Az IKEA, mint márka itthon a 80-as évek végén jelent meg, akkor újdonság volt, mint minden más a születő kapitalizmusban. Előtte a bútorvásárlás csúcsát a jugoszláv szekrénysor jelentette, bár közben itthon is megjelent 1-2, szabadon összerakható bútortípus, ami népszerű is volt. Ezek népszerűsége épp bizonyos mértékű variálhatóságából adódott, és ez az, amit Ingvar Kamprad a bútorkereskedésbe belefogva felismert.
|
| Ingvar Kamprad |
Született vállalkozó
Kamprad egy született vállalkozó szellem volt: gyerekkorában mindenfélét árult, csereberélt. 17 éves korában már megalapította az IKEÁ-t, saját neve és lakhelyei kezdőbetűiből elnevezve, de ez akkor egy olyan vállalkozás volt, amely dél-svédországi lakóhelyén a helyi médiában golyóstollat és nylonharisnyát, mint a kor új termékeit kezdte reklámozni, és egy kisteherautóval szállította az árut a megrendelőknek.
A bútorárusítást 1948-ban, 22 évesen kezdte meg, majd nemsoká meg is nyitotta az első áruházat. A laposra összecsomagolható, így könnyen szállítható bútort egy alkalmazottja, Gillis Lundgren találta ki, amikor egy asztalt egy autóba próbált bepakolni, és ez sehogy sem ment. Ekkor gondolta, hogy lecsavarozható asztallábak kellenek, és már meg is van oldva a dolog. Ezt követően mindent úgy kezdtek gyártani, hogy darabokra szedhető legyen, így sokkal kisebb helyen lehetett tárolni az árut, mint előtte, egy kamionba pedig sokszor annyi fért be, mint korábban.
Az áttörés
Ez olyan költségcsökkentést tett lehetővé, ami az addigi bútorpiacon páratlanul olcsó árakat tett lehetővé, és ez persze megtetszett a vásárlóknak, akiket nem riasztott meg az a kényelmetlenség, amit ezzel együtt kaptak: a bútorokat össze kell szerelni, ami néha bonyodalmas feladat egy sokoldalas füzet segítségével. Igaz, hogy ha valaki nagyon nem akarja összerakni, akad, aki megcsinálja helyette, hisz ez maga is egy szolgáltatás, amire így igény keletkezett.
A modell tehát működőképes lett, ráadásul időközben kialakult egy olyan életforma is, amely azt feltételezi, hogy a bútorokat megveszik, pár évig használják, majd más helyre költözve újra megveszik. Sokan voltak és vannak, akik rövidebb-hosszabb időt egy másik országban töltenek, vagy egy jobb állás miatt országon belül költöznek: ők nem szállítják a nehéz, hagyományos bútorokat mindenhová, hanem megveszik, majd otthagyják az olcsóbb, variálhatóbb terméket.
Életforma lett
Az IKEA azt is felismerte, hogy a bútorvásárlás egy olyan része a kereskedelemnek, ahol viszonylag ritkán jelenik meg a vevő az áruházban, de akkor sok időt tölt ott. Létrehozták ezért az éttermeket, hogy ha a kedves vevő húsgolyóval csillapítsa éhségét, és a gyermek játszórészeket is, ahonnan aztán alig lehet hazacsalogatni a gyerekeket. És ha persze kellően hosszú időt tölt a vevő az áruházban, gyakran jó sokat vásárol is.
A piac visszaigazol
A modell remekül működik, tavaly már 49 országban 403 IKEA áruház volt 936 millió látogatóval, 38,3 milliárd euró forgalommal. Maga a most elhunyt alapító a Bloomberg szerint 58,7 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezett, így a 8. leggazdagabb ember volt a világon. A piac tehát igencsak visszaigazolta vállalkozását, amely egyébként hasonlóan némely más vállalkozáshoz, mint például a McDonald’s, két részre osztja a fogyasztókat: akik szeretik, és akik rossznak tartják, hallani sem akarnak róla. Ez azonban nem tesz rosszat egyik vállalkozásnak sem, sőt, azáltal, hogy beszédtéma, esetleg vita tárgya lesz belőle, a cég ingyen marketinghez jut.
Nagyon sokba kerül a katonai művelet.
