3p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Tavaly az orosz részvények, kötvények és a rubel egyaránt nagyot estek, miután az év második felében nagyot zuhant az olajár, és szankciók sújtották az országot az ukrán eseményeik miatt. Idén még lejjebb van az olaj, a szankciók maradtak, az értékpapírok viszont szárnyalnak. Hogy is van ez?

Szputnyik

Idén az orosz részvények és kötvények, legalábbis dollárban kifejezve, 15-20 százalékot hoztak, ami kimagasló a jelenlegi hozamszegény környezetben. Ráadásul a dollár közben erősödött, így euróban mérve még szebb az eredmény.

A fundamentumok pedig alig változtak tavaly óta, sőt, ami az olajárat illeti, az még alacsonyabb lett. Igen ám, de a sokkhatás tavaly egyszerre érte az orosz gazdaságot, a rubel túl mélyre esett, így a piaci pánik nagy lett, a kamatokat pedig hirtelen emelték meg az árfolyam védelmében és a hirtelen elszálló infláció megfékezésére.

Jól jött a tartalék

Csakhogy eközben ott volt az a nagyjából 500 milliárd dolláros összeg, amit az ország pont erre az esetre felkészülve tett félre hosszú éveken át, mégpedig nem csak akkor, amikor már 100 dollár fölött volt az olajár, hanem már előtte, amikor felfelé menet volt annyi, mint most (40-50 dollár). Ebből a tavalyi drámai helyzetben sok elfogyott, miután hirtelen a szankciók is nyomás alá helyezték a gazdaságot, de arra pont jó volt, hogy sikerüljön beállítani egy, a mostani olajárhoz tartozó egyensúlyt, és konszolidálni a gazdaság helyzetét.

A rubel árfolyama 40 százalékot zuhant tavaly, ez a helyzet túlreagálására utal. Amint befejeződött a tőke pánikszerű menekülése, az árfolyamesés is abbamaradt, sőt komoly korrekció következett, majd beállt egy reálisabb szint. Ez lehetővé tette, hogy a jegybank több lépésben kamatot csökkentsen, ami megindította a bizalom helyreállítását és nyomott kötvény-, majd részvényárak emelkedését.

A rubel reálisabb szintje azt jelenti, hogy reálértékben, vagyis az inflációnál nagyobb mértékben esett összességében, ezzel korábbi túlértékeltsége megszűnt, így a fizetési mérleg helyrebillent, sőt, arra lehet számítani, hogy jövőre már jelentős többlet alakul ki.

A szankciók

Emellett egyre többen számítanak a szankciók feloldására, amely előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz. A terrorizmus elleni harcban most kényszerű együttműködés lesz a nyugati államok és Oroszország között, erős az egymásra utaltság, ilyen körülmények között nem lehet szankciókat fenntartani. Ráadásul a jelenleg fennálló szankciók limitáltak: csak néhány orosz tulajdonú bankra és vállalatra vonatkoznak. Így az általuk okozott kár már nem olyan nagy, viszont az eltörlésük pszichológiai hatása jelentős lehet, és ilyenkor az alapok is visszamerészkednek az adott piacra.

A szankcióknak volt egy hatása, ami most kifejezetten segíti a helyzetet: az orosz vállalatok és magánszemélyek a további szankcióktól félve minden valutájukat hazahozták, így az orosz bankok most fürdenek a dollárban.

Fényes szelek

Nézzük ezek után a jövő évi kilátásokat. Az orosz vállalati kötvények idén 26 százalékot hoztak (tekintettel év eleji igen nyomott árfolyamukra), a JP Morgan szerint jövőre összejöhet további 20 százalék. A Reuters felmérése szerint az infláció a mostani 13 százalékról jövő év végére 8 százalékra eshet, a most 11 százalékon álló kamatok ugyancsak 8 százalékra mérséklődhetnek.  Mindezt nem kis részben az teszi lehetővé, hogy az orosz kormány idén 15 százalékkal csökkentette költségvetési kiadásait, jövőre pedig várhatóan 5 százalékkal fogja, vagyis alkalmazkodik a gigantikus olajárak időszakának lezárultához.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 37860 37600 37860 +0,29% 37840 37870 1 567 846 690 HUF 2026-01-16 10:13:11
MOL 3548 3500 3560 +1,55% 3546 3548 1 311 592 238 HUF 2026-01-16 10:13:26
MTELEKOM 1912 1900 1912 +0,63% 1910 1912 35 381 350 HUF 2026-01-16 10:11:34
RICHTER 10440 10360 10450 +0,87% 10430 10440 393 268 120 HUF 2026-01-16 10:12:18
OPUS 550 548 553 +0,36% 550 552 26 803 908 HUF 2026-01-16 10:08:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Elfüstölhet a pénzünk egy politikai aktivista miatt – újabb leállás jön
Czwick Dávid | 2026. január 16. 10:28
Alig több mint két hete az újévi ünnepnap miatt álltak le a pénzpiacok világszerte, előtte pedig karácsonykor. Ezúttal az Egyesült Államokban lesz teljes leállás és erről leginkább egy egykori politikai aktivista tehet. A hétvégével együtt így három napig nem lesz tőzsdei kereskedés az USA piacain, ami akár saját befektetéseinket is veszélyeztetheti. Ismét készülni kell a volatilitásra és a pozíciók óvatos menedzselésére.
Részvény / Deviza / Áru Visszafogott a hangulat az európai tőzsdéken, a BUX is húzza a lábát
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 09:38
Nyitás utáni helyzetjelentés péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Befagyott péntekre a forint is
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 07:44
Ennyiért adják pénteken az eurót, a dollárt és a svájci frankot.
Részvény / Deviza / Áru Visszapattant az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 06:32
Jól zártak csütörtökön a főbb mutatók.
Részvény / Deviza / Áru A forint is érzi, hogy kicsit engedett a tél szorítása
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 19:12
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdén nem volt szürke ez a nap, soha nem történt még ilyen
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 17:49
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 28,3 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel 120 679,89 pontos történelmi csúcson zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Jókedvűen nyitottak a tengerentúli börzék
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 16:43
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Jót tettek a Mol-részvényeknek a szerbiai üzletkötési hírek
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,64 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Spekulációs őrület szaga érzik, ne égesse meg magát!
Eidenpenz József | 2026. január 15. 14:36
Csúcsokon jár a BUX, az amerikai és német részvényindexek, az ezüst, az arany és még sok minden más, a bitcoin is megindult. Számos befektetőnek kedve támadhat arra, hogy beszálljon és elkezdjen kockázatos termékekre spekulálni. Ám ajánlatos vigyázni, mert a kockázatos termékeken a kisbefektetők nagy többsége veszíteni szokott!
Részvény / Deviza / Áru A Mol kibújik a bőréből, úgy várja a jó híreket
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 11:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,64 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG