5p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Órákba kerülhet, amíg kivárjuk, hogy leolvassák vízóránkat, villanyóránkat, gázóránkat, megnézzék a kéményseprők a kéményt, vagy bekössenek egy kábelt a telekom-cégtől. Mennyi lehet ennek a társadalmi költsége, ráfordítása Magyarországon éves szinten? Nem könnyű becsülni, de az biztos, hogy tízmilliárdos nagyságrendű.

Itt a tavasz, itt van újra, és vele az éves gázóra–, villanyóra– és vízóra-leolvasás főszezonja. Időnként az internet, telefonvonal vagy a kábeltelevízió is meghibásodhat, szerelést igényelhet egy új modem vagy tévédoboz. Ma már az internet is majdnem olyan fontos sok embernek, mint a vízvezeték. Azután a kéményellenőrök is meglátogatják a lakások nagy részét, kötelező jelleggel, legalább évente egyszer.

Mibe kerül nekünk mindez, leginkább kieső munkaórákban, hiszen kötelező ilyenkor otthon tartózkodni? Budapesten a kéményseprő-művek négy órás intervallumot adott meg, tehát egy teljes délelőttre el kellett magát kérnie annak, aki nem tetszőleges helyről távdolgozik vagy nincs “gazdaságilag nem aktív” családtagja. A gázművek két órát adott, meg mindjárt egy pótidőpontot is, egy nappal később, további két órát. Az Elmű – valamilyen okból részben angolul – első alkalomnak három, majd pótidőpontnak egy órát jelölt meg.

A vízművek már egész évre elosztja az éves leolvasásokat, Budapesten kerületenként más-más hónapokra. Ezekről nem sikerült hirdetményt találnunk, de közvetett források alapján valószínűleg itt is a két órás intervallum dívik. Az elvileg versenyhelyzetben működő internet-szolgáltatókkal rosszabb a tapasztalatunk, ott négy órás intervallumot jelöltek meg utoljára. (De annál is sokkal rosszabb, hogy több hétbe és sok telefonálgatásba tellett, mire ezt el lehetett érni.)

Röpködnek a tízmilliárdok

Ha tehát a vízóra, gázóra, villanyóra leolvasója és a kéményseprő-társaság, plusz valamely telekommunikációs vállalat munkatársait meg kell várni otthon, ez rossz esetben akár 2+2+2+4+4=14 órás várakozást is jelenthet évente. Ami 14 millió óra munkaidő-kiesést jelentene elvileg egymillió háztartásra, ha mindenki munkából kellene elkéredzkedjen hozzá. Ez 1250 forintos nettó órabérrel számolva 17,5 milliárd forint lenne.

Tavaly ugyanis 219 400 forint volt a nettó átlagkereset a KSH szerint, ezt osztottuk 22 nappal és 8 órával. Valójában azonban a “nemzetgazdasági kár” jóval nagyobb, legalább a duplája ennek. Hiszen a munkavállaló által megtermelt értéknek – a kapitalizmusban tökéletesen érthető módon – csak egy részét fizetik ki a munkáltatók. Majd annak a bérköltségnek is majdnem a fele az államhoz megy adók és járulékok formájában.

A 14 óra kiesés egyébként, ha tényleges bércsökkenéssel járna, átlagosan 17 500 forintba kerülne dolgozónként. Bár valószínűleg sok munkáltató megengedi, hogy kicsit lelépjen az alkalmazottja, vagy máskor “lecsúsztassa” azt a pár órát. Akkor viszont a pihenő időnk rövidül meg.

Kivételek márpedig vannak

Magyarországon azonban 4,021 millió háztartás volt a KSH szerint 2016-ban a mikrocenzus alapján, így már 70,37 milliárd forintnyi nettóbér-kiesést kapunk. Ám ez csak egy elvi maximum, figyelembe kell venni sok más tényezőt is.

Hiszen a háztartások egy részében soha sem volt kémény, más részében nincsen vízóra. Megint másutt pedig esetleg még mindig palackos gázt használnak vagy kútból nyerik a vizet.

Olyan is bőven előfordulhat, hogy nyugdíjasok vagy diákok, esetleg a szomszéd várják a leolvasási megbízottakat. Vagy gyesen van valaki, esetleg otthonról távdolgozik. Felmerülhet az is, hogy ha négy órás intervallumot adnak meg a szolgáltatók, akkor a lakosok egy részéhez szinte azonnal, a legelején, másokhoz meg csak a végén érnek oda. Az átlagos várakozási idő így csak a 14 óra fele lenne.

Van, ahova nem megy kéményseprő

Valójában azonban nem igazán életszerű, hogy valaki elkéri magát a munkahelyről kettő vagy négy órára – netán kivesz fél nap szabadságot, ha keményszívű a munkaadója –, de már egy vagy két óra után a helyén is van. (Utazásról, ingázásról nem is beszélve.) Ha komolyan szerelni kell, az is lehet fél óra-óra a kábelszolgáltatóknál. Valószínűleg az idő nagy része ilyenkor tényleg elvész a munka számára.

Mennyi lehet akkor az ilyen-olyan kivételek mennyisége? A mikrocenzus szerint “a lakott lakások 99 százaléka rendelkezett vezetékes vízzel, ezen belül 97 százalékuk hálózati vízvezetékkel.” A vízleolvasáson tehát túl sokat nem lehet spórolni, villanyórája is lényegében mindenkinek van. A távfűtéses lakások száma 609 ezer, oda aligha megy ki a kéményseprő, a központi fűtéses társasházak egy részébe viszont lehet, hogy igen.

A rossz kémény veszélyes

Egyes adatok szerint 4,5 millió kémény is lehet az országban, bár ezek egy része nem lakásokban, hanem ipari, kereskedelmi épületekben, középületekben van. A kéményseprők olyan lakásokat is ellenőriznek, ahol évtizedek óta nem használják a kéményt. Másrészt viszont a rossz kémény életveszélyes, halált okozhat vagy károsítja az egészséget. (Sőt, okoz is évente sok halálesetet.) A kéményellenőrzés elmulasztásáért egyébként büntetnek is (csak azt díjfizetésnek nevezték el).

Azt már végképp nem tudhatjuk, ki van otthon ilyenkor, a nagymama vagy a dolgozó, a diák vagy a kisvállalkozó. Így csak durván becsülhetjük a leolvasókra, szerelőkre várás által okozott “társadalmi költséget”. Biztos, hogy az említett 70 milliárd alatt van, de az is nagyon valószínű, hogy legalább 20-25 milliárd forint évente.

Nettó béren, mert a bruttó még inkább megdobná a számokat. De az is, ha azzal is kalkulálnánk, hogy a gázt, villanyt, vizet is javítani, a mérőórákat pedig cserélni kell olykor-olykor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek A hitelfelvételnél hátrányosabb helyzetbe kerülhetnek az alacsony jövedelműek
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 09:01
A 11 százalékos minimálbér-emelés tehát a bankok feltételein is változtatni fog hamarosan, ez pedig nem minden társadalmi csoportnak kedvez, mivel a bankok többsége a nettó minimálbérnek megfelelő összeg igazolásához köti a hitelfelvételt. Ez az összeg 2025-ben 193 ezer forint volt, 2026-tól pedig 214 ezer forint fölé emelkedett.
Személyes pénzügyek Bankszámlások figyelem: kiderült, mennyivel emelkedhetnek az idén a díjak
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 10:15
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a 2025-ös éves inflációs adatot, vagyis a fogyasztói árak tavalyi emelkedésének mértékét. Ez egyben meghatározza a bankszámlák idei maximális díjemelési mértékét, továbbá két fontos állampapír idei évi kamatmértékét is. 
Személyes pénzügyek Kitermelhetik egy masszív lakáshitel törlesztőjét az új kedvezmények
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 09:21
Idén év elején több komoly adókedvezményt is érvényesíthetnek a fiatal, legalább két gyemreket nevelő családok, és ez sokat hozhat.
Személyes pénzügyek Milliók lakhatásra – jogvesztő határidő közelít
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 08:48
A napokban kell döntést hoznia a dolgozóknak és a munkaadóknak a komoly összegeket jelentő különböző lakhatási tám,ogatásdokkal összefüggésben.
Személyes pénzügyek Mindenki értesítést kap a bankjától, így akadhat rá
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 07:03
Forintjaink sorsáról dönthetünk, összeszedték hogyan lehet egyszerűen elérni az információkat.
Személyes pénzügyek Január hidege befagyasztotta a személyi kölcsönök kamatjait
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 09:03
Jórészt a tavaly év végi kondíciókkal szaladtak neki az idei évnek a bankok.
Személyes pénzügyek Ugorhat az 1 millió forint: erre figyeljen az otthontámogatásnál
Privátbankár.hu | 2026. január 8. 14:21
A közszolgálati támogatást kamatostul kell visszafizetni, ha nem teljesülnek a feltételek.
Személyes pénzügyek November gyászos hónap volt a munkáshitelnek, de másnak nem
Privátbankár.hu | 2026. január 6. 14:22
A friss adatok szerint a személyi hitel az átlag fölé kúszott.
Személyes pénzügyek Minden rekord megdőlt a lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. január 6. 09:57
Újabb csúcsra, 274 milliárd forintra emelkedett novemberre az új lakáshitel-szerződések összege, ami egyértelműen az Otthon Start hitel berobbanásának köszönhető – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A személyi kölcsönök iránt szintén nagyon erős az érdeklődés, a január óra elérhető munkáshitel iránti kereslet viszont eddigi mélypontjára zuhant a tizenegyedik hónapban.  
Személyes pénzügyek A magyarok rákaptak az új megoldásra, dübörög a piac
Privátbankár.hu | 2026. január 4. 13:48
Nem csak az indulás óta, de negyedéves alapon is nagyságrendi ugrást mutat a qvik-forgalom.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG