5p
Csütörtökön még úgy tűnt, a piacok optimisták és akár még a történeli csúcsokat is megdönthetik a legfontosabb amerikai tőzsdeindexek a következő időszakban, most újabb ok miatt aggódhatnak a befektetők.
Az ISNA iráni hírügynökség által közreadott kép a kigyulladt Front Altair tartályhajóról az Ománi-öbölben 2019. június 13-án. A hajó legénységét evakuálták, sajtóhírek szerint a norvég Frontline tengeri szállítmányozó cég Marshall-szigetek felségjelét viselő hajóját támadás érte. MTI/EPA/ISNA

Az amerikaiak és a kínaiak közötti kereskedelmi feszültség és annak gazdasági következményei folyamatosan témát szolgáltatnak a befektetőknek. Ám most újabb fontos történés miatt kezdtek el aggódni, a Közel-Keleten ugyanis két tartályhajót támadás ért. Ez pedig tovább élezheti az amerikai-iráni konfliktust. Lássuk ezek mellett melyek a legfontosabb hírek, amik a befektetőket mozgatják.

1; Amerika az irániakat okolja a tankereket ért támadás miatt

A befektetők úgy tűnik, nem dőlhetnek hátra, a figyelem ugyanis a Közel-Keletre irányul azt követően, hogy csütörtökön feltehetően támadás miatt megrongálódott egy norvég és egy japán tulajdonban álló tartályhajó az Ománi-öbölben, nem messze a Hormuzi-szorostól. Az amerikai hadsereg közzétett egy fotót, amelyen állítása szerint az látható, hogy az iráni Forradalmi Gárda katonái leszednek egy fel nem robbant aknát az egyik hajó oldaláról. Az iráni kormány határozottan tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz.

Mindenesetre egyes szakértők attól tartanak, hogy Washingtonnak csak egy casus belli kell, hogy beavatkozhasson Iránban - ezt jelzi, hogy  Donald Trump folyamatosan keresi a konfliktust velük. Igaz, azt is hozzá kell tenni, hogy Teherán jó partnernek tűnik ebben a játszmában, hiszen ők is folyamatosan adnak okot az amerikai lépésekre.

A tegnapi támadás hatására egyébként az olajárak meredeken kilőttek, közel 4 százalékot erősödve a szerdai 51 dolláros szintről 53 dollárig emelkedett az amerikai könnyűolaj, a WTI árfolyama. Hozzá kell tenni, hogy pénteken viszont ismét lefele vette az irányt és 52 dollárig csökkent a tőzsdei jegyzése.

2; Lassulhat a kínai gazdaság

Meglehetősen gyenge számokat publikáltak péntek reggel a kínai statisztikusok. Az ottani ipari termelés ugyanis a megszokotthoz képest sokkal lassabb ütemű növekedést mutatott. A most közölt 5 százalékos bővülés elmaradt az 5,5 százalékos konszenzustól, és az elmúlt 17 év leggyengébb ilyen adata lehet.

A szakértők szerint a háttérben a kereskedelmi háború következményei lehetnek. A bizonytalan helyzetben ugyanis a lakosság és a vállalatok is inkább kivárnak, ez pedig a kínai termékek iránti kereslet csökkenésében manifesztálódik. A helyzet komolyságát mutatja, hogy az adatok szerint az állóeszközökbe történő beruházásoknál is a várakozásoknál nagyobb mértékű lassulást mértek, ami viszont előre vetíti, hogy a jövőben is a korábbi terveknél lassabb növekedés jöhet.

Árnyalja a képet, hogy a kínai kiskereskedelmi forgalom a várakozásoknál nagyobb mértékben, 8,6 százalékkal bővült. Egyes elemzők szerint viszont a kiskereskedelmi adat mögött az élénkülő kereslet mellett az emelkedő árak állnak, így ezt az adatot a helyén kell kezelni.

3; Az amerikai cégek is veszítenek a kereskedelmi háborúval

Noha Trump rendre azt hangoztatja, hogy az általa kivetett vámok a kínai cégeket fektetik két vállra, ez a gyakorlatban messze nem így van. Ezt bizonyítja, hogy csütörtökön a kereskedelmi háború miatti piaci bizonytalanságokra hivatkozva a Broadcom visszavágta az idei bevételvárakozásait. Az chipgyártó korábban még 24,5 milliárd dollár bevétellel számolt, a most közzétett adatok alapján viszont már csak 22,5 milliárd dolláros forgalmat látnak reálisnak.

Nem ők egyébként az egyetlenek, akiknek problémákat okoznak az intézkedések. Ezt jelzi, hogy ötszáz cég írta alá a levelet, amelyben azt kérik az elnöktől, hogy állapodjon meg Pekinggel, szerintük ugyanis a vámok, legyen szó a már kivetettekről vagy a még csak tervezettekről,  hosszú távú negatív hatással járnak az amerikai gazdaságra és a vállalatokra nézve is.

4; Várva várt német tőzsdei kibocsátás jön

Június 28-án viheti tőzsdére teherautógyártó részlegét a Volkswagen. Ez olyan ismert márkákat tömörít, mint a VW haszongépjárműveket gyártó egység, de hozzájuk tartoznak a MAN és a Scania márkák is. A Traton így az év egyik legnagyobb tőzsdei kibocsátása lehet Európában, és vélhetőleg a befektetetők el fogják kapkodni a bevezetésre kerülő részvények 10 százalékát.  Az előzetes kibocsátási sáv alapján a cég értéke akár 16,5 milliárd eurót is érhet abban az esetben, ha sikerül a tervezett 27-33 euró közötti sáv tetején eladni a részvényeket.

5; Pesszimista képet mutat a Morgan Stanley indexe

Soha nem csökkent még ilyen erőteljes mértékben a Morgan Stanley gazdasági indikátora. A befektetési bank által készített prognózis az amerikai gazdasági környezetet értékeli. A mutató júniusi értéke 13 pontra csökkent a májusi 45-ről. A mostani érték a decemberi igen pesszimista körülmények közötti szintet idézi. A szakértők megjegyzik, hogy az elmúlt hetek makromutatói már jelezték, hogy gondok vannak a gazdasággal.

Friss tőzsdei és devizárfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG