3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Novemberiben 0,5 százalék volt az infláció, de hogyan alakul az egész éves adat?

Az infláció novemberi emelkedését az üzemanyagok árának az egy évvel korábbinál kisebb csökkenése okozta valamint az, hogy az élénkülő belföldi kereslet mellett az iparcikkek árába fokozatosan begyűrűzik a forint korábbi gyengülése.

A tartós iparcikkek áremelkedéséhez a használt személygépkocsik járultak hozzá leginkább, de a nem tartós iparcikkek ára is emelkedett az elmúlt egy évben - ez derül ki a Magyar Nemzeti Banknak a KSH novemberi inflációról kiadott keddi jelentéséhez fűzött értékeléséből. A KSH kedden közölt adatairól itt olvashat bővebben >>>>

A jegybank elemzése kiemeli, hogy az előző hónappal összevetve az inflációs ráta 0,4 százalékponttal emelkedett, míg a maginfláció 0,1 százalékponttal csökkent.

Az MNB által számolt inflációs alapmutatók az előző hónaphoz képest érdemi elmozdulást nem jeleznek, változatlanul mérsékelt inflációs környezetre utalnak.

A három inflációs alapmutató közül novemberben kettő alacsonyabb, egy pedig az előző hónappal megegyező volt. Az indirekt adóktól szűrt maginfláció mutatója, a szűretlen maginflációs mutatóval egybecsengően, 0,1 százalékponttal, az októberi 1,3 százalékról 1,2 százalékra csökkent.

A keresletérzékeny termékek inflációja 0,2 százalékponttal, 1,8 százalékra mérséklődött októberről novemberre, ezen belül a költségváltozásokra érzékenyebb termékek, mint az élelmiszerek és az energia árának alakulása összességében az infláció csökkenése felé hatott. A nem feldolgozott élelmiszerek szezonálisan igazított árszintje 0,3 százalékkal emelkedett októberhez viszonyítva, amit elsősorban a burgonya drágulása magyarázott. A feldolgozott élelmiszerek szezonálisan igazított árai viszont csökkentek. A tejtermékek árcsökkenése önmagában 0,3 százalékponttal mérsékelte az éves inflációs rátát az előző hónapokhoz hasonlóan az uniós tejkvóta eltörlése miatt.

A piaci szolgáltatások árai havi összevetésben 0,1 százalékkal csökkentek. A jellemző árazási gyakorlatot tekintve az MNB szerint az év utolsó hónapjában sem valószínűsíthető érdemi áremelkedés. A piaci szolgáltatások inflációja szempontjából a jövő év eleje lehet majd meghatározó - jósolja az MNB.

Mit mondanak az elemzők?

A következő hónapokban mérsékelt növekedésnek indulnak az árak, de az idén változatlanul nulla százalék körüli inflációs rátát vár az Erste Bank és a Takarékbank egyaránt.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a következő hónapokban döntően bázishatások miatt enyhe növekedésnek indulnak az árak. Ez azonban mérsékelt marad, decemberben kissé 1 százalék fölé emelkedhet az infláció az üzemanyagárak tavaly év végi beszakadásának bázishatása miatt. Idén az átlagos infláció 0 százalék, jövőre pedig 2,2 százalék közelében lehet.

Barczel Vivien és Ürmössy Gergely, az Erste makroelemzői kommentárjukban kifejtették: az idén átlagosan 0 százalék, jövőre 1,6 százalékos lehet az inflációs ráta, a 3 százalékos inflációs cél pedig legkorábban 2017 közepén teljesülhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kételyeket ébreszt a kínaiak magyarországi terjeszkedése
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:46
A magyar politika rendre nagyon pozitív színben tünteti fel a kínaiak magyarországi térnyerését, legyen szó beruházásokról vagy a külkereskedelmi forgalom növekedéséről. Pedig ez korántsem ilyen egyértelmű.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés: kamatcsökkentés az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:25
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Ahogy közeledik a választás, úgy lesz egyre olcsóbb a benzin
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:00
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adatot magyarázhat az Orbán-kormány a választások előtt
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 08:31
2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte a KSH.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
Litván Dániel | 2024. május 8. 05:39
Ott pihen többszáz milliárd euró egy közös alapban, amit nem nagyon használ most semmire az Európai Unió, miközben rengeteg pénz kellene Ukrajnának, illetve az uniós védelmi iparnak. A megoldás adja magát, de nem mindenki fog ebbe beleegyezni, viszont a magyar kormánynak például nincs is közvetlen beleszólása a kérdésbe.
Makro / Külgazdaság Mennyibe kerül a nudli? A magyarok jövőjét is megmutathatja az elöregedő japánok szerencsétlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 10:33
Csiki-csuki helyzetbe kerültek a japánok a jen gyengülése miatt. Ez növeli az inflációt, ezért kevesebbet költenek az emberek, miközben gazdaságuk enélkül is a nulla növekedéssel bajlódik.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír, felpörgött a német külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:59
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Tanárfizetések: egy magyar vagy cseh pedagógus kap többet?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:43
A visegrádi országcsoporthoz tartozó többi három ország közül Csehországban és Szlovákiában sokkal jobban keresnek a tanárok, mint magyarországi kollégáik, és a kormány nem kezeli le őket.
Makro / Külgazdaság A magyar élelmiszerboltok vitték a prímet
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:30
Főként az élelmiszer-kiskereskedelem bővülése húzta a márciusi növekedést. 
Makro / Külgazdaság Kiakadtak és befejezték a munkát az olasz közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:22
Sztrájkba kezdek az olasz közmédia újságírói, mert úgy érzik, hogy a regnáló kormány azon ügyködik, hogy a saját szócsövévé tegye munkahelyüket, ami nem fér bele szakmai önbecsülésükbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG