolyama a fő devizákkal szemben péntek reggel, az előző esti jegyzéshez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG