3p
Az elmúlt hetekben látványosan dráguló olajár láttán egyre nagyobb az aggodalom, egyelőre azonban nem érdemes megrohamozni a benzinkutakat. A K&H szerint ugyanis az emelkedést a hirtelen megugró olajár miatt mérséklődő keresletnövekedés, az amerikai dollár erősödése, a Trump iráni szankcióival szembeni európai és ázsiai ellenállás, és az OPEC soron következő ülésének várható kvótaemelése mind fékezheti.

A geopolitikai kockázatok miatt az elmúlt hetekben hároméves csúcsra emelkedett a jelenleg már 79 dollár fölött állomásozó Brent típusú olaj ára, így nem alaptalan az aggodalom, hogy ilyen ütemű drágulás mellett akár újra elérheti a 100 dolláros hordónkénti árat. A történet jelenlegi két főszereplője a lassan összeomló Venezuela és Irán. A dél-amerikai országban a legnagyobb kincsnek számító állami olajipar hanyatlása komolyan hozzájárul az OPEC országok kitermelésének csökkenéséhez. Sőt, a csőd szélén álló országban a szükséges olajipari beruházások elmaradása további termeléskiesést okozhat. Irán esetében pedig – miután Donald Trump felmondta az iráni atomalkut, és újra szankciókkal bünteti a közel-keleti országot, a piaci várakozások szerint napi 250-500 ezer hordónyi mennyiség eshet ki a termelésből.

Már most számoltak a kieséssel

„E két ország együttes termeléskiesése miatt akár 1 millió hordó olajjal csökkenhet az OPEC kitermelése a 2016 novemberében vállalt 32,5 millió hordó/napos kitermelési kvótához képest. Ezt a vártnál nagyobb mértékű kisést nagyrészt most árazta be a piac – ennek köszönhető az elmúlt hetekben látványosan megugró olajár. A világgazdasági növekedés miatt stabilan bővülő kereslet következtében pedig akár a 100 dolláros szintig is elszaladhat az árfolyam” – mondta Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

„Mielőtt azonban bárki megrohamozná a benzinkutakat, azt is látni kell, hogy egyrészt a magas olajár mérsékli a kereslet növekedését, másrészt arra késztetheti az OPEC vezető Szaúd-Arábiát, hogy vizsgálja felül saját politikáját, ugyanis minden egyes nappal piaci részesedést veszít. Erre legközelebb a június 22-i OPEC ülésen kerülhet sor hivatalos formában, de már most megszellőztették, hogy továbbra is 80 dolláros olajárban gondolkodnak. Emellett az európai és ázsiai országok fellépése Trump iráni szankcióival szemben, illetve az amerikai dollár erősödése is visszafoghatja az olajár további lendületes emelkedését. Mindezen hatások együtteseként ugyan 100 dollárig is felkúszhat az árfolyam, ez azonban mindenképpen lassabban történhet, mint tette azt 60 dollárról 80-ra” – hűtötte le az aggodalmakat a befektetési szakember.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 32170 32030 32440 -0,83% 32170 32180 4 935 444 850 HUF 2025-11-14 15:49:55
MOL 3026 3002 3060 -1,18% 3026 3032 697 631 022 HUF 2025-11-14 15:50:14
MTELEKOM 1736 1732 1770 -1,48% 1736 1738 969 994 614 HUF 2025-11-14 15:49:43
RICHTER 9730 9685 9885 -1,07% 9720 9730 1 364 696 130 HUF 2025-11-14 15:48:49
OPUS 527 527 533 0,00% 526 527 57 718 043 HUF 2025-11-14 15:50:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az osztalék lesz az új kamat?
Eidenpenz József | 2025. november 14. 15:13
A részvények jellemzően sokkal többet hoztak hosszú távon, mint a kötvények, ráadásul az infláció néha megeszi a kamatot. De részvény és részvény között is óriási különbségek vannak. Milyen előnyökkel és kockázatokkal jár, ha osztalékvadászatra indulunk?
Részvény / Deviza / Áru Nem volt több meglepő húzás a BUX tarsolyában
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 12:35
A pozitív nyitás hamar tovaszállt, és mínuszban forgott ma délelőtt a hazai tőzsde mutatója.
Részvény / Deviza / Áru Mindenkit megkavart nyitásban a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 09:25
Az emelkedés rögtön átváltott csökkenésbe.
Részvény / Deviza / Áru A borzasztó számok után a tőzsde is esett
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 08:15
Az egész ázsiai kereskedési hangulatot lehúzták a gyenge kínai adatok.
Részvény / Deviza / Áru Hosszú volt az este, kóvályogva ébred a forint
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 08:02
Gyengült a hazai fizetőeszköz árfolyama a fő devizákkal szemben péntek reggel, az előző esti jegyzéshez képest.
Részvény / Deviza / Áru Sarokba húzódott a bika New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 06:16
Gyengült az amerikai tőzsde a csütörtöki zárásban.
Részvény / Deviza / Áru Ma sem lehet okunk panaszra a forintnál
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 18:54
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot villantott a parketten az OTP
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 17:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,75 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 108 213,63 ponton, új csúcson zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Bal lábbal keltek a tengerentúli tőzsdék is
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 15:55
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen időben a részvények is kuckózni akarnak
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 14:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,06 pontos nyitás után kismértekben emelkedett csütörtökön kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG