6p
Június végén gazdaságfejlesztési akciótervvel áll elő Szijjártó Péter és Palkovics László, összegzik a hozzájuk beérkező javaslatokat. Magyarország nagyon erősen exportfüggő ország, így a Brexittel kapcsolatban is a szabadkereskedelmi egyezményt toljuk előtérbe, az pedig különösen rosszul érinthet minket, hogy három nagy kereskedelmi partnerünk, az EU, az USA és Kína épp a kereskedelmi háború szélén tántorog. Hazai és amerikai üzletemberek előtt elemzte a versenyképességünket Szijjártó Péter.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara tavalyi rendezvényén. MTI Fotó: KKM/Burger Zsolt

Köszönik a javaslatokat, akciótervet készítenek

Üzleti fórumot tartott az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), amelyen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is. Az egyeztetést követő nyitóbeszédében arról beszélt: a kormány elismeri az AmCham erőfeszítéseit, megköszönte a kamara javaslatait, amelyet időről időre a kormány asztalára tesznek a gazdaság fejlesztése érdekében.

Szijjártó bejelentette: június végén egyeztetnek az új innovációs és technológiai miniszterrel, Palkovics Lászlóval, ahol összegzik a beérkezett javaslatokat, amelyek alapján egy akciótervet állítanak össze, amelyet az Országgyűlés elé terjesztenek.

Az EU következő költségvetése nem nekünk kedvez?

A globális verseny ugyanis egyre élesebb, szükség van intézkedésekre - mondta Szijjártó. Helyzetelemzésében azt mondta: komoly politikai, gazdasági és biztonsági kihívások övezik most az Európai Uniót. A Brexittel kapcsolatos tárgyalások a végső fázisba értek, ekörül még látható némi turbulencia. Közben készül az EU következő hétéves költségvetése, amiben úgy tűnik, jutalmaznák az irracionális költségvetési viselkedést - véli Szijjártó. Magyarország megtette a szükséges intézkedéseket a költségvetési hiány, az államadósság mérséklésére, miközben gazdaságösztönző lépéseket is életbe léptetett, ezt azonban nem mindenki tette meg az EU-ban - most mégis úgy tűnik, hogy őket jutalmaznák a büdzsé összeállításakor.

Az, hogy az adókulcsokat a legalacsonyabbá tették, komoly munka és erőfeszítés eredménye - mondta Szijjártó. Ahol nem tették meg az ehhez szükséges lépéseket, nem tudják ilyen szintre csökkenteni az adókat - Magyarország küzd az ellen, hogy ezt "jutalmazza" az EU.

A világon Magyarország akarja a legjobban elkerülni a globális kereskedelmi háborút?

A transzatlanti szövetségnek kellene lennie a legerősebb szövetségnek gazdasági és politikai értelemben is - a gazdasági láb azonban most megremegett, mondta Szijjártó. Ki hitte volna ugyanis, hogy ez az időszak a transzatlanti kereskedelmi háborúról szól majd?

A magyar export GDP-hez viszonyított aránya 90 százalék - emlékeztetett Szijjártó. A külkereskedelem 79 százaléka az EU-val bonyolódik, de az USA és Kína is jelentős szereplő. Az EU, az USA és Kína összesen az exportunk 89 százalékáért felelős - márpedig pont ők vesznek részt a formálódó kereskedelmi háborúban. Így hát ha van olyan ország a földön, ami a leginkább szeretné a gyors és megnyugtató rendezését a kérdésnek, az Magyarország - mondta a miniszter.

Biztosítani kell, hogy nem lesznek belső határok a schengeni övezetben

Szijjártó szerint az a következtetés, hogy meg kell duplázni az erőfeszítéseket a versenyképesség fenntartására és erősítésére. Ami Európát illeti: biztosítanunk kell, hogy a schengeni rendszer fennmarad és zökkenőmentesen működik. Ennek a rendszernek két alapvetése van: az egyik hogy meg kell védenünk a külső határokat, a másik hogy a határokon belül szabadon mozoghatunk. Ha ez nem marad meg vagy csorbul, akkor a Magyarországon működő nemzetközi cégek gondban lehetnek a logisztikai tervezésnél - mondta a miniszter.

Supersoft-Brexitet szeretnénk

Az is fontos, hogy fair megállapodás szülessen a Brexit-tárgyalások végén: a lehető legszabadabb kereskedelmi egyezményt szeretné elérni Magyarország, ez áll érdekében. Ettől nincs okunk félni, mert versenyképesek vagyunk; egyébként pedig akinek 90 százalék fölött van az export/GDP-mutatója, annak nem lehet félnivalója a szabadkereskedelemtől - mondta a miniszter.

Alacsony adókkal versenyzünk továbbra is

Arról is beszélt: Európa legalacsonyabb (társasági és jövedelmeket terhelő) adóját meg kell tartanunk, miközben a munkát terhelő adók további csökkentése folytatódik - utalt arra, hogy 2019-ben további 2 százalékponttal, 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke. Az emelkedő bérek így a csökkenő adóval ellensúlyozhatóak a vállalati terhek között - mondta Szijjártó Péter.

Az is fontos, hogy sikeresen alkalmazkodjunk a digitális forradalomhoz: Szijjártó elmondása szerint Magyarország ezért sok energiát fektet az 5G technológiába, az autóipari fejlesztésekbe, a mesterséges intelligenciába.

Honnan lesz munkaerő, ha sikerül idecsábítani még több céget?

A munkaerőhiány problémakörét érintve Szijjártó Péter elmondta: a munkanélküliség alacsony szintje valóban kihívást jelent, bár ez egy jó kihívás. Azt mondta: biztosítani kell, hogy a cégeknek rendelkezésére áll a szükséges munkaerő. Ennek érdekében tovább erősítik a munkaerő mobilitását, január óta például adókedvezményeket kapnak azok a cégek, amelyek szállást biztosítanak a munkavállalóknak.

A munkaerő képzését illetően elmondta: a következő szemesztertől már 26 egyetem vesz részt a duális képzésben, egyre több a résztvevő cég is. A Műegyetemen önvezető autókkal foglalkozó szak indul, az ELTE-n pedig ehhez kapcsolódó szoftverfejlesztőket képeznek.

Emellett pedig lehetőséget teremtettek a beruházások nagyobb arányú állami támogatására azokban az esetekben is, amelyen nem elsősorban munkaerőintenzívek, hanem új technológiát hoznak Magyarországra.

Hamarosan munkába áll az új nagykövet - a szólás- és sajtószabadságért küzd majdTrump elnök magyarországi amerikai nagykövete, David B. Cornstein 2018. június 22-én érkezik Budapestre. Korábban úgy nyilatkozott: elsődleges feladatának tekinti az amerikai-magyar kapcsolatok erősítését. Ezen belül is arra kívánja majd bátorítani a magyar kormányzati tisztségviselőket, hogy segítsék az amerikai érdekek és az amerikai és demokratikus értékek érvényesülését. Konkrétan a szólás-, a sajtó- és a vallásszabadságot nevezte a számára legfontosabb értékeknek. Részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
Vállalat Tovább terjeszkedik az egyik leggazdagabb magyar
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:58
A Jellinek Dániel tulajdonába tartozó Indotek Group megvásárolta az Auchan Retail Internationaltől (ARI) az Auchan Magyarország Kft. fennmaradt 53 százalékos tulajdonrészét, és ezzel kizárólagos tulajdonosa lett a kereskedelmi láncot üzemeltető és az ingatlanjait birtokló társaságnak – jelentette be az Indotek Group pénteken.
Vállalat Egy magyar cég is bekerült a világ 400 legnagyobb vállalata közé
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:15
Megjelent a Forbes Global 2000 rangsora a világ legnagyobb tőzsdei cégeiről. Az OTP Csoport – négy év folyamatos előrelépést követően – idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe.
Vállalat A Közel-Keleten tárgyalt a 4iG vezetője aknavetők és lőszerek gyártásáról
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 17:48
Az Edge Group vezérigazgatója fogadta Abu-Dzabiban.
Vállalat Tőzsdére megy az egyik legnagyobb hadiipari vállalat
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:31
Frankfurtban és Párizsban tervezi részvényeinek bevezetését a német-francia KNDS hadiipari vállalat, a Leopard 2 és Leclerc harckocsik, valamint a Caesar önjáró tüzérségi rendszerek gyártója – jelentette be a cég szerdán. A tőzsdei bevezetést követően a német és a francia állam egyaránt 40 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik majd a vállalatban, míg a fennmaradó 20 százalék intézményi befektetők kezébe kerül.
Vállalat A Rheinmetallnak se mindig jön be minden
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 14:19
Több mint 16 százalékkal esett a Rheinmetall árfolyama szerdán, miután a német kormány törölte a cégnek szánt fregattprogramot, és helyette a Thyssenkrupp Marine Systems (TKMS) által gyártott fregattokat rendel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG