6p
Hiába csökkentett kamatot szerda este a Fed, a piacok csalódással vették tudomásul, hogy a jövőben az előzetesen vártnál kevesebb vágás jöhet. Az USA-ban szerdán eséssel reagáltak a tőzsdék a hírekre, és az európai piacok is veszteséggel kezdtek csütörtökön.
Jerome Powell (Fotó: EPA/SHAWN THEW)

Csökkenéssel zártak szerdán a New York-i tőzsdék irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 336,26 ponttal, 1,24 százalékkal, 26 861,76 pontra esett vissza. Az S&P 500-as mutatója 33,07 ponttal, 1,10 százalékkal esett, 2980,11 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 98,20 ponttal, 1,19 százalékkal csökkent, és 8175,42 ponton zárt. A negatív hangulat a távol-keleti tőzsdéken is érződött, és az európai piacok is veszteséggel nyitottak. Mind a frankfurti, mind a londoni tőzsde fél százalék körüli mínuszban állt a nap elején.

Abban egyelőre nincs konszenzus, hogy a Fed döntésére reagálva tartós lehet a lejtmenet, vagy csak a túlzott optimizmust korrigálták. Emiatt ez továbbra is piacmozgató hatással bírhat. Nézzük, mi az ami még hatással lehet csütörtökön a tőzsdei árfolyamokra.

1; Csalódást keltett a Fed elnöke

Ahogy arról szerda este a Privátbankár is beszámolt, a Fed teljesítette az elvárásokat és negyed százalékponttal csökkentette az irányadó kamatot. Ez ugyan a várakozásokkal összhangban volt, a befektetők mégsem fogadták jól a döntést. Jerom Powell Fed-elnök ugyanis beszédében hűtötte a további kamatcsökkentésre vonatkozó várakozásokat. Sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a monetáris döntéshozók nincsenek meggyőződve egy teljes körű enyhítés szükségességéről. Úgy fogalmazott, hogy a mostani döntések "egy ciklus közepén történő kiigazításnak" tekintendők, jelezve, hogy nem egy agresszív lazítási ciklus kezdetét jelenti a több mint tíz éve először végrehajtott kamatvágás. Ugyanakkor azt is jelezte, ha az amerikai gazdaság növekedését fenyegető kockázatok valóssá válnak, akkor a Fed kész minden eszközzel beavatkozni.

2; Bizonytalan kínai gazdasági kilátások

Enyhén romlottak a kínai feldolgozóipar működési feltételei júliusban az Egyesült Államokkal való kereskedelmi viszály fokozódása és a gazdaság növekedésének lassulása közepette. A Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felmérésének csütörtökön közzétett adatai szerint a kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) értéke 49,9 pontra emelkedett a júniusi 49,4 pontról. Elemzők 49,6 pontra számítottak júliusról.

A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált ágazat növekedését, 50 pont alatti értéke a visszaesését jelzi. Az előzőnél nagyobb 50 pont alatti érték a visszaesés ütemének lassulására utal. Az index már a második egymást követő hónapban maradt el a semleges 50 pontos küszöbtől, de csak kis mértékben, ami azt mutatja, hogy általában véve stabilak voltak a működési körülmények a harmadik negyedév elején.

A júniusban mért csökkenés után a kibocsátás keveset változott, az új megrendelések állománya pedig enyhén nőtt. A kereslet nyomottsága miatt azonban a vállalatok gyorsabb ütemben bocsátottak el munkavállalókat, és csökkentek a nyersanyag- és késztermékkészletek. Gyengültek a költségnyomások, a ráfordítási árak enyhén emelkedtek, míg az eladási árak csökkentek. Kedvező jel, hogy a júniusi rekord alacsony szintről elrugaszkodott az üzleti bizalom a kilátásokat illetően, de még így is alacsony maradt az amerikai-kínai kereskedelmi vita és a világgazdasági feltételek romlása miatt.  

3; Futószalagon jönnek a vállalati jelentések

Vegyes az összkép a most megjelent gyorsjelentések kapcsán, hiszen éppen úgy vannak kellemes meglepetések, mint csalódást jelentők. Az ismert amerik vállalatok közül kedvező számokat közölt a GE, amely 0,17 dolláros részvényenkénti nyereséget ért el, ez pedig jócskán meghaladja a 0,12 dolláros elemzői konszenzust. A cég nem csak a profitján, de az árbevételen is a várakozásoknál jobb adatokat közölt.

A Qualcomm sokkal megosztóbb volt, hiszen a most közzétett számai közül a profit a vártnál jobb lett, az árbevétele viszont elmaradt a konszenzustól. Tetézi a bajt, hogy a menedzsment rontotta a kilátásokra vonatkozó előrejelzést.

A Fiat Chrysler árbevétele ugyan elmaradt az egy évvel korábbiaktól, ám a nyeresége ennek ellenére növekedett. A vállalat a gyengébb értékesítési számok ellenére megerősítette az idei évre vonatkozó korábbi prognózisát.

Csütörtök reggel közölte számait a Siemens, ami komoly csalódás lett. Az egy részvényre eső eredmény és az árbevétel is jócskán elmaradta a várttól.

A BMW esetében is vegyes a kép, az autógyártó számai ugyanis elmaradnak az egy évvel korábbitól, de legalább az elemzői konszenzussal összhangban vannak.

Csalódást jelentő volt a Shell gyorsjelentése is, amelynek profitja jelentősen elmaradt a várttól.

4; A BoE sem fog csodát tenni a fonttal

Az elmúlt napokban a font komoly mélyrepülést mutatott be. Ahogy az várható volt, az új miniszterelnök, Boris Johnson sem fogja tudni varázsütésre megoldani a brexit kérdését. Ebben a hangulatban tart délután kamatdöntő ülést a Bank of England. A várakozások szerint maradhat a 0,75 százalékos alapkamat, a Brexit körüli bizonytalanságok miatt szinte biztosra vehető, hogy nem fog módosítani a monetáris politikai keretrendszeren a jegybank, írta hírlevelében az Equilor. A közleményben mindenképpen kitérhetnek a kockázatokra, de továbbra is a lassú és fokozatos kamatemelés üzenetét hordozhatja. Természetesen Hard-Brexit esetén megváltozhat a forgatókönyv, ez esetben első lépésben kamatot vághatnak (így tettek a Brexit-népszavazást követően is), majd a későbbiekben jöhetnek kamatemelések.

5; Határozott lépést tettek a horvátok az INA visszavásárlása érdekében

A Lazard befektetési bankot választotta új befektetési tanácsadónak a Mol Nyrt. kivásárlásához az INA horvát olajipari vállalatból csütörtöki ülésén a horvát kormány. A kabinet tavaly tavasszal már egyszer döntött befektetési tanácsadóról, akkor a Morgan Stanley, az Intesa Sanpaolo Group és a Privredna Banka Zagreb (PBZ) konzorciumot választotta, de a szerződés aláírására mindmáig nem került sor.

Zágráb 2017. decemberében 22 nemzetközileg elismert tanácsadót kért fel ajánlattételre, amelynek határideje 2018. január 15. volt. A határidőt később a jelentkezők alacsony száma miatt meghosszabbították, de maradt a hét ajánlat. A cégek 7-14,3 millió euróért vállalták volna az elemzői és konzulensi munkát. A Morgan Stanley, az Intesa Sanpaolo Group és a PBZ közös ajánlata, amit a "legversenyképesebbnek értékelt" korábban a kormány, 8 millió euróba került volna, a Lazard befektetési bank 9 millió euróért végzi majd el a munkát.

A befektetési tanácsadónak az lesz a feladata, hogy előkészítse a vásárlást, szakértői értékbecslést végezzen, valamint potenciális stratégiai partnereket kutasson fel. Tomislav Coric környezetvédelmi és energetikai miniszter szerdán a horvát sajtónak úgy nyilatkozott: az INA mély átvilágítása hat hónapon belül befejeződhet, és a horvát kormány 2020 első felében már ajánlattal állhat elő a Mol felé.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42610 41700 42850 +2,33% 42610 42620 19 397 689 150 HUF 2026-10-13 15:36:31
MOL 4870 4858 4950 -2,13% 4870 4872 3 365 082 528 HUF 2026-10-13 15:36:19
MTELEKOM 2584 2530 2598 +2,13% 2580 2584 343 347 012 HUF 2026-10-13 15:36:50
RICHTER 12390 12290 12400 +0,32% 12380 12390 327 225 070 HUF 2026-10-13 15:34:42
OPUS 224 223 240 -5,68% 223 224 43 723 741 HUF 2026-10-13 15:36:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kicsattanó formában van a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,88 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell az ékszer, az óra – most kell luxusba fektetni?
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:44
Egyelőre nem mutat erőt a luxusipar, legalábbis a meghatározó piaci szereplő számai alapján.
Részvény / Deviza / Áru Kizöldültek Európa nagyjai, mindenki kövér számjegyekre áhítozik
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 10:36
Erős a kezdés Európa legfontosabb piacain, kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Karikás Krisztián | 2026. október 13. 10:09
Az európai telekommunikációs szektor szereplői az elmúlt években számos nehézséggel szembesültek, ami a szektor relatív teljesítményére is rányomta a bélyegét. A következő években azonban fordulat következhet be a szektor profitabilitásában, amit több fundamentális tényező is támogathat. A régóta várt konszolidáció, a javuló profitabilitás, a csökkenő beruházási szintek és a támogatóbb uniós szabályozás egyaránt hátszelet jelenthetnek a szektor számára – írja a Concorde Értékpapír az elemzésében.
Részvény / Deviza / Áru Ha túl van a kávén, tessék: a forint ezt tudja ma reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:32
A kedd reggeli állapot alapján ennyit ér a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig nőtt tegnap a gazdagok száma, álmos hétfőt zárt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:13
Feszültság és kivártás jellemezte tegnap a tengerentúli piacokat.
Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 18:19
Az euróhoz viszonyítva minimális gyengülés, a svájci frankhoz képest egy kicsit nagyobb erősödés a hétfői mérleg.
Részvény / Deviza / Áru A BUX-indexet is magával húzta az OTP kiemelkedő napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 17:40
3,33 százalékkal emelkedett az OTP-részvények értéke hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nincs megállás: már 1300 forintot emelkedett az OTP-árfolyam reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:52
3,23 százalékos emelkedéssel messze az OTP a legjobban teljesítő vezető részvény hétfőn, eközben a Mol-papírok értéke 1,4 százalékot csökkent.
Részvény / Deviza / Áru A hazai értéktőzsde tovább erősödött – elég erős a forgalom
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:45
Még tartja magát a magyar tőzsde.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG