1p
Információink szerint különböző jogi bizonytalanságok és a kisebb külföld intézményi befektetők háttérbe szorítása miatt sokan le sem adták Magyarországról Facebook-jegyzésüket, de aki leadta, valószínűleg az sem kapott a papírokból. Nekik marad a másodlagos piac, azaz a tőzsdei vásárlás, esetleg valamelyik befektetési alap, ETF.

Bár a kisbefektetői érdeklődés óriási volt, brókerkörökből származó információink szerint a magyar befektetők nem kaptak a Facebook-kibocsátás során a részvényekből. A magánbefektetők eleve ki voltak zárva, így néhány brókercég és állítólag pár bank privátbanki részlege intézményként tervezte a vásárlást, összegyűjtve az ügyfelek igényeit is. Ezzel kapcsolatban is voltak azonban jogi problémák, ráadásul várható volt, hogy az amerikai intézményi jegyzőket is előnyben részesítik a külföldiekkel szemben.

Így úgy tudjuk, több hazai cég végül az utolsó napokban meggondolta magát és nem is adott be jegyzést. Azokról, akik mégis adtak be, pedig azt pletykálják, hogy végül nem is jutott nekik az értékpapírokból. Egy társaságot azonban még nem értesítettek külföldi partnerei, itt talán még van remény.

Aki a számos elemzés és vélemény után – amelyek egy része a részvények túlértékeltségét és kockázatait hangsúlyozza, sőt sokan második dotkom-lufit emlegetnek – még mindig szeretne Facebook-részvényt, azok előtt két út marad. Az egyik, hogy egyszerűen vásárol a tőzsdén, azaz az amerikai Nasdaq technológiai parketten, ma a 15.30-as nyitás után. Ehhez az kell, hogy valamely brókercégnél vagy banknál legyen ehhez szükséges számlája, számlaszerződése, valamint megfelelő mennyiségű amerikai dollárja. Ilyen hozzáférést ma már a legtöbb brókercég kínál.

A másik, hogy valahogy közvetve részesedik a papír teljesítményéből, például valamelyik befektetési alapon keresztül. (Később valószínű, hogy különböző opciók, CFD-k, certifikátok és egyéb termékek is megjelennek majd a részvényre.) Az alapoknak sokféle előnye és hátránya van, sokszor kényelmesek, megosztják a kockázatot többféle papír között, de új kockázatokat is hoznak a rendszerbe, többletköltségeket hoznak magukkal stb. Az egyik leginkább költségkímélő formájuk az ETF.

Az ETFdb cikke szerint több nagy ETF (Exchange Traded Fund, tőzsdén kereskedett alap) vásárol majd a Facebook-ból a kibocsátás után, de nagyon különböző időpontokban. A Global X Social Media ETF (SOCL) talán a legkézenfekvőbb megoldás, ugyanis kifejezetten a közösségi média szektorára fókuszál. Jelenlegi portfóliójában olyan részvények vannak, mint a LinkedIn (LNKD), a Tencent Holdings, a Sina Corp vagy a Google (GOOG). Miután a mögöttes indexébe már a részvénykibocsátás (IPO) után öt nappal, jelen esetben május 25-én bekerülnek az új papírok, ez lehet az első alapok egyike, amelyik Facebook-ot tart.

Az ETRACS Next Generation Internet ETN (EIPO) nevű ETF is viszonylag hamar, várhatóan június 6-án felveszi befektetései közé az új sztárrészvényt. A legfontosabb Nasdaq-papírokat tömörítő PowerShares QQQ (QQQ) várhatóan csak decemberben veszi majd fel a Facebook-ot, a szintén nagy és híres Technology SPDR (XLK) lehet, hogy még később.

ETF-eket már sok hazai brókercégnél meg lehet vásárolni, általában ahol külföldi részvénykereskedés lehetséges, ott ma már többnyire ezt a termékkört is kínálják.

Kik lesznek a facebook új befektetői?

Czachesz Gábor

A hírek szerint a kisbefektetői érdeklődés jelentős, az intézmények ugyanakkor meglehetősen óvatosak - írja elemzésében  az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója. A szakember szerint ez azonban megváltozhat, ha a társaság valamilyen fontos tőzsdeindex tagjává válik. Az indexeket követő, passzív stratégiát folytató befektetési alapok, az ETF-ek ugyanis automatikusan befektetnek az új indextagokba, függetlenül a fundamentális kilátásoktól.

Elemzők szerint a Facebook éppen azért választotta a kibocsátás színhelyéül a Nasdaq-ot és nem pedig a New York-i tőzsdét, mert ígéretet kapott arra, hogy gyorsított eljárásban, a bevezetés után akár három hónappal a Nasdaq 100-as tőzsdeindex tagja lehet. Ezt a tőzsdeindexet számos ETF használja referencia-portfolióként, közülük a legnagyobb 30 milliárdos tőke fölött rendelkezik. Mindezek miatt a kezdeti időszakban könnyen elképzelhető az árfolyam emelkedése, de ha ezt nem kíséri nettó profit látványos növekedése, akkor a korrekció elkerülhetetlen lesz - véli Czachecz Gábor.

Az előzetes hírek mindenesetre óvatosságra intik a gyors meggazdagodásban reménykedőket. Példának okáért a General Motors épp a facebook IPO előtti napokban jelentette be, hogy a jövőben nem hirdet a Facebookon, mert azt nem találja hatékonynak – bár a közösségi oldalon való jelenlétét nem számolja fel teljesen. Nagy kérdés, kitartanak-e a hirdetők a facebook mellett, nem riasztja-e el őket az a tény, hogy a 900 millió felhasználó több mint fele már mobiltelefonon fér hozzá a közösségi oldalhoz, a mobiltelefonos applikációkba azonban egyelőre nem sikerült beépíteni a hirdetéseket.

A Facebook felhasználói is bármikor elpártolhatnak az oldaltól: az új regisztrálók dinamikus növekedése az Egyesült Államokban már megállt, új potenciált Ázsia jelenthetne, kiemelten Kína, ahol azonban egyelőre nem is engedélyezik a közösségi oldal használatát. A meglévő bázis pedig megfogyatkozhat, ha a hirdetések megjelenítése, vagy a személyes adatok kezelése a többség számára zavaróvá válik - írja az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG