4p
Az amerikai és kínai részvényárak felfelé, az európai és japán indexek lefelé mentek ma. A BUX tartani tudta magát, de a Richter mentette meg, az OTP és a Mol süllyedt. Miért szenved a Mol árfolyama már majdnem egy éve? Van rá magyarázat. A forint gyenge maradt.

A világ tőzsdéi vegyesen teljesítettek ma. Reggel Kínában emelkedtek az indexek, Hongkongban és Tokióban viszont estek. Európában szerény indexcsökkenés jellemző, az USA tőzsdéi viszont – rossz nyitás után – felfelé kúsznak. A vírusjárvánnyal kapcsolatos félelmek nyomasztják a piacokat, de azok a hírek, amely szerint a kínai gyárak egy része újrakezdte a termelést, gyógyírként hatottak.

Németországban Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnökének visszavonulását jelentették be. Vélhetően az ottani politikai válság sem tesz jót az árfolyamoknak.

A BUX index 0,1 százalékkal emelkedett, ez is jobb, mint az európai átlag. Az OTP és a Mol esett, a Richter viszont csaknem két százalékkal drágulni tudott. A forint reggel és este gyengébb volt, 338 körül járt az euró, nap közben egy időben viszont 337 közelébe süllyedt.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

50 dollár alatt a WTI

A kőolaj ára ma is esik, az amerikai típusú WTI árfolyama 13 hónap után először esett 50 dollár alá. Vélhetően főleg a koronavírus rossz statisztikái okozzák ezt, illetve az ehhez kapcsolódó recessziós aggodalmak. A piacok eközben arra várnak, hogy Oroszország mit lép az olajexportáló országok szervezetének, az OPEC-nek a legutóbbi termeléscsökkentő javaslatára.

Szenvednek az olajcégek, a Mol

Az olajjal az olajcégek is esnek, az Exxon Mobil árfolyama például tíz éves mélypontja közelében van, 2010-ben volt utoljára ezen a szinten. (Ám ha osztalékokkal is számolnánk, jobb lenne a kép, a részvény éves osztalékhozama legalább öt százalék. Magas osztalékú részvényekről itt írtunk.)

A WTI olaj (Tradingview.com)

A Mol árfolyama is közel egy éve lefelé csorog, aminek egy ilyen komplex cégcsoport esetében számos oka lehet. Az olaj áresése csak az egyik, mivel a kitermelés csak a cég tevékenységeinek egyike. Egy szakmai oldalon ma megjelent egy elemzés a Wood Mackenzie-től, amely egy másik fontos magyarázatot ad.

Ötéves mélyponton a finomítóik marzsok

Eszerint a finomítók is “kihívásokkal teli évvel” szembesülnek az idén, ez a nagy olajvállalatok (“Big Oil”, a világ 6-7 legnagyobb olajcége) eredményét erősen lefelé nyomja. A század elején átalakult a finomítói üzletág. Költségcsökkentések nyomán nagyban segítette a nagyvállalatok, azok downstream üzletágának nyereségét az elmúlt öt évben.

A külső környezet azonban megváltozott, így a külföldi nagyvállalatok 2019 negyedik negyedévére vonatkozó downstream eredményei 2015 óta a legszerényebbek voltak. A petrolkémiai termékek is ennek a történetnek a részét képezik, az azon a területen történt túlzott beruházások miatt. A finomítói marzsok pedig 2019 utolsó és 2020 első heteiben ötéves mélypontra estek.

Baj van az alacsony kéntartalmú üzemanyaggal

Ennek a cikk szerint két oka volt. Az egyik, hogy az IMO tengerészeti szervezet 2020-as környezetvédelmi szigorítása nem a várt hatást érte el. Ennek lényege, hogy a hajók üzemanyagának kéntartalmát drasztikusan csökkenteni kellett. Az új üzemanyag hozzáadott értéke, ára elvileg jóval magasabb, és kevesebb finomítóban lehet előállítani. Így emiatt sokan ár– és ezzel nyereségszint-emelkedésre számítottak.

Ám ez nem következett be, mert mint kiderült, a finomítók jó előre legyártottak egy csomó új üzemanyagot. Ez most mind egyszerre a piacra ömlött.

Majd jönnek jobb idők

A finomítói marzsok csökkenésének másik oka, hogy a kereslet a kőolajtermékek iránt általában is csökken, főleg Kínában. A gazdasági növekedés lassul, nagyrészt a koronavírus terjedésének hatására. A finomítóknak a cikk szerint nem marad más hátra, mint csökkenteni a költségeiket, kordában tartani a készleteik növekedését, és reménykedni abban, hogy jobb idők jönnek.

A Mol ugyan nem tartozik a Big Oil cégek közé, de a finomítói árrések általános alakulása közvetve befolyásolhatja az eredményét. A tavalyi első három negyedév adatai szerint 3,8, 4,5 és 6,7 százalék volt a finomítói marzs a cégnél. (A korábbi években jellemzően 6-7 százalék.) A negyedik negyedéves adatot biztosan árgus szemmel figyelik majd az elemzők.

Optimista elemzők

A cég egyébként február 21-én teszi majd közzé éves gyorsjelentését. A Mol-t értékelő 12 elemzőnél a célárak átlaga 3532 forint volt ma, ami a 2632 forintos tőzsdei árat jelentősen, 34 százalékkal meghaladja.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40820 40250 41390 -0,92% 40820 40840 20 541 458 840 HUF 2026-11-06 16:41:48
MOL 4834 4812 4980 -2,97% 4832 4836 3 383 565 736 HUF 2026-11-06 16:41:09
MTELEKOM 2890 2822 2940 +0,70% 2890 2892 2 687 373 254 HUF 2026-11-06 16:39:27
RICHTER 12860 12820 12980 -0,85% 12850 12870 2 597 747 260 HUF 2026-11-06 16:41:10
OPUS 205 200 208 +2,24% 205 207 53 990 597 HUF 2026-11-06 16:40:10
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG