3p
Vásároltál már valamiből nagyobbat azért, mert alig került többe, mint az eggyel kisebb opció? Ha igen, van egy rossz hírünk – te is áldozatául estél a „csali-effektnek”. A marketingesek által előszeretettel használt kognitív trükk sok pénzt hoz a konyhára a cégeknek, de az élet más területein is feltűnik.

Azt, hogy a gyakorlatban mit jelent mindez, talán a repülőjegyek példájával a legegyszerűbb megérteni. Tegyük fel, hogy van három jegy ugyanazzal az úti céllal, ugyanabban az időpontban:

  • A-opció: 400 dollárba kerül, 60 perces várakozási idővel
  • B-opció: 330 dollárba kerül, 150 perces várakozási idővel
  • C-opció: 435 dollárba kerül, 60 perces várakozási idővel

A jelenséget kutatók ebben az esetben arra jutottak, hogy a megkérdezettek döntő többsége az A-opciót fogja választani, mivel olcsóbb a C-nél és rövidebb átszállási idő tartozik hozzá, mint az egyébként sokkal olcsóbb B-hez.

A csali ebben az esetben a C-opció volt, ugyanis azzal, hogy a jegyeket árusítók egy eltérő, és két hasonló opciót kínáltak, a tesztalanyok figyelmen kívül hagyták a lényegesen olcsóbb B-opciót, és a két drágább lehetőség közül választottak.

A kutatók úgy tervezték meg a csalit, hogy hasonló, csak kevésbé csábító opció legyen, mint az A, mivel ennek segítségével jelentősen (kb. 40 százalékkal) nőni tudott azok aránya, akik a 400 dolláros opciót választották, összességében jóval több pénzt hozva a légitársaságnak.

Nem tudni, hogy miért működik

A pszichológusok közt nincsen egyetértés arról, hogy pontosan miért működik az eladási csali. Az egyik teória szerint a csalétekként megjelenő opció segít abban, hogy a vásárlóról lekerüljön a döntéshozatal terhe. Ha csak két opció közül kéne választani, akkor felmerül az a kérdés, hogy pontosan mennyi pénzt ér meg 90 percnyi plusz várakozás? Viszont ha létezik a csali, hirtelen máris van egy rosszabb választás, mint a drágább jegy, és a fogyasztó megnyugodhat, jó döntést hozott.

Nem mindenkire ugyanúgy hat

A kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy vajon mindenki ugyanannyira érzékeny-e az ilyen eladási csalikra. A válasz egyszerű: nem. Egyrészt a kitöltött kérdőívekből az derült ki, hogy az intuitív, megérzésekre alapulóan döntéseket hozó embereket sokkal inkább tudják befolyásolni a csalik. Másrészt a hormonok is komoly szerepet játszanak a kérdésben – a magasabb tesztoszteronszint hajlamosabb impulzívvá tenni, azaz a férfiak biológiája arra mutat, hogy könnyebben bedőlnek az e fajta csaliknak.

Csalik a mindennapi életben

A vásárlási preferenciáktól eltekintve más területeken is megjelenik és működik ez az jelenség – például a párválasztásnál is. Egyes kutatások szerint valakit sokkal vonzóbbnak találunk akkor, hogyha egy hasonló, de valamivel rosszabb külsejű ember mellett látjuk először.

Sőt, mindez akár a politikában is megjelenhet, igaz, ott jellemzően csak véletlenszerűen. Ugyanis ha két hasonló kvalitású jelölt küzd egymással egy pozícióért, akkor hajlamosak a választók azt, aki valamiben erősebb, sokkal jobb fényben látni, mint azt egyébként tennék.

(BBC)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Újrakezdődik a harc a vasárnapi boltzár körül a lengyeleknél
Buksza blog | 2024. március 29. 13:03
Lengyelországban az előző kormányzati ciklusban vezették be a vasárnapi boltzárat, ám az őszi parlamenti választáson hatalomra került koalíciós pártok egy része a nyitvatartási szabályok visszaállítását ígérte.
Vásárló Hiányzik még valami? Itt vannak a hosszú hétvégre "kivételei"
Buksza blog | 2024. március 29. 12:23
A benzinkutas boltokra lehet számítani, de gyógyszert is be lehet szerezni a hosszú hétvége ünnepnapjain. 
Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG