1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A Richter Gedeon gyógyszergyár 16,61 milliárd forint adózott nyereséget ért el az első negyedévben, 48,4 százalékkal többet, mint egy éve. Az anyavállalat tulajdonosaira jutó adózott eredmény 49,9 százalékkal nőtt, az árbevételhez viszonyított aránya pedig 20,4 százalékra emelkedett a tavalyi 15,8 százalékos szinthez képest. A profit jobb lett az elemzői várakozásoknál.

A portfolio.hu internetes portál által megkérdezett elemzők az egy évvel korábbinál 9,1 százalékkal kisebb, 10,15 milliárd forint nettó nyereséget vártak, a becslések azonban széles sávban, 7,1 és 14,5 milliárd forint között szóródtak. A gyógyszergyár üzemi eredménye 15,35 milliárd forint lett, 50,1 százalékkal jobb az egy évvel korábbinál. A jelentős emelkedést a kedvező árfolyamalakulás és a vizsgált időszakban jelentkező két egyszeri "mérföldkő bevétel" okozta, magyarázta a jelentés. Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) az első negyedévben 899 forint volt, míg egy évvel korábban 600 forint. A csoport árbevétele 15,8 százalékkal 82 milliárd forintra nőtt az év első három hónapjában. A magyarországi árbevétel 7,6 százalékkal csökkent, 8,78 milliárd forintot tett ki. A jelentés megjegyzi, hogy az elmúlt két évben bevezetett készítmények forgalma nem tudta ellensúlyozni a 2011-es év során bevezetett piacszabályozási intézkedések hatásait.

A gyógyszer-gazdaságossági törvény által előírt belföldi orvoslátogatói regisztrációs díj címén 431 millió forintot, a gyógyszertámogatások után fizetendő 20 százalékos különadóra 458 millió forintot számolt el a Richter 2012 első negyedévében. A jelentésben megjegyzik, hogy a vonatkozó szabályozás szerint a társaság az ezeken a jogcímeken 2011-ben kirótt rendkívüli adókötelezettségének 90 százalékával csökkentheti a 2012-ben fizetendő adót. Az export piacokon 9,8 százalékos bővüléssel 247,3 millió euró árbevételt ért el a Richter. A FÁK-tagállamokban 17,8 százalékkal 121,3 millió euróra nőtt az árbevétel, ezen belül az oroszországi kivitel értéke 17,9 százalékkal 88,1 millió euróra emelkedett 2012 első negyedévében, elsősorban előszállítások miatt.

Az Európai Unió országaiba irányuló eladások 7,4 százalékkal 103,5 millió euróra nőttek, elsősorban a bekövetkezett árbevétel növekedésnek köszönhetően. Az Egyesült Államokba a kivitel 32,2 százalékkal (dollárban számolva 34,8 százalékkal) 8 millió euróra esett vissza. Az egyéb országokból származó bevétel 2,8 százalékkal 14,5 millió euróra emelkedett. Az értékesítés közvetlen költségei 2012 első negyedévében 31,5 milliárd forintot tettek ki, 13,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A fedezeti hányad 61,6 százalékra nőtt az előző év azonos időszakában elért 60,8 százalékról. Az értékesítési és marketing költségek jelentős növekedését - 19,1 százalékkal 22,28 milliárd forintra - a tovább bővülő nyugat-európai nőgyógyászati értékesítési hálózat költségei, illetve az Esmya nevű szer piaci bevezetésével kapcsolatos marketing és promóciós költségek magyarázzák.

A pénzügy tevékenység nettó eredménye 2,16 milliárd forint volt az év első három hónapjában, míg tavaly ugyanebben az időszakban 1,76 milliárd forint nyereséget mutatott ki a Richter. A nem realizált pénzügyi nyereség 5,19 milliárd forintot, míg a realizált tételek 3,03 milliárd forint veszteséget tettek ki, utóbbi oka a forint erősödése miatt elszenvedett árfolyamveszteség. (A forint 5 százalékkal erősödött az első negyedévben az euróval, és 8 százalékkal a dollárral szemben.) A 18,64 milliárd forint jegyzett tőkéjű Richter konszolidált saját tőkéje 498,4 milliárd forint volt 2012. március végén, a tavaly év végi értékéhez képest 1,7 százalékkal nőtt. A Richter részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, a papír a szerdai kereskedést 2,15 százalékos csökkenéssel 36.105 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a legmagasabb tőzsdei árfolyama 39.845 forint, a legalacsonyabb 28.950 forint volt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40600 40420 40750 +0,57% 40560 40630 108 603 720 HUF 2026-06-09 09:04:07
MOL 3948 3948 3950 +0,30% 3938 3950 8 914 520 HUF 2026-06-09 09:00:15
MTELEKOM 2670 2670 2670 +0,75% 2668 2672 8 701 530 HUF 2026-06-09 09:00:20
RICHTER 12200 12160 12200 +0,49% 12180 12190 6 119 380 HUF 2026-06-09 09:00:38
OPUS 381 381 386 -4,86% 381 389 1 819 107 HUF 2026-06-09 09:04:03
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Így indult a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:22
A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:26
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:35
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Zárásra is sikerült lenyomnia Európát a BUX-nak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 17:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,44 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 133 710,40 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Megtolták a technológiai cégek az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:52
Az irányadó New York-i tőzsdeindexek emelkedéssel nyitották a hétfői kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Eddig verjük a német és a francia tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megsorozták a papírokat a pesti börzén hétfő délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:19
Csak a Mol maradt ki a szórásból.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj: 4000 dollárig zuhanhat az arany a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. június 8. 10:36
Noha az elmúlt időszakban sokszor tündökölt a legfényesebb nemesfém, az Arany Világtanács legfrissebb figyelmeztetése szerint hidegzuhany érheti a befektetőket. A technikai elemzések alapján gyülekeznek a sötét fellegek a ragyogó termék felett. Komolyabb eladási hullám is kibontakozhat az arany kurzusánál, ez pedig kritikus árszintekig nyomhatja le az árakat a piacon. Hol lehet a vége? Mit látnak a szakértők? Íme a válaszok.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj Nyugat-Európában, a BUX is lejtőre kerülhet?
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:33
Jelentős veszteségek nyitáskor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG